galéria megtekintése

Gúzsba kötve indul a baloldali jelöltegyeztetés

Az írás a Népszabadság
2014. 06. 05. számában
jelent meg.


Bita Dániel
Népszabadság

Hét, jobboldalinak számító budapesti kerületben egymás ellen indulhatnak a baloldali ellenzéki pártok polgármesterjelöltjei, míg a többit feloszthatják egymás között. Ez a legvalószínűbb forgatókönyv az önkormányzati választásra, ha életbe lép a Fidesz érdeke szerint átírt önkormányzati törvény.

Gajda Péter játékban maradhat Kispesten
Gajda Péter játékban maradhat Kispesten
Teknős Miklós / Népszabadság

A baloldali összefogásra kényszerítő fideszes törvénytervezet szerint a Fővárosi Közgyűlést a kerületi polgármesterek, a főpolgármester és kilenc, kompenzációs listáról bekerülő politikus alkotná. A jogszabályról még nem szavazott a parlament, és utána várhatóan az Alkotmánybíróság elé kerül, amely megsemmisítheti arra hivatkozva, hogy – a kerületek lakosságszáma közötti különbségek miatt – sérül a szavazatok egyenlőségének elve.

Ha életbe lép az új rendszer, akkor azok a pártok állíthatnak listát, amelyek legalább tizenkét kerületben megneveztek polgármesterjelöltet. Ez lehetséges úgy, hogy az MSZP, a DK és az Együtt–PM külön indul, de akkor sehol sincs esélyük győzni, és úgy is, hogy közös polgármesterjelölteket és listát állítanak, így azonban megint csak eltűnnek a pártok közötti különbségek.

 

A harmadik megoldás, ha hét kerületet beáldoznak, a többit pedig felosztják úgy, hogy az egyik párt hat, a másik kettő pedig öt-öt városrészben ad polgármesterjelöltet. Így mindhármuknak megvan az önálló listához szükséges tizenkettő.

Az önálló politizálás lehetőségét fenntartó forgatókönyv azonban nehéz alkufolyamat elé állítja a pártokat, különösen, hogy a többes ajánlás fenntartására irányuló javaslatával tegnap Fodor Gábor pártja is bejelentkezett az önkormányzati választásra.

Hajdu László más párt színeiben, ezúttal DK-s jelöltként indulhat a XV. kerületben - Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Mely kerületek azok, ahol a baloldal eleve esélytelen, ezért megengedhető a rivalizálás? Forrásaink az I., a II., a XII. és a XVI. kerületet sorolják ide és többségük a Belvárost is. Volt, aki Budafokot, más Soroksárt említette. Az egyeztetés így a többi tizenhat kerületről szólna.

Biztos, hogy az MSZP megtarthatja azokat a városrészeket, ahol most is szocialista a polgármester: az angyalföldi Tóth Józsefet, a kispesti Gajda Pétert és a pesterzsébeti Szabados Ákost várhatóan újraválasztják. Valószínű Molnár Gyula volt polgármester indulása a XI. kerületben, mert bár ott a baloldalról az Együtt–PM szerepelt a legjobban május 25-én, nem ragaszkodik a jelöléshez.

Az MSZP várhatóan igényt tart Ferencvárosra – Pál Tibor korábbi alpolgármester a jelölt –, de a IX. kerület az Együtt–PM-et is foglalkoztatja. A szocialisták közül Trippon Norbert esélyes még Újpesten, mivel négy éve ezernél kevesebb szavazattal maradt le a polgármesteri címről.

Az Együtt-PM májusi sikere után a szocialisták ellenállását megtörve viheti Óbudát
Az Együtt-PM májusi sikere után a szocialisták ellenállását megtörve viheti Óbudát
M. Schmidt János / Népszabadság

Úgy tudjuk, az Együtt–PM a VI., a VII. és a IX. kerületben, Zuglóban és Óbudán adna jelöltet. Itt ők érték el a legjobb EP-választási eredményt. A III. kerületben feszült a viszonyuk a szocialistákkal, akik kitartanának jelöltjük, Simonka Csaba mellett, de utóbbiak pozícióját gyengíti, hogy Bajnai Gordonék mellett a DK is megelőzte őket. A zuglói szocialisták ellenben hajlandók átengedni a jelölést, egy köztiszteletben álló független indulónak örülnének.

A DK főleg a pesti külső városrészekben szerepelt jól. A XV. kerületben esélyes Hajdu László egykori polgármester, róla azt mondják, a parlamenti választáson is nyert volna a szocialista indulónak szoros vereséget hozó választókerületben. Csepelt, Kőbányát és a XVIII. kerületet is azok között említik, ahol jó eséllyel indulhat DK-s politikus.

Információnk szerint Gyurcsány Ferenc arra intette párttársait, ne próbálják dominálni a tárgyalásokat, mert bár ők szerepeltek a legjobban a fővárosban, minimális volt a szavazatkülönbség a három párt között. A DK-nak az esetleges polgármesteri címek mellett az is fontos, hogy az összes kerületi képviselő-testületben ott legyen.

Az helyben dől majd el, hogy a pártok hol indulnak közösen – akár egy ernyőszervezet színeiben –, és hol osztják fel egymás között a kerületet alkotó egyéni körzeteket. Utóbbi inkább ott valószínű, ahol nincs esély győzelemre.

A főpolgármester-jelölés ügyében forrásaink szerint július eleje előtt nem várható előrelépés, a pártoknak addig túl kell esniük a tisztújításon.

Cikkünkre reagálva az MSZP III. kerületi elnöke csütörtökön az alábbiakról tájékoztatta lapunkat: "az MSZP már durván egy éve megválasztotta polgármester jelöltjét, s még ma (2014. június 5.-én) is, a három szóban forgó politikai erőből, kizárólag MSZP-nek van helyi polgármester-jelöltje". Az MSZP javasolta továbbá az Együtt-PM és DK tárgyalóinak a közös lista indítását, - tették hozzá -, ameit azok határozottan elutasítottak. Következésképpen az MSZP nem kapott elfogadható ajánlatot a III. kerületi együttműködésre, s addig mérlegelni sem tudja egy másik közös polgármester-jelölt támogatását, amíg tárgyalópartnerei nem nevezik meg a személyt - közölte a III. kerületi MSZP-elnök.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.