galéria megtekintése

Mindenkit megdöbbentett a sunyi igazgatóválasztás

26 komment


Hajba Ferenc

A Csorna melletti Kónyban a szomszéd település, Győrsövényháza egyik tanárnője járta végig a helyi közintézményeket, s bemutatkozott mint a helyi általános iskola leendő igazgatója. Mindenki megdöbbent. Az önkormányzat erről értesítést nem kapott, és a közlönyben sem jelent meg hivatalosan, hogy a jelöltek közül kit választott az iskola élére a szakminiszter a lejárt megbízású jelenlegi vezető helyett.

A tankerület az önkormányzat véleményét nem kérte ki, igaz, ez nem is tartozik a kötelességei közé. Győr-Moson-Sopron megye sok településén mégis fontosnak tartották legalább megismerni a helyiek álláspontját. A kónyi képviselő-testület ülésének jegyzőkönyve arról árulkodik, hogy a falu vezetői sértésnek vették negligálásukat, már csak azért is, mert támogatják az iskola rendezvényeit, és a falu tornacsarnokát is az intézmény rendelkezésére bocsátják. Felvetették, vajon milyen lesz ezek után az iskola és az önkormányzat együttműködése a 2700 lakosú községben.

A szülői munkaközösségnek véleményezési joga volt, a testület tagjai áttanulmányozták mindhárom jelölt pályázatát, s meg is hallgatták őket. Az ülésen tizenheten jelentek meg, közülük tizenhatan másnak szavaztak bizalmat, csupán egy voksot kapott a pedagógus. Támogatta viszont a győrsövényházi szülői munkaközösség, meg az ottani német nemzetiségi önkormányzat. Ők úgy kerültek képbe, hogy a kónyi iskolának volt egy győrsövényházi tagintézménye, amely azonban átszervezés következtében szeptembertől Enesére kerül.

Kerestük a magát már igazgatóként bemutató tanárt, ám nem nyilatkozott, kérte, forduljunk a fenntartóhoz. Ezután megkerestük a tankerületet, de ott sem nyilatkoztak.

 

Megpróbáltuk szóra bírni a szülői munkaközösség néhány tagját, de névvel senki nem merte elmondani a véleményét.

A kónyi általános iskola épülete
A kónyi általános iskola épülete
kony.hu

– A gyerekeink jövőjével játszunk, ha ellentmondunk a hatalomnak. A Fidesz mindig a megbízható embereit ülteti a vezetői székbe. Kónyban volt már erre példa, nem akarjuk, hogy ez az eset megismétlődjön, rámenjen a gyerekeink jövője – magyarázta egy szülő.

Egy hat évvel ezelőtti botrányra utalt. Akkor a most is a faluban élő Németh Marica volt az iskolaigazgató, aki a Fidesz színeiben polgármester akart lenni. Kiszivárgott egy hangfelvétel, amelyen a jelölt azt szorgalmazta, hogy számvevőszéki vizsgálattal „fogják meg" a hivatalban lévő polgármestert, Aller Imrét. A választáson azonban a jelenleg is polgármester Aller nyert, s az iskolaigazgatót elbocsátották állásából. Ő a munkaügyi bírósághoz fordult, amely azonban a polgármesternek adott igazat, s megállapította, hogy a munkáltató a történtek után nem hagyhatta helyén a vezetőt. A Fidesz azonban gondoskodott a menesztett vezetőről: a szomszédos Bágyogszovátra neveztette ki iskolaigazgatónak.

Ezt az esetet többen is felidézik a faluban, néhányan a következtetést is levonják: széllel szemben fölösleges kiabálni. Még akkor is, ha időközben Aller a volt iskolaigazgató vádaskodása miatt rágalmazás alapos gyanújával feljelentette Németh­ Maricát, s ugyancsak pótmagánvádas eljárás keretében, de érvényesíteni tudta igazát. Az egykori igazgatót megrovásban részesítette a bíróság.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.