Koncz Zsuzsa meghátrálásra késztette az MTVA-t

Meghátrált az MTVA. A sok helyütt fizetős Retrotévét Koncz Zsuzsával reklámozó állami tévé levetette az énekesnőt ábrázoló óriásplakátokat a közterekről. Kárt okoztak vele, per ennek ellenére is lehet.

Bár az ügyvédi felszólítást még nem kapta meg, máris visszavonta az MTVA a Koncz Zsuzsa által kifogásolt reklámplakátokat a közterületekről – tudta meg a Bors.

A művésznőnél az verte ki a biztosítékot, hogy tudta és beleegyezése nélkül használta a köztévé fiatalkori képeit saját retrocsatornája, az M3 népszerűsítésére, ráadásul pont abban az időszakban, amikor tavaszi nagykoncertjét hirdető plakátjai is láthatók országszerte.

– Mélyen felháborít, hogy a megkérdezésem és értesítésem nélkül találtam szembe magam ezekkel a plakátokkal. Az ügy­védi felszólítást a jogsértés megszüntetésére már megkapták az illetékesek, kíváncsi vagyok, milyen gyorsan sikerül reagálniuk. A polgári törvénykönyv szerint Magyarországon sem megengedhető – akárki is a megrendelő –, hogy emberek képmásával visszaéljenek.

Ráadásul abban a kényes helyzetben vagyok – tette hozzá –, hogy a márciusi koncertem plakátjai is kinn vannak. Ez például egy bíróság előtt súlyosbító körülmény lehet – mondta Koncz Zsuzsa a Magyar Narancsnak adott interjújában.

Koncz Zsuzsa
Koncz Zsuzsa

– Íratlan szabály a reklámszakmában, hogy egy adott személy egyszerre csak egy dologgal szerepeljen egy kampányban, az arcát egyszerre egyetlen adott eseményhez adja – magyarázta Koncz Zsuzsa. – Az emberek általában futólag néznek meg egy reklámplakátot, ha már látták korábban az arcomat a retro csatorna kapcsán, a koncert plakátját már nem figyelik meg alaposabban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.