Kompenzáció nélkül törölnék el a gyógyszerszállítási szerződéseket

Ismét a polgári rend felrúgására készül a kormány, amikor február 15-ével mindennemű kompenzáció nélkül el akarja törölni a kórházak összes érvényes gyógyszerszállítási szerződését. A kormányrendelet tervezete szerint másnaptól már a GYEMSZI (Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet) vezérelte országos közbeszerzéssel rendelnék meg valamennyi intézmény számára a patikaszereket, valamint a gyógyítási anyagokat.

A piaci szereplők – akiknek alig húsz órájuk volt a tervezet véleményezésére –­ meglehetősen pontatlannak, és jogszerűtlennek ítélték a jogszabálytervezetet, amelyet ezúttal sem az ágazati szakigazgatás, hanem a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium munkatársai készítettek. Egyebek mellett kifogásolták: a kötbér nélküli, de már megkötött beszállítói szerződések fölmondásáról szóló részt.

Ilku Lívia, a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének (Magyosz) igazgatója lapunknak azt mondta, ha ez így maradna, akkor egy rendelet írná felül  a polgárjogi törvény rendelkezéseit. Miközben törvényt csak törvény módosíthat. Hozzátette: vannak olyan szerződések a kórházakkal, amelyek tíz évre előre rendezik közbeszerzés hatálya alá tartozó egyes termékek sorsát. Nem kezeli a jogszabály azt a problémát sem, hogy mi van akkor, ha időközben bejön egy új gyógyszer. Ennek lehetősége sem lesz piacra kerülni akkor sem, ha nagyon kedvező ára van.

A kórházak országszerte egységes gyógyszer alaplistával kezelhetnék a betegeiket, hogy pontosan mi kerülne rá erre a listára, azt a jövőben egy szakemberekből álló tanács határozná meg.

Más szakértők szerint elfogadhatatlan, hogy az egyik paragrafus lehetőséget teremt a gyógyszer készletek kórházak közti adás-vételére, miközben az egészségügyi szolgáltatóknak általában nincs gyógyszer kiskereskedelmi engedélyük. A „házalást” nem szerencsés jogszabályba önteni! –fogalmazott egyikük.


Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.