Komolyan vették Orbán mondatát, várják az egyeztetést

Meghívja Orbán Viktort a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke, hiszen a miniszterelnök maga mondta: most érdekegyeztetésre van szükség. Kordás László ezt komolyan veszi. Szerinte jó lenne első kézből megtudni, mit gondol a kormányfő például a kafetáriáról, amelynek készpénzesítése egyetlen fillért sem jelentene a munkavállalóknak.

Várja Orbán Viktort a Magyar Szakszervezeti Szövetség, és kész közreműködni abban, hogy a versenyszférában működő többi konföderációval közösen létrehozzanak olyan fórumot, amely alkalmas lehet arra, hogy ott a kormányfő az érintetteknek is kifejthesse a munka világával kapcsolatos elképzeléseit – így reagált Kordás László, a szövetség elnöke a miniszterelnök csütörtöki, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara évnyitóján tartott beszédére. Orbán ugyanis kijelentette, fel kell hagyni a „hagymázas, osztályharcos gondolkodással”, mert most érdekegyeztetésre, az érdekek egybefésülésére van szükség.

A szakszervezetek mindenképpen üdvözlik ezt a felismerést, hiszen eddig sajnálkozással kellett tudomásul venniük – fogalmazott Kordás –, hogy a kormányfő három esztendő alatt mindössze egyetlen alkalommal vett részt a Kormány és a Versenyszféra Állandó Konzultációs Fórumának ülésein, amelynek egyébként ő a vezetője. Az érdekvédő álláspontja, ha Orbán megtiszteli jelenlétével a munkaadói oldalt, talán reménykedhetnek abban, hogy egyszer talán kész a munkavállalói érdekképviseletekkel is találkozni.

Ennek szerinte mindenképpen aktualitást adna, hogy már a kormányfő sem vitatja: emelni kell a béreket. Ezt ugyancsak örömmel hallják, bár Parragh László kamarai elnök felvetését, amely szerint öt esztendő alatt 15 százalékkal nőhetnének a fizetések, keveslik. Ez évente nem egészen három százalékot jelentene, ami aligha tartaná itthon a fiatalokat, miközben a többiek helyzete sem javulna érdemben – véli Kordás.

Ugyanakkor szerinte érdemes lenne beszélni Orbán felvetéséről, a kafetéria készpénzesítéséről is. A miniszterelnök szerint ez azt jelentené, hogy a béren kívüli juttatásokat beépítenék a fizetésekbe, s a kafetériának megfelelő hányadot – a jelenlegihez hasonlóan – kedvezményesen adóztatnák.

Ez jól hangzik, hiszen nőnének a bruttó keresetek, csakhogy a munkavállaló által ténylegesen elkölthető összeg ettől egyetlen fillérrel sem lenne több – állítja a szakszervezeti vezető. A változás legfeljebb annyi, hogy nagyobb az emberek döntési szabadsága, ha nem címkézve – például nyaralásra – kapnák a kafetériát, hanem készpénzben, amit már bármire felhasználhatnának.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.