Komoly drágulást hoz az új pesti parkolási rendszer

Jóváhagyta a főpolgármesteri kabinet az új parkolási rendeletet, amely szerint átlagosan ötven, a belvárosban harminc százalékkal drágulna a várakozás díja. Egy család csak egy autóra kapna ingyenes parkolási lehetőséget, és szigorítják a mozgássérült engedélyek kiadását is.

A főpolgármesteri kabinet hétfőn jóváhagyta, a Fővárosi Közgyűlés pedig április végi ülésén szentesítheti az új budapesti parkolási rendszerről szóló rendeletet. A jövőben a – 2001 óta változatlan mértékű - fővárosi parkolási tarifákat a BKV-jegy árához igazítják. Ez átlagosan ötven százalékos drágulást jelent, a belvárosban harminc százalékos díjemelést.

A fizetős zóna két kiemelt és négy normál díjövezetet foglalna magába, előbbi a Margitszigetet és a Várat jelenti, ahol két BKV-jegy árába, azaz 580 forintba kerülne egyórányi parkolás. A legnagyobb mértékben a Nagy- és Kiskörút közötti terület drágulna, ahol a mostani 150 forint helyett 220 forintot kellene fizetni, a külső városrészeken pedig 145 forint lesz a tarifa.

Szigorítják a mozgássérült igazolványok és az ingyenes lakossági engedélyek kiadását is, úgy, hogy egy családon belül a második autó parkolási engedélyét kedvezménnyel lehetne megvásárolni, további autókra nem lehetne igényelni parkolási matricát. Jelenleg ugyanis an olyan kerület, ahol több ingyenes lakossági parkolási engedély van kiadva, mint ahány közterületi parkolóhely van összesen.) A fizetős rendszert is bővítenénk új zónák kijelölésével (például Óbudán és Csepelen), valamint a ma még ingyenes főutakon (így az Alkotás úton, az Attila úton vagy a Bartók Béla úton) is fizetőssé válna a parkolás.

Belváros-Lipótváros és Terézváros javaslatai szerint a színházak, szórakozónegyedek környékén a nyugat európai városok mintájára az esti órákban is kéne fizetni a parkolásért, hogy a helyben lakók ezeken a forgalmas területeken is találjanak parkolóhelyet.

A parkolásból befolyó fővárosi és kerületi pénzeket egy közös alapba fektetnék, amelyből az ígéretek szerint a tömegközlekedést fejlesztenék és P+R parkolókat építenének. A főváros saját parkolási bevételeinek száz százalékát, a kerületek pedig saját bevételeik díjelemelés mértéke szerinti hányadát juttatnák az elkülönített számlára. A kerületeknek nem lenne kötelező az összeg befizetése, de amelyik önkormányzat nem járul hozzá a közös kerethez, az nem is részesülhet az évi várható 3 milliárd forintos bevételből.

A befolyt összeg felhasználására egy tanácsadó testület tenne javaslatot, amelyben a kerületi önkormányzatok 55 százalékos többséggel rendelkeznének.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.