Költségvetési csalás gyanúja miatt nyomoznak a Szeged-Csanádi Egyházmegyénél

Örömmel és készséggel együttműködik a Nemzeti Adó és Vámhivatal munkatársaival a költségvetési csalás vétség és más bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt indult nyomozásban – közölte a Szeged-Csanádi Egyházmegye szerdán közleményben az MTI-vel.

A dokumentum kitért arra, hogy az adónyomozók nemcsak az egyházmegye hivatalában, hanem a Gál Ferenc Főiskolán is megjelentek, amelyben munkatársai "egy napig fegyvert viselő személy társaságában dolgozhattak”.

A közlemény szerint az egyházmegyének „bizonyos értelemben vett közszereplőként nemcsak becsületesnek kell lennie, hanem annak is kell látszania”, így a nyomozás lezárását követően várhatóan az ezt igazoló dokumentummal is rendelkeznek majd.

A tájékoztatás szerint az ügy részleteiről és tanulságairól a határozat kézhezvételét követően adnak tájékoztatást.

Előzőleg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) megerősítette, hogy feljelentés alapján költségvetési csalás vétség és más bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt nyomoz a Szeged-Csanádi Egyházmegye működésével kapcsolatban. A NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatósága az MTI-vel közölte, hogy ismeretlen tettes ellen indítottak nyomozást.

A Csongrád Megyei Ügyészség szóvivője, Szanka Ferenc pedig az üggyel kapcsolatban az MTI-nek elmondta: az eljárás egy feljelentés után indult. Hozzátette, hogy a július 19. óta tartó nyomozás során azt kell megállapítani, történt-e bűncselekmény, és ha igen, akkor milyen. A nyomozás a Szegedi Járási Ügyészség fokozott felügyelete mellett zajlik. Az ügyészség a nyomozás határidejét november 19-ig hosszabbította meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.