galéria megtekintése

Költözésre készül az MSZP

Az írás a Népszabadság
2014. 08. 30. számában
jelent meg.

Munkatársainktól
Népszabadság

Fél éven belül kiköltözhet az MSZP a Jókai utcai székházából, mert a pártnak már túlzottan nagy terhet jelent az ingatlanra felvett svájcifrank-alapú hitel visszafizetése és a ma már túlságosan tágasnak számító épület fenntartása – értesült a Népszabadság. A szocialista párt vezetése tárgyalásokat folytat több befeketetővel is a székház eladásáról vagy más célra történő hasznosításáról, de végleges döntés még nem született.

Az új Jókai utcai székház átadása 2009. januárban
Az új Jókai utcai székház átadása 2009. januárban
Szabó Bernadett
Még a parlamenti választás előtt információk jutottak el a sajtóhoz, hogy az MSZP nehéz anyagi helyzetbe került. A Vasárnapi Hírek akkor azt írta, hogy az MSZP súlyos adósságot halmozott fel az elmúlt években, és mintegy kétmilliárd forintos hiteltörlesztést kell megoldania. Az Erste Bank a tavasszal 40 millió forintot le is emelt az MSZP számlájáról, zárolásról azonban szó sem volt, cáfolt akkor a pártvezetés. Mindenesetre Gúr Nándor alelnök a szocialista párt pénzügyeiről az ATV-ben akkor azt mondta: nehéz helyzet van, az kétségtelen.

Szocialista források már a tavasszal elismerték, hogy valóban nagyon nehéz pénzügyi helyzetbe kerültek. A párt három nagy hitelt nyög. A legnagyobb tétel a Jókai utcai székházra felvett svájcifrank-alapú hitel, amely az Index korábbi információi szerint 800-1000 millió forintra rúg. Mellé jön még az MFB-nél meglévő 400 milliós, kedvezményes pártingatlan-vásárlási céllal felvett kölcsön, valamint egy félmilliárdos folyószámlahitel az Ersténél.

Az 500 milliós folyószámlahitel fedezeteként ráadásul az MSZP pártingatlanjai szolgálnak. Megkeresésünkre a szocialisták egyik vezető politikusa megerősítette, hogy napirenden van az országos székház ügyének rendezése, a tervek szerint fél éven belül új épületbe költözhet a pártközpont. Mint megtudtuk, a Jókai utcai irodaházat akkor lehet teljes kihasználtsággal üzemeltetni, ha legalább kétszázan dolgoznak benne, jelenleg alig harminc-negyvenen lézengnek a többszintes épületben, miközben a párt logói beborítják a helyiségeket, azaz a mostani állapotában nehéz lenne másnak bérbe adni a feleslegessé vált részeket.

 

Mint megtudtuk, a székház működtetése havi 12-13 millió forintba kerül, tehát az évi 140-160 milliós kiadás felemésztheti az MSZP-nek járó éves költségvetési támogatás akár egyharmadát is. A Jókai utcai székházból történő kiköltözéssel jelentősen faragható ugyan a párt működési költsége, de automatikusan nem oldódik meg az ingatlan hasznosítása. Forrásaink szerint még nem született döntés arról, hogy értékesítik vagy bérbe adják a székházat, de az eladást rendkívül megnehezíti az ingatlanra bejegyzett jelzálogteher, amelynek mértéke akár nagyobb is lehet, mint a ház jelenlegi forgalmi értéke.

Informátorunk elképzelhetőnek tartja, hogy a pártközpont átköltözik valamelyik budapesti MSZP-ingatlanba, de az sem zárható ki, hogy egy belvárosi kis méretű, alacsony rezsijű irodába tegyék át a székhelyüket. A pártvezetés mindenesetre szeretné megszüntetni azokat a párhuzamosságokat, amelyek az elmúlt években keletkeztek azáltal, hogy a pártközpont és a parlamenti frakció is saját apparátust épített föl.

Az MSZP egyik vezető politikusa kérdésünkre elmondta: bizonyos pártszervezési trükköket nyugodtan elleshetnek a Fidesztől, amelynek a Lendvay utcai székháza gyakorlatilag csak egy jelképes központ, a pártélet valójában a választókerületekben zajlik. Ezt a szerkezeti váltást, amely egyben olcsóbb is, mint fenntartani egy nagy országos központot, a szocialistáknak is végre kell hajtaniuk – tette hozzá –, amivel egyúttal közelebb is kerülhetnek a választópolgárokhoz.

A Fidesz egyébként a 2002–2010-es ellenzéki korszakában, amikor szintén anyagi nehézségekkel küzdött a választásra felvett hitelek miatt, úgy próbálta csökkenteni a kiadásait, hogy csaknem a teljes apparátusát beköltöztette a Képviselői Irodaházba, így a rezsi-, a posta-, a telefonköltségek döntő részét nem a párt, hanem az Országgyűlés fizette.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.