Kolláth: nem lehet mit tenni a mellényes Vonával a parlamentben

Kolláth György alkotmányjogász szerint csak a Parlamenten kívül intézkedhet rendőr szabálysértési ügyben, ám az Országgyűlés épületén belül már senki sem vonhat felelősségre egy képviselőt például gárdaegyenruha viseléséért.

Az ügy előzménye, hogy Lendvai Ildikó, az MSZP leköszönő elnöke szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta: azt kérik a köztársasági elnöktől, hogy ha a Jobbik elnöke "gárdamellényben" jelenik meg, akkor ne tehessen esküt. Utalt arra, hogy Sólyom László államfő korábban arra szólította fel a parlamenti képviselőket, tartózkodjanak a jogsértéstől.

A parlamenti pártok alakuló ülést előkészítő keddi megbeszélésén Vona Gábor, a Jobbik első embere az MSZP leköszönő elnökének kérdésére közölte, fekete mellényben és fehér ingben jelenik meg az alakuló ülésen. Az egyeztetés után Vona Gábor újságíróknak megerősítette, hogy pénteken egy olyan fekete mellényben érkezik majd az Országgyűlés alakuló ülésére, amelynek a mellén egy árpádsávos pajzs, a hátán pedig egy hímzett oroszlán látható.

Kolláth György az MTI-nek szerdán nyilatkozva arra hívta fel a figyelmet, hogy a köztársasági elnök szerepe annyi, hogy összehívja az Országgyűlés alakuló ülését, megnyitja, majd átadja a szót a korelnöknek. Közölte, az államfő a napi politikai dolgokba nem avatkozik be; ez abból következik, hogy politikai felelősséget sem visel. Úgy vélte, az államfő kiadott nyilatkozata "elegendő". Arra hívta fel a figyelmet, hogy az ügyben a problémát az okozza, ha valaki előre bejelenti, hogy gárdaegyenruhában, vagy arra emlékeztető öltözetben jelenik majd meg, hiszen ezzel tudatosan szabálysértést követ el.

Kolláth György szerint ezért ha valaki az említett öltözetben kíván bemenni a Parlament épületébe, akkor vele szemben a kormányőrnek (aki egyébként rendőr) "joga és kötelessége" szabálysértés miatt fellépni. Közölte, "tettenérés" esetén az eljáró kormányőr (vagy a távolabbi utcákban rendőr) igazoltathatja a szabálysértőt, és ha kiderül, hogy képviselő, akkor nyilatkozatnia kell arról, lemond-e mentelmi jogáról. Jelezte: a kormányőrnek kötelessége intézkedni, ám kényszert nem alkalmazhat, és őrizetbe sem veheti a képviselőt.

Kolláth György szerint ha lemond, akkor "az egy bátor tett", ebben az esetben a rendőr feljelentheti, de nem tarthatja vissza, nem veheti őrizetbe. Elmondta, a másik eset "a majré-változat", ha a képviselő nem mond le a mentelmi jogáról; ekkor a rendőr jelentést készít, melyet felettesei elküldenek a legfőbb ügyésznek vagy a bíróságnak, akik kérik majd az Országgyűléstől a mentelmi jog felfüggesztését.

Az alkotmányjogász közölte, a rendőr, ahogy a templomokba, úgy a Parlamentbe sem léphet be, így ha a "szabálysértő" már belépett az épületbe, senki sem tehet ellene semmit, még az alakuló ülést levezető korelnök sem.

Kolláth György leszögezte azonban: a magyar jogállamiság tartozik azzal magának, hogy egy feltárt, nyilvánvaló szabálysértés soha nem maradjon következmény nélkül, mert ha egy képviselőnek ezt elnézik, akkor bárkinek el kell, hogy nézzék. Arra a kérdésre, a Parlamenten belül van-e bárkinek lehetősége fellépni szabálysértés esetén, Kolláth György azt mondta, biztos lesz egy minimális humorérzékkel megáldott képviselő, aki, ha meglát valakit fehér ingben, mellényben, akkor "főúr!" kiáltással kér tőle két konyakot. Hozzátette: ezzel csak azt akarta jelezni, hogy van egy pont, amihez "már csak a humor a méltó".

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.