galéria megtekintése

Lázadnak az útvesztőbe hajszolt magyar őstermelők

Az írás a Népszabadság
2015. 02. 11. számában
jelent meg.


Tanács István
Népszabadság

Nem értik az EKÁER-t a homokháti őstermelők, akik a nagybani piacra hordják a saját maguk által megtermelt árut. Mikor elindulnak, azt sem tudják, ki lesz a vevő.

Február 1-jétől már bírságolhat a NAV az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer, az EKÁER szabályainak be nem tartása miatt. Az EKÁER-t arra találták ki, hogy még a tényleges szállítás előtt kötelező legyen bejelenteni bizonyos árumozgásokat – jellemzően olyan árukét, amelyek esetében elterjedt az áfacsalás. Az áruval kapcsolatos adatokat – a megnevezését, a mennyiségét, a címzett és a feladó adatait, a jármű rendszámát – egy, az ügyfélkapun át bonyolultan megközelíthető internetes adatbázisban a fuvarozás előtt rögzíteni kell.

Az őstermelők többsége nem igazodik el a bürokráciában
Az őstermelők többsége nem igazodik el a bürokráciában
Kurucz Árpád / Népszabadság

Aggódó homokháti gazdákkal beszélgettem, akik rendszeresen hordják a nagybani piacokra, illetve a felvásárlókhoz az általuk megtermelt zöldséget és gyümölcsöt. E gazdák idősebbjének maga az online regisztráció, a 15 számjegyű kód igénylése is meghaladja a képességeit – noha ők e fogyatékosságuk ellenére nagyon sok és finom gyümölcsöt, zöldséget tudnak termelni. Azt viszont nem tudják, és állításuk szerint az adószakértő sem tudott rá választ adni, kinek és hogyan kötelező a bejelentést megtenni. Vannak köztük őstermelők, akik bejelentkeztek az áfakörbe – őrájuk vélhetően vonatkozik a kötelezettség. De a nem áfaköteles őstermelők is problémáznak, mit jelent az első belföldi adóköteles értékesítés –, vagyis, ha a nagybani piacon vagy a felvásárló telephelyén eladják a kereskedőnek a terméküket.

 

Az biztos, hogy a gazdák által termelt legtöbb zöldség és gyümölcs – krumpli, káposzta, sárgarépa, zöldség, zeller, saláta, uborka, vöröshagyma, alma, körte, szőlő, cseresznye, meggy, őszibarack, kajszibarack – az úgynevezett kockázatos termékek körébe tartozik, amelyekre már 200 kilogramm, vagy nettó 250 ezer forint vételár felett kötelező a bejelentés.

Az EKÁER alapvetően a vevő és az eladó közti ügylet előzetes regisztrálása – a jogalkotó által elképzelt alapesetben.

Csakhogy, aki elindul a nagybani piacra, még fogalma sincs, kinek fogja eladni az áruját, sőt, arról sem, hogy elkel-e egyáltalán a portéka.

Gyakran előfordul, hogy dömping van, a beszállított áru kimarad, vagy csak egy részét sikerül eladni – mi történik, ha a bejelentett árut az eladónak haza kell vinnie? Akkor sztornó a bejelentés, mert nem volt adásvétel, így áfafizetési kötelezettség sem keletkezett? A gazdák szerint e helyzetekre nem tartalmaz eligazítást a szabályozás.

A nagybani piacra járó gazdálkodók tapasztalatból félnek.

Néhány éve például egyik napról a másikra odatelepültek a rendőrök a szegedi nagybani piachoz vezető útra, és aki túllépte a megengedett súlyhatárt, azt akár félmillió forintra is megbírságolták.

Az is jelentős részben egy zavaros jogi helyzethez kapcsolódó értelmezési kérdés volt – utóbb a vegzálást abbahagyták, sőt néhány érintettnek a bírságot is visszafizették. A nevük elhallgatását kérő homokháti gazdák úgy vélik, csak akkor lenne tisztességes dolog bírságolni, ha a szabályozás minden pontja egyértelmű és az érintettek számára is érthető lenne.

Az ügyfélkapun túl a gazdákat felesleges bonyolult internetes útvesztő várja
Az ügyfélkapun túl a gazdákat felesleges bonyolult internetes útvesztő várja
Kiss Dániel / Népszabadság

Továbbítottuk a gazdák kérdéseit a NAV kommunikációs főosztályára is, ahonnét azt a választ kaptuk: változik a szabályozás, a konkrét kérdésekre majd az új szabályok alapján válaszolnak. Elmondták azt is: egyelőre nem bírságolnak, de a sofőr személyét mindenképpen be kell jelenteni az EKÁER-be. Arra is fokozottan figyelnek, ha ellenőrzéskor ismeretlen eredetű árura bukkannak. Szabolcs megyében például a napokban lengyel krumplit raktak át magyar őstermelők járműveire – ami jelzi, hogy ez a szféra is fertőzött az adócsalással.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.