galéria megtekintése

Az Orbán-kormány megint nem tanult semmit

Az írás a Népszabadság
2015. 07. 07. számában
jelent meg.


Ónody-Molnár Dóra
Népszabadság

Ugyanolyan káosz jellemzi a szakképző iskolák fenntartóváltását, mint annak idején a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ megalakulását. Se a tanárok, se a diákok, valójában senki sem tud semmit. Talán még az új fenntartó, a nemzetgazdasági tárca sem látja át a folyamatokat.

Esztelen roham és hiányos jogalkotás – így foglalható össze az a folyamat, ahogy a szakképző iskolák átkerülnek a Kliktől a Nemzetgazdasági Minisztérium intézményfenntartói kötelékébe. Az Orbán-kormány július elsejétől érvényes rendelkezése mintegy háromszáz intézményt érint.

Háromszáz szakképző iskola került át júliustól a nemzetgazdasági minisztériumhoz
Háromszáz szakképző iskola került át júliustól a nemzetgazdasági minisztériumhoz
M. Schmidt János / Népszabadság/archív

A változás indokaként a kormány a képzés színvonalának emelését jelölte meg. A kormány azért is ki akarta szervezni a Klikből a szakképzést, mert a túlságosan centralizált rendszerben felnőttképzést is végző szakiskolák nem tudtak jól működni. Czomba Sándor szakképzésért felelős államtitkár egy tavalyi konferencián azt mondta, „mennyiségi és minőségi változásokra van szükség a szakképzés rendszerében, így a fenntartóváltás keretében a gimnáziumokat leválasztják majd a szakiskolákról és szakközépiskolákról, mivel a gimnáziumok másfajta gondolkodásmódot igényelnek, és szerepük a főiskolára és egyetemre történő felkészítés lesz.”

 

A fenntartóváltásról szóló kormányrendelet májusban jelent meg a Magyar Közlönyben. A jogszabály szerint az iskolák szakmai irányításáért a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal felel majd, a minisztérium pedig az intézmények fenntartója lesz. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pedig már aláírta a most létrejövő szakképzési centrumok alapító okiratait, és kinevezte ezek főigazgatóit. A köznevelési intézmények 44 szakképzési centrumba szerveződnek.

A kommunikáció és a valóság közt azonban éles a kontraszt. Szüdi János jogász lapunknak elmondta: a centrumba kerülő intézmények helyzete valóban jobb lehetne, mint a Klik égisze alatt volt. Önmagában már az is előnyös lenne, hogy az intézmények számos kérdésben visszakapnák a döntési jogukat, csakhogy a helyzet az, hogy a szakképzési centrumokról ma még csak annyit lehet tudni, hogy költségvetési szervek, amelyeknek tagintézményei a szakképző iskolák. Ennek azért van jelentősége, mert ez a centrum valójában nem hivatal, hanem egy új köznevelési intézménytípus. Ennél többet azonban nem lehet tudni róluk, senki sem tudja, hogy ki miben dönt, nincsenek leosztva a feladatok.

A helyzet Szüdi szerint kísértetiesen emlékeztet a Klik megalakulásának időszakára: a közoktatásért felelős mamutintézmény megalakulása szintén nem volt előkészített, nem támogatták meg jogszabályokkal, s törvénytelenül működött hónapokig. Ám úgy látszik, abból a helyzetből az Orbán-kormány mit sem tanult, hiszen a centrumok létrehozásával, az erőltetett fenntartóváltással a szakképzésben most ugyanezt az exlex állapotot állította elő.

Csak néhány példa: nincs világos jogszabály arra, hogy ki lesz a munkáltatója annak a több tízezer pedagógusnak, aki szakképző intézményben tanít, mint ahogy arra sincs világos útmutató, ki felel a tanulói jogviszonyért. Nem tudni, ki dönthet a munkáltatói jogokról: a tagintézmény (iskola) vezetője vagy pedig a centrum vezetője.

– Sem a munkajogi kérdések nincsenek elrendezve, sem a pedagógiai programok, sem a szervezeti és működési szabályzat – mondja Szüdi. Azért sem érti, mi szükség volt erre a rapid átalakításra, mert a tervek szerint egy év múlva ilyenkor valamennyi iskolatípus megváltozik a szakképzésben. A szakiskolák szakközépiskolák lesznek, a szakközépiskolák pedig szakgimnáziumok. Érthetetlen, hogy egy éven belül miért kell az intézményeknek kétszer is átalakulniuk.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.