galéria megtekintése

Klik-temető fideszes kádereknek

Az írás a Népszabadság
2014. 12. 13. számában
jelent meg.


Doros Judit
Népszabadság

Három embert is elmozdítottak eddigi helyéről, hogy Székyné Sztrémi Melinda, Salgótarján korábbi fideszes polgármestere lehessen a Klik tankerületi igazgatója. A székbe annak ellenére ülhetett be, hogy nincs se pedagógus-, se közigazgatási szakvizsgája.

Sokan azt mondják Salgótarjában, hogy Székyné Sztrémi Melinda autokratikus, mindig mindenkinél mindent jobban tudó vezetési stílusa miatt meglehetősen népszerűtlen.

Balog Zoltán humánminiszter Székyné Sztrémi Melindával a kampány alatt
Balog Zoltán humánminiszter Székyné Sztrémi Melindával a kampány alatt
Komka Péter / MTI

– Az, hogy az országos Fidesz-sikerek közepén városvezetőként megbukott, elsősorban ennek és a maga mellé vett beképzelt, pökhendi alakoknak volt köszönhető – mondta egyik, régóta a helyi közigazgatásban dolgozó informátorunk. Mások azt mesélték: még a Fidesz-szimpatizánsok körében is sokan megkönnyebbülten felsóhajtottak október 13-án, amikor megbukott. Most viszont újabb rémálomként jött elő, hogy a legnagyobb munkáltató lett január 1-jétől. A körzetében minden köznevelési intézményi dolgozónak ő a felettese.

 

Miután polgármesterként megbukott, a „senkinek nem engedjük el a kezét” orbáni jelmondat jegyében Székyné Sztrémi Melindának helyet kellett keresni. Először felmerült, hogy újból iskolaigazgató lehetne belőle – korábban a salgótarjáni Bolyai Gimnázium igazgatója volt –, de az új szabályzók miatt már nem tölthette be ezt a tisztséget, mert nincs tanügy-igazgatási szakvizsgája. Közel egy hónapnyi egyeztetés után azt találták ki, hogy a Klik megbízott elnöke növelje meg egy fővel a Salgótarjáni Tankerület referensi létszámát, s erre az új státuszra Székynét mint referenst nevezték ki.

Egyben megbízták a tankerületi igazgatói feladatok ellátásával, noha a poszt betöltéséhez nincs szakvizsgája. A Klik Salgótarjáni Tankerületének igazgatói székét a szervezet megalakulása óta Simon Tibor foglalta el, aki 2010-ig a Fidesz frakcióvezetője volt a salgótarjáni közgyűlésben. Őt most papíron meghagyták a posztján, de átvezényelték Budapestre, a Klik-központba, ahol a köznevelés-irányítási főosztály vezetője lett.

Ám miután ezt a státuszt szintén megbízással eddig a Balassagyarmati Tankerület igazgatója, Selmeczi Zoltán töltötte be, ezért az ő megbízását vissza kellett vonni, őt pedig visszahelyezték Balassagyarmatra a kinevezése szerinti munkakörbe. A Selmeczi távolléte alatt a Balassagyarmati Tankerület igazgatói feladataival megbízott pénzügyi referenstől ezzel egyidejűleg visszavonták a megbízást, ő visszakerült eredeti állásába.

– Mindezt persze lehet úgyis tálalni, hogy Selmeczi Zoltán nagyon szeretett volna visszamenni járási tankerületi igazgatónak, és helyébe Nógrádból kívántak főosztályvezetőt hozni, de ez nem igaz, senki nem akarta feladni jelenlegi státuszát –mondta egy a történteket jól ismerő forrásunk.

Azáltal, hogy Székyné Klik-referensi kinevezést kapott, s hozzá tankerületi igazgatói megbízást, érvényes rá a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény, amely szerint kormánytisztviselő pártban tisztséget nem viselhet, s köteles haladéktalanul írásban bejelenteni, ha vele szemben törvényben meghatározott összeférhetetlenségi ok merül fel. A volt polgármester jelenleg még a Fidesz salgótarjáni szervezetének vezetője, így posztja összeférhetetlen új megbízatásával: kinevezésétől számítva harminc napja van ennek megszüntetésére.

Ha lemond a Fidesz salgótarjáni szervezetének vezetéséről, azzal megnyitja az utat az azonnali tisztújítás előtt, ezzel viszont párton belüli sorsa Becsó Zsolt választókerületi elnök kezébe kerül, akivel – mondták a helyiek – nincs túl jó viszonyban.

A hivatal azt állítja, hogy a tankerületi igazgatók megbízása nem politikai, hanem szakmai kérdés

Megkerestük a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot (Klik), azt firtatva, volt-e kifogásuk Simon Tibor korábbi salgótarjáni tankerületi igazgató munkája ellen? Megkérdeztük azt is, politikai kinevezésnek tartják-e Székyné Sztrémi Melinda megbízását, elvégre az alapvető szakmai végzettsége hiányzik a poszt betöltéshez, illetve hogy lemondott-e Székyné a Fidesz salgótarjáni szervezetének vezetői posztjáról, ami összeférhetetlen kormányalkalmazotti megbízatásával?

A válasz szerint Hanesz József, a Klik megbízott elnöke Simon Tibort szakmai felkészültsége alapján kérte fel, hogy vállalja el a köznevelés-irányítási főosztály vezetését, amelyet Simon Tibor elfogadott. Selmeczi Zoltánt átirányította és megbízta a Balassagyarmati Tankerület vezetői feladatainak ellátásával, mivel Selmeczi Zoltán balassagyarmati lakos lévén rendelkezik a legjobb helyismerettel és szakmai tudással a tankerület vezetését illetően.

A Salgótarjáni Tankerületben Székyné dr. Sztrémi Melinda tanügyigazgatási referens feladatai mellett, megbízással látja el a Salgótarjáni Tankerület irányítását. Ő több évtizedes intézményirányítási szakmai gyakorlattal rendelkezik. Összeférhetetlenségének megszüntetése folyamatban van a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény alapján – olvasható a KLIK válaszában. Közleményük utolsó mondatát szó szerint idézzük. „A tankerületi igazgatók megbízása nem politikai kérdés, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ elnöke szakmai alapon hozott döntést.” (D. J.)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.