Kiveszik a médiatörvényből a lex klubrádiós passzusokat?

Részben kigyomlálja a médiatörvény módosításából a „lex klubrádiós” passzusokat L. Simon László – derül ki a parlament kulturális bizottságának fideszes elnöke által a csütörtöki zárószavazás előtt benyújtott módosító indítványokból.

A parlament múlt pénteken szavazott a médiatörvény változtatásához benyújtott módosító javaslatokról. Fideszes képviselők javaslatára beemelték a törvénybe az ellenzék által kifogásolt, egyértelműen a Klubrádió ellehetetlenítésére szolgáló rendelkezéseket. L. Simon László már múlt héten jelezte, hogy várhatóan ő is módosításokat nyújt még be a zárószavazás előtt, ezt csütörtök reggelre meg is tette.

L. Simon javaslatára kikerülne a törvényből az a passzus, amely szerint a Médiatanács nem lenne köteles szerződést kötni a rádiós vagy televíziós pályázatok nyertesével. Emlékezetes, a Klubrádió 2010 tavaszán nyerte el a 92,9-es közösségi (nem fizetős) frekvenciát, de az akkori Országos Rádió és Televízió Testület, majd jogutódja, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság sem kötött vele szerződést. A bíróság első fokon azonban kimondta, hogy a médiahatóság köteles műsorszolgáltatási szerződést kötni a nyertes pályázóval. A bíróság a Klubrádió szerződését létre is hozta. A Médiatanács azonban megfellebbezte a bíróság döntését, a másodfokú tárgyalást nyár elejére tűzték ki.

Ezzel függ össze a bizottsági elnök másik javaslata, hogy a törvény ne mondja ki, hogy műsorszolgáltatási szerződést kizárólag a Médiatanács köthet. E passzus törvénybe iktatásával ugyanis fideszes képviselőtársai azt akarták elérni, hogy a jogorvoslat keretében a bíróság ne hozhasson létre műsorszolgáltatási engedélyt a Médiatanács helyett, ahogy az a Klubrádió 92,9-es frekvenciájának ügyében megtörtént. Ezzel azt is el akarták érni, hogy ha a bíróság másodfokon is a Klubrádiónak ad igazat, akkor se kelljen vele műsorszolgáltatási szerződést kötni.

Pálffy: Szükség van a Klubrádió hangjára 

A KDNP frakcióvezető-helyettese, egykori rádiós és televíziós újságíró szerdán a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában azt mondta: szükség van a Klubrádió hangjára. Pálffy István nem tudja, mit akar a Médiatanács, de szerinte biztos, hogy csak a törvényes utakon lehet járni.

Pálffy István kijelentette: a médiatörvényhez benyújtott módosító indítványok nem a Klubrádió ellehetetlenítéséről szólnak. Mint mondta, a hatályos törvény szerint hatósági szerződés köthető egy pályázóval, és így hiába nyerte el a Klubrádió a 92.9-es frekvenciát, és hiába kötelezte a bíróság a Médiatanácsot arra, hogy kössön műsorszolgáltatási szerződést, az nem köthető. A KDNP-s politikus szerint az a megoldás, hogy a Klubrádiónak hatósági szerződést kell kötnie a médiahatósággal.

Dörzsölik, de tisztára nem mossák

A lex klubrádiós passzusok kiiktatását a demokratikus ellenzéki pártok is kezdeményezték a zárószavazás előtt benyújtott módosító javaslataikban. Az MSZP, az LMP és a Demokratikus Koalíció egyaránt úgy ítéli meg, hogy a még el nem fogadott törvény ezen részei sértenék a jogbiztonságot, és lehetőséget adnának a Médiatanácsnak önkényes döntések meghozatalára.

Az már biztosnak tűnik, hogy a médiatörvény mostani módosításában a kormány és a koalíciós pártok nem veszik figyelembe az Európa Tanács (ET) állásfoglalását. Az ET kifogásolta a magyar médiahatóság elnökének és a Médiatanács tagjainak kinevezési és jelölési módját, a politikailag motivált rendszert. Szalai Annamáriát, a hatóság elnökét, a Fidesz egykori tagját Orbán Viktor miniszterelnök nevezte ki, a Médiatanácsba pedig csak a Fidesz által jelölt tagokat választotta meg az Országgyűlés.

Az ET álláspontja szerint ezt a jelölési és kinevezési rendszert meg kellene változtatni, a személyek kiválasztásánál a szakértelemre és függetlenségre kellene helyezni a hangsúlyt. Az ET-dokumentum másik legfontosabb általános megállapítása volt, hogy bár a médiaszabályozás elfogadása és módosítása kétharmados parlamenti támogatáshoz kötött, de a jelen helyzetben ezt meghaladja a Fidesz parlamenti dominanciája. Ezért a tanács azt javasolta, hogy a kétharmados szabály helyett inkább többpárti támogatást írjanak elő a médiaszabályozás elfogadásához, megváltoztatásához.

Nehezményezték azt is, hogy miközben a kereskedelmi médiumoknak előírják saját hírrészleg fenntartását, addig a közmédiában előírták az MTI kizárólagosságát. Ezt megengedhetetlen beavatkozásnak tartják a piaci viszonyokba.

Európai Újságíró-szövetség: a magyar parlament tartsa tiszteletben a jogállamiságot! 

A magyar Országgyűléshez fordult szerdán az Európai Újságíró-szövetség (EFJ) a rádiófrekvenciák ügyében, kérve a jogállamiság tiszteletben tartását, és azoknak a javaslatoknak az átgondolását, amelyek az EFJ véleménye szerint veszélyt jelentenek a sajtószabadságra nézve. Brüsszeli közleményében a szövetség megállapította, hogy előző pénteken a magyar parlament módosításokat hagyott jóvá a médiatörvényhez.

Néhány változtatás az Alkotmánybíróság tavaly decemberi döntését vette figyelembe, "de újságírók szerint a javaslat néhány része rendkívül ellentmondásos, így például az, amely kimondja, hogy csak a Médiatanácsnak van joga jóváhagyni sugárzási megállapodásokat, ami azt jelenti, hogy a bíróságnak többé nem lesz lehetősége az ilyen megállapodások szabályainak alakítására vagy felülvizsgálatára" – írta az EFJ. Az MTI tudósítása szerint az európai szakmai szövetség felhívta a figyelmet arra a másik módosítási indítványra, amelynek értelmében a Médiatanács nem is lenne köteles szerződést kötni.

"Más szavakkal, ha van is egyértelmű győztese egy tendernek, a Médiatanácsnak jogában áll figyelmen kívül hagyni a tender eredményét" – olvasható a brüsszeli közleményben, amely kitért arra is, hogy a javaslat értelmében ez a szabály a folyamatban levő eljárásokra is visszamenőleg alkalmazandó lenne. Az EFJ szerint ezek a javaslatok egyértelműen a Klubrádió ügyéből fakadnak.Az Európai Újságíró-szövetség felhívta a figyelmet arra, hogy az említett módosító javaslatokról csütörtökön tervezik a szavazást. Az EFJ és tagszervezetei, a MÚOSZ és a Magyar Sajtószakszervezet felszólítja az Országgyűlést, hogy gondolja át a döntést a jogállamiság tisztelete és a sajtószabadság nemzetközi normái jegyében" – olvasható a közleményben.

MSZP: A kormány csak félútig hátrál

A hazai és a várható nemzetközi botránytól megijedve a kormánypártok az utolsó percben zárószavazás előtti módosító indítványokkal próbálták kozmetikázni a csütörtökön elfogadásra kerülő új médiaszabályokat. Igyekezetük azonban csak félmegoldást produkált – áll az MSZP szerdai közleményében.

Lendvai Ildikó és Mandur László úgy ítéli meg, hogy a kormányoldal félútig visszahátrált ugyan a teljes törvénytelenségből, de félúton újabb sorompókat épített be a Klubrádió működése elé. A Kulturális bizottság fideszes elnöke elhagyná ugyan a tervezet legvérlázítóbb paragrafusát, azt, amely szerint a Médiatanács nem köteles szerződést kötni az általa elbírált pályázatok nyerteseivel még akkor sem, ha erre a bíróság kötelezi. Ez a módosítás önmagában a jó irányba tett lépés volna, bár továbbra is problémát jelent, hogy ugyanakkor nem kötelezik záros határidőn belül pl. egy bírósági ítélet után a Médiatanácsot a szerződéskötésre.

Az MSZP szerint mielőtt azonban bárki örülni kezdene a jogbiztonság győzelmének, fel kell figyelnie az újabb ”lex Klubrádió”-jellegű indítványokra. A zárószavazás előtti módosító beavatkozva a folyamatban lévő bírósági eljárásba lehetetlenné tenné azt, hogy az elsőfokú ítéletnek megfelelően a Klubrádió megkaphassa a neki még az ORTT által odaítélt közösségi frekvenciát. Az újabb módosítás szerint ugyanis ilyen frekvenciát a továbbiakban csak a Médiatanács által indított eljárásokban lehet kapni, sőt: ezen túl már nem is lehet a jogelőd ORTT által kötött szerződéseket érvényes hatósági szerződéssé alakítani. Az MSZP szerint érvényben maradna az a minden visszaélésre alkalmas paragrafus is, amely szerint nem nyerhet el pályázaton másik frekvenciát az, akit egy, az adott területre vonatkozó frekvenciapályázaton már nyertesnek hirdettek. Vagyis, ha valakit nyertesnek hirdettek ugyan, de a most változó jogszabályok miatt mégsem kötnek vele szerződést (ez vonatkozhat a Klubrádió által már elnyert közösségi frekvenciára), akkor nem rúghat labdába más pályázaton sem.

Mit jelenthet mindez a Klubrádiónak és mindazoknak a vidéki adóknak, akiknek még jogvitája van a mindenható Médiatanáccsal? Lendvai és Mandur szerint amennyiben elfogadják ezeket a módosító indítványokat, bírósági ítélet ide, bírósági ítélet oda, a Klubrádió nem kaphatja meg a korábban már neki ítélt közösségi frekvenciát. A jelenleg használt, és jogerős bírósági döntés szerint a Médiatanács ellenében is neki ítélt kereskedelmi frekvencia esetében pedig két módon is kitolhatnak vele. Egyrészt továbbra is a végtelenségig húzhatják a bírósági ítélet végrehajtását, másrészt durvább megoldást alkalmazva hivatkozhatnak arra is: ez neki nem jár, hiszen korábban már egy másik pályázaton nyertesnek mondták ki. Ja, hogy ott ennek ellenére nem használhatja az elnyert frekvenciát? Az már a Klubrádió és hallgatóinak baja. Meg a magyar sajtószabadságé – áll az MSZP közleményében.

Kövér László és L. Simon László beszélgetnek a folyosón
Fidesz frakcióülés a Képviselői Irodaházban, az új államfő jelölésekor. Kövér László és L. Simon László beszélgetnek a folyosón. Fotó: M. Schmidt János
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.