Kivégezné „az ilyen Junckereket” egy magyar író

Szombathelyen, a nyugati végek egyik kultúrvárosában néhány ember megbuggyanni látszik.
Ráadásul azok, akik vagy közéleti szerepet játszanak, vagy a város elfogadott, kitüntetett példaképei. Két napja Szentgotthárd csöndes szavú embereként ismert polgármestere kezdett bele a zsidózásba – igaz, később bocsánatot kért érte –, ma már Szombathely irodalmi nagysága, a megye Príma-díjasa ír elmegörcsös gondolatokat.

A Szombathely önkormányzat által támogatott hetilap közírója, a Vasi Szemle – korábban az Életünk – szerkesztője, Gyurácz Ferenc Facebook-bejegyzésében úgy fogalmazott: „Vérbeli tökfejek képviselik az EU-t. Majd bolondok lesznek a törökök megvédeni Európát Európa helyett. A kedvezményeket természetesen elfogadják, élnek velük, de a migrációt eszük ágában sem lesz meggátolni. Hiszen ők is – 100 millió muzulmán! – az EU-ba törekszenek. Az ilyen Junckerek méltó megbüntetése érdekében kell majd visszaállítani a halálbüntetést. Mielőtt még a muszlim hódítók alkalmazzák – ellenünk.”

Várjuk, ki lesz a következő vasi helyi nagyság, aki azt is megírja, hogy Juncker kivégzését nyilvánosan hajtaná-e végre, kerékbe töretné, megköveztetné, karóba húzná. Végül is igazi irodalmárokhoz, prímákhoz, szabad lapszerkesztőkhöz, közéleti szereplőkhöz ilyen humánus megoldások lennének méltók.

Más országokban, ha valamelyik elmenagyság akár csak pár mondat erejéig is meghibban, kitüntetett társai elfordulnak tőle, vagy vitába szállnak vele, visszaadják a díjukat. Nálunk ez nem divat. Csakhogy ennek következtében amit Gyurácz ír, azt akarva-akaratlanul azok is mondják, akik velük együtt lettek prímák Vasban, s a kibuggyanó hülyeségeket fölháborodás nélkül eltűrik tőle.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.