Kivándorol Izraelbe Szegedi Csanád, a Jobbik megtért antiszemitája

Kivándorol Izraelbe Szegedi Csanád, a Jobbik volt alelnöke és EP-képviselője, a Magyar Gárda egykori lapítója – szellőztette meg pénteken a Jerusalem Post. Bevallása szerint a volt politikus visszafojtott lélegzettel várja a pillanatot, amikor már izraeli állampolgárként harcolhat a nemzetközi antiszemitizmus ellen.

Szegedi a Cionista Világszövetség múlt heti budapesti konferenciáján jelentette be, hogy a feleségével és a két gyermekével együtt kivándorol Izraelbe. Most az izraeli lapnak, a Maarivnak adott interjújában beszélt a döntésről. „Izrael egy csodálatos ország, a zsidó létnek pedig sokkal több a pozitív, mint a negatív eleme. Azt hiszem, hogy az életében egyszer minden diaszpórában élő zsidó komolyan elgondolkodik a kivándorláson. Egy zsidó számára a legnagyobb ajándék Izrael Állam létezése, és a rémálom után, amelyet a családom a holokauszt alatt átélt, nagyon is része akarok lenni annak az álomnak, amelyet számunkra Izrael jelent" – nyilatkozta rajongva a Jobbik 34 éves politikusa,

Bevallása szerint Szegedi visszafojtott lélegzettel várja, hogy izraeli állampolgárként harcolhasson a nemzetközi antiszemitizmus ellen. A kivándorlás után – állítja – azonnal keres egy szervezetet, amelyben harcolhat a métely ellen. Azt még nem tudja, hogy beszáll-e az izraeli politikába, de a késztetés benne van – fűzte hozzá. A papírmunkán már túl van, a családjával csak várniuk kell, hogy az izraeli hatóságok rábólintsanak az állampolgársági kérelmükre.

Fotó: Balogh László / Reuters

Szegedi 2012-ben állt elő azzal, hogy a dédapja Auschwitzban halt meg, a nagyanyja pedig kikeresztelkedett zsidó. Ez éles váltás kezdetét jelentette az addigi politikusi karrierjéhez képest, az addig antiszemita kiszólásairól ismert Szegedi ugyanis 2003-tól, az alapítástól kezdve tagja volt a Jobbiknak, amelynek 2006 és 2012 között az alelnöki tisztségét is betöltötte, 2009 és 2014 között pedig az EP-képviselője volt. Színvallása után Szegedi kilépett a pártból. Elmondása szerint a Jobbikban csak díszzsidó szerepe várta volna. A párt vele akart védekezni a pártot mindvégig elkísérő váddal, az antiszemitizmussal szemben. Betért, a Köves Slomó vezette Egységes Magyar Izraeli Hitközségben talált új közösségre.

Jakov Hagoel, a Cionista Világszövetség szervezője üdvözölte Szegedi döntését a kivándorlásról. Szerinte Szegedi története „inspirálóan hat" azon a Magyarországon, amelynek „közelmúltbeli jelentések szerint a 35 százaléka antiszemita", főleg, hogy egy olyan politikusról van szó, aki néhány éve még az Országgyűlésből uszított a zsidóság ellen.

Más nem volt ilyen elnéző Szegedi jelenlétével szemben a budapesti konferencián. Heisler András Mazsihisz-elnök nyíltan sérelmezte, hogy a konferencia másnapján egy olyan egykori politikust bíztak meg szekcióvezetéssel, akivel Izrael hivatalos képviselője sem volt hajlandó találkozni.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.