A szerző egyik tételmondata így szól: sehol sem lett jelentős számú romából paraszt vagy gazdálkodó, akit gyökerei és megélhetése a földhöz kötne. Alapvetően ebben látja annak okát, hogy a helyi lakosság a romákat másoknak tekinti. Önmagában ez nem magyarázza sorsukat, de az, ahogyan belsőjükből fakadóan távol tartják magukat a letelepedett társadalmak alapjától, egy fontos és régóta fennálló kulturális különbség.
Más népcsoportok számára a hagyományos önfenntartási mód a területhez való bensőséges viszonyon alapul, de a romák megélhetése a letelepedett, befogadott közösségeknek nyújtott szolgáltatásoktól függ. Mindez olyan kapcsolatot eredményezett, amelyben a romák a nem romákat (gádzsókat) ügyfeleknek tekintik.
A nem cigányok egyszerre jelentették az alapvető megélhetési forrást, ám a szükséges javakhoz való szabad hozzáférés gátját is – folytatja Bíró András. A gádzsókhoz fűződő konkrét és szimbolikus kapcsolat a romákat olyan behódoló viselkedésre szorította, amelyben a hízelgés és a becsapás túlélési technika lett. A hatalom hiánya természetesen az etnikai vagy kulturális tényezőktől függetlenül létrehoz ilyen technikákat –jegyzi meg.
Lenin kijelentette, hogy a nyomor nem forradalmasít. Bíró András ehhez hozzáteszi: nem is demokratizál. Az új keletű, tragikus kirekesztés, amelyet a közép- és kelet-európai országokban lezajlott rendszerváltás idézett elő, a roma népesség nagy szegmenseit érintette. Tovább mélyült a romákban az áldozatiság érzése, ami a nyomornegyedek kultúrájának növekedéséhez vezetett. Ennek főbb megjelenési formája az önbecsülés hiánya, bűnbakkeresés, kilátástalan életérzés – egyéni és kollektív szinten egyaránt –, a többiek megvetése és gyűlölete. Úgy tűnik, mindez a romák mozgósításának (is) fő akadályát jelenti.
Bíró András a fontos akadályozó tényezők között említi a roma vezetők versengését és együttműködésre való képtelenségét. Ugyanakkor a jó szándékú, nem cigány partnerek felelősségét is felveti: az adományozók segítsége gyakran atyáskodó hozzáálláshoz, hierarchikus kapcsolatokhoz vezet.
A szerző számára a roma etnikai párt vagy pártok, mozgalmak és koalíciók létrehozása nélkülözhetetlen feltétele annak, hogy a romák kiléphessenek a politikai versengés színpadára. Ehhez alulról jövő kezdeményezésekre kell támaszkodni.
Talán komikusnak hangzik a gondolatot korszakalkotó ötletként beállítani, de Magyarországon egy ilyen álláspont még a liberális romák között is eretnekségnek számít – vélekedik Bíró András. Senki sem kérdőjelezi meg a szomszédos Romániában vagy Szlovákiában a nemzetiségi pártok politikai szerepének fontosságát, de ha arról van szó, hogy Magyarországon szükség lenne egy roma pártra, különböző félelmek fogalmazódnak meg.
A történelem megtanított minket rá, hogy a kisebbségek csak akkor kaptak jogokat, ha kiálltak értük. Miért lenne ez másképp a romák esetében? Nincs rövidebb út – jelenti ki Bíró András.
Korábban amúgy Magyarországon is volt példa roma és nemzetiségi pártkezdeményezésre, de a kísérletek igen mérsékelt eredménnyel jártak. Esszéje megírásakor Bíró András nem tudhatta, hogy a 2014-es parlamenti választáson elindul a Horváth Aladár nevével fémjelzett Magyarországi Cigány Párt: az MCP kilencezernél is kevesebb listás szavazatot kapott, nem egészen 0,2 százalékot ért el.
A tavaly angolul már kiadott kötet magyar fordításának bemutatóját tartották az Örkény Könyvesboltban. A könyvbemutatón Bíró Andrással – többek között – Daróczi Gábor, a Romaversitas igazgatója és Kállai Ernő társadalomkutató, volt kisebbségi ombudsman beszélgetett.
Daróczi Gábor elmondta, hogy Bíró András írását – amely nem meglévő kutatások elemzésére és értékelésére vállalkozik – az egyetemi világban nem fogadnák el szakdolgozatként. Hiszen a szerző megkérdőjelezhető állításokat tesz, kérdéseket vet fel. Daróczi szerint éppen ez a legnagyobb erénye.Manapság nem divat az ilyesmi. A Romaversitas igazgatója közölte: ha Bíró Andrásnak sikerül felkavarnia a jelenlegi állóvizet, akkor már megérte. Azzal a megállapítással például, hogy a romáknak ki kell törniük az áldozat szerepéből, Daróczi Gábor is teljes mértékben egyetért.
Kállai Ernő nem gondolja, hogy a romák helyzetét olyan jelentős mértékben befolyásolná a földhöz való múltbéli viszony, mint azt Bíró András feltételezi. A kijelentést – ahogyan a szerző jelzi is – nem támasztják alá kutatások. Kállai Ernő szerint a társadalmi beágyazottság ügye ennél lényegesen mélyebb és összetettebb probléma. Ezzel együtt a volt kisebbségi ombudsman is abban bízik, hogy a Bíró András által felvetett, valóban fontos kérdésekről szélesebb körben érdemi vita kezdődik.
