galéria megtekintése

Kitiltanák Magyarországról a hírhedt román politikust

Egy román politikus kitiltását tervezi a kormány – értesült a Népszabadság. Úgy tudjuk, a kormányülésen szóba került, hogy a jövőben nem engedik be az országba a magyarellenes kirohanásairól ismert Bogdan Diaconut.

Diaconu tavaly alapította meg a nacionalista, magyarellenes Egységes Románia Pártot (PRU), amelynek első kongresszusán, január végén bejelentette egy – a Magyar Gárdára hasonlító – „polgári önvédelmi” szervezet létrehozását Vlad Tepes Őrjárata néven. Diaconu a Népszabadságnak nyilatkozva azzal fenyegetőzött: ha eredményesen szerepelnek a 2016-os parlamenti választáson, kitiltják a magyar cégeket Romániából. Szerinte a magyar kormány azért akarja kitiltani, mert a PRU „az egyetlen párt, amely ellent tud állni a magyar irredentizmus térnyerésének”.

Bogdan Diaconu. Nem, veszélyes, de az lehet
Bogdan Diaconu. Nem veszélyes, de az lehet
Forrás: Facebook

– A PRU egyelőre nem nevez­hető valódi pártnak, nem alakultak ki a struktúrái – nyilatkozta korábban lapunknak Michael Shafir politológus, a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem nyugalmazott tanára. Shafir szerint Diaconu nem veszélyes, de ha kellő figyelmet kap, idővel azzá válhat. Egyelőre viszont sem ő, sem pártja nem túl népszerű. A PRU őt indítja a júniusi bukaresti főpolgármester-választáson, ám csak 3-4 százalékon mérik a közvélemény-kutatók.

 

Ezért meglepő, hogy a magyar kormány ilyen magas szinten foglalkozik a PRU elnökével, ráadásul az MTI archívuma szerint a román politikusnak az utóbbi években nem is volt hivatalos útja Magyarországon.

A magyar kormány a kitiltással a Jobbiknak tesz gesztust. Tavaly októberben ugyanis három évre kitiltották a Jobbik alelnökét, Szávay Istvánt Romániából. Erről Szávay márciusban szerzett tudomást, amikor a határon feltartóztatták. A képviselő most lapunknak úgy nyilatkozott, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes már tájékoztatta arról, a kormány lépése válasz az ő kitiltására. Budapest jelezni akarja: elfogadhatatlanak tartja, ha egy másik uniós tagállam így lép fel egy magyar parlamenti képviselővel szemben.

A jobbikos politikus egyébként nem örül annak, hogy Diaconuval hasonlítják össze, mert ő nem tartja magát „románellenesnek”. Korábban egyébként pont Diaconu szorgalmazta a Jobbik Romániából való kiszorítását. 2013-ban olyan törvénytervezetet terjesztett a parlament elé, amely betiltotta volna a magyarországi szélsőségesek erdélyi rendezvényeit, illetve nemkívánatos személlyé kívánta nyilvánítani Vona Gábor Jobbik-elnököt.

Szávayt amúgy két éve sem engedték be Romániába, ahogy Zagyva György Gyulát, illetve Mikola Bélát, az Új Magyar Gárda székelyföldi parancsnokát, valamint a Betyársereget vezető Tyirityán Zsoltot sem. Az ásotthalmi polgármestert, Toroczkai Lászlót is kitiltották, ahogyan Ukrajnából is, Szávayhoz és a Jobbik képviselőjéhez, Gyöngyösi Mártonhoz hasonlóan.

A magyar kormány most tervezett lépése azért is érdekes, mert tavaly nem reagált arra, hogy a Fidesszel szimpatizáló milliárdost, ­Széles Gábort is kitiltották Ukrajnából. Amikor pedig az Egyesült Államok magyar kormánytisztviselőket tiltott ki, a kabinet – bár tervbe vette – nem viszonozta a lépést.

Erős mondatok

„A magyar címer kihelyezése egy romániai iskolára olyan, mint ha náci horogkereszt kerülne egy zsidó tanintézetre.” (2012 januárjában, amikor egy felújított csíkszeredai gimnázium homlokzatára ismét kikerült a magyar címer.)

„Egy ki tudja, honnan érkezett, komplexusokkal teli, erőszakos és kapzsi kultúra (...), amely tudja, hogy olyasmire vágyik, ami nem az övé, és bármire képes rablási szándékai kielégítésére.” (2015. július. A magyarok jellemzése az Orbán Viktorhoz címzett nyílt levélben.)

„Ha Vona Gábor módosítani akarja az alkotmányunkat, mi is kívánhatjuk Magyarország zsugorítását.” (2016 februárjában arról, hogy a Jobbik elnöke szerint meg kell adni az autonómiát a székelyeknek.)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.