Kitálalt a Szent Imre altatóorvosa

Közel sem keresett a kórházi közleményben jelzett közel egymillió forintot a Szent Imre kórház távozó aneszteziológusa. Bruttóban alig felét vitte haza.

Csurgai Annamária hét évig dolgozott aneszteziológusként a Szent Imre kórházban. Ő volt az egyike az osztályvezető főorvos mellett annak a hat orvosnak, akik a napokban felmondtak. A doktornő könnyeivel küszködve nyilatkozott a Tényeknek.

Azt mondta, két oka volt, hogy a felmondás mellett döntött. Két olyan probléma, amelyre nem volt számára elfogadható megoldás. Elfogytak a szakképzett és ügyes nővérek az osztályról, emiatt egyre nehezebbé vált az ő munkájuk és az orvosoké is, a másik ok pedig az, hogy az orvosok is elfogytak.

Fotó: Szabó Bernadett / Népszabadság/archív

Csurgai szerint az altatóorvosok napi munkájuk mellett hetente többször is ügyeletet vállaltak. Gyakori volt, hogy 24 órán keresztül folyamatosan dolgoztak. Az orvosok és az ápolók is túlterheltté váltak. Azt mondta, hogy két éve nem emelték a fizetését, a napi munkájáért bruttó 509 ezer forintot kapott, ami nettó 325 ezer forint. Ehhez jött még az ügyeletért kapott pénz. Nem volt ritka, hogy heti 6 éjszakát nem aludt otthon.

Mint emlékezetes, az Index cikke tárta fel, hogy valami nagyon nincs rendben a Szent Imre kórházban, mert csoportosan távoznak az intenzív osztály orvosai. Akkor lapunknak Bálint András, az intézmény orvosigazgató-helyettese azt írta: az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztályról mindössze négy orvos hiányzik. Hozzátette: műtét nem marad el, az intézmény várólistája pedig a fővárosi kórházakkal összevetve a legrövidebbek közé tartozik.

Az intézmény a sajtónak szánt közleményében leírta azt is, hogy a szóban forgó szakma orvosainak jövedelme kórházukban jóval több, mint az egyéb szakorvosoké.

Mint azt írták: az elmúlt időszakban kétszer is volt béremelés az intézményben, legutóbb ősszel, amikor az osztály orvosainak bruttó bére valamivel több mint százezer forinttal, mintegy 980 ezer forintra emelkedett.

Lapunk hiába kereste az éppen felmondás alatt lévő orvosokat, nyilatkozni, a közleményt kommentálni egyikük sem akarta, a felmondásuk december 15-én jár le. 

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.