galéria megtekintése

Kiszorítják a menekülteket a Keletiből - videóval

4 komment

NOL/MTI

A rendőrök 11 óra körül megkezdték a menekültek kiszorítását a Keleti pályaudvar nemzetközi pénztárának helyet adó csarnokból – jelentette az MTI tudósítója a helyszínről.

A pályaudvar csarnoka korábban tele volt migránsokkal, akik jegyet akartak váltani valamelyik Németországba tartó vonatra. A rendőrök most kiterelik őket az épületből.

Nem értik, mire volt ez jó
Nem értik, mire volt ez jó
Balogh Zoltán / MTI

Időközben, negyed 12-kor elindult a pályaudvarról a Münchenbe tartó Railjet is, migránsok nélkül. A vonatra a magyar rendőrök mellett osztrák és német rendőrök is felszálltak. A Magyarországról induló nemzetközi vonatokon februárban kezdődött a magyar-osztrák-német közös vasúti járőrszolgálat.

 

A pályaudvar hangosbeszélőjén 9 óra után közölték, hogy bizonytalan ideig a pályaudvar nem fogad és nem indít vonatokat. A rendőrök a főbejáratnál is sorfalat álltak, és hangosbemondón, tolmács segítségével tájékoztatták a pályaudvaron és a pályaudvar előtt tartózkodó bevándorlókat, majd nem sokkal 10 óra után a nemzetközi pénztárnak helyet adó csarnok kivételével kiürítették a pályaudvart.

A közös vasúti járőrszolgálatról február 13-án írták alá az együttműködési megállapodást a német és az osztrák belügyminisztérium, valamint az ORFK képviselői.

Előzmények: Lezárták a Keletit

A MÁV legfontosabb fővárosi fejpályaudvarán a vonatforgalom kedd reggel 9 órakor állt le, de nem sokkal 10 óra után már újra elindulhattak egyes vonatok, ám a migránsokat, akiket kitereltek az épületből, egyelőre nem engedik vissza. Hivatalosan meg nem erősített hírek szerint a már-már kezelhetetlen helyzetet akarta megoldani a rendőrség akciója, amelyről a MÁV sem tudott előre – értesült lapunk. További részleteket itt olvashatnak.

A megállapodás alapján a Magyarországról Ausztrián át Németország felé tartó nemzetközi vonatokon, illetve az induló pályaudvarokon közös vasúti járőrszolgálatot hajtanak végre, hogy kiszűrjék a schengeni térségbe való továbbutazás feltételeivel nem rendelkező harmadik országbeli állampolgárokat. A rendőrök szúrópróbaszerű és kockázatelemzésen alapuló ellenőrzéseket hajtanak végre.

Tumultus a Keletiben
Tumultus a Keletiben
Balogh Zoltán / MTI

A közös járőrszolgálatban a magyar rendőrség részéről a Készenléti Rendőrség állománya vesz részt. Az ellenőrzések során a vonatkísérő állomány hétnapos ciklusokban látja el szolgálatát. A járőrcsoportok két magyar, egy osztrák és egy német járőrből állnak.

Fokozott ellenőrzés a fővárosban

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a főváros több kerületében – közölte honlapján a rendőrség kedden. További részleteket itt olvashatnak.

Közben a pályaudvaron az egyre ingerültebb menekültek tiltakozni kezdtek, hogy végre eljuthassanak Németországba. A pályaudvar mellett pedig a rendőrök könnygázzal oszlatták a migránsokat.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.