Kiss-Rigó: „Eltorzították a szavaimat!”

A német sajtóban is szemlézték azt a nyilatkozatot, amielyet Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök adott a The Washington Post című amerikai lapnak. Ebből az derült ki, a magyar katolikus püspök nem ért egyet Ferenc pápa kijelentésével, hogy a katolikusoknak erkölcsi kötelességük befogadni a menekülteket. Kiss-Rigó László szerint a pápa nem ismeri a magyarországi helyzetet. A püspök inkább Orbán Viktor miniszterelnök nézetét osztja, amely a keresztény Európát félti a beáramló muszlimoktól.

Kedden késő délután, amikor sikerült elérnünk a szegedi püspököt, még nem olvasta a cikket. Az onnan vett idézeteket hallva kijelentette: „Eltorzították a szavaimat”.

Kiss-Rigó László lapunknak hangsúlyozta, hogy maximálisan egyetért azzal a lelki iránymutatással, amelyet Ferenc pápa fogalmazott meg felhívásában. A katolikusoknak valóban kötelességük segíteni a menekülteket. Kevesen mondhatják el magukról, hogy karitatív ügyekben többet tesznek, mint a szeged-csanádi egyházmegye. Csak éppen erről alig-alig számol be a sajtó – állapította meg a püspök.

Orvosnak készülő arab és afrikai (közöttük muszlim) diákoknak biztosítanak ösztöndíjat. Továbbá: „Humanitárius segítséget mindenkinek folyamatosan és feltétel nélkül nyújtunk. A napokban például közel egymillió forint értékben vásároltunk és szállítottunk takarókat.” A szeged-csanádi egyházmegye megfelelő intézményei készek mindenkit befogadni, aki menekültként regisztrálja magát, és a szükséges papírok megszerzése után Magyarországon szeretne letelepedni. „Más kérdés, hogy a mostani migránsok áradatában még nem találkoztunk ilyen személlyel” – jelentette ki Kiss-Rigó László.

Az amerikai lapnak – folytatta – ilyen összefüggésben nyilatkozott arról, hogy a pápa nyilvánvalóan nem rendelkezik, nem is rendelkezhet alapos ismeretekkel a magyarországi állapotokról. Személyes tapasztalataira hivatkozva azt állította, hogy a határt Röszke térségében átlépők nem fogadják el az ennivalót és a vizet. A püspök szerint előfordult, hogy kövekkel dobálták meg azokat, akik segíteni próbáltak rajtuk.

„Ez egyfajta betolakodás. Nem menekültek jönnek, hanem gazdasági bevándorlók, provokatőrök és még ki tudja, milyen jövevények” – mondta Kiss-Rigó László. Megjegyezte, hogy a hozzánk érkezőknél több pénz van, mint egy magyar rendőr féléves fizetése. Kérdésünkre úgy vélte, hogy ez nem egyedi eset, hanem általános jelenség.

A szegedi püspök valóban támogatja azt a politikát, amelyet ebben az ügyben Orbán Viktor képvisel. A cikk sugalmazásától eltérően azonban ez nincs ellentétben a katolikus egyház elveivel – hívta fel a figyelmet. Kiss-Rigó László nagyra értékeli, hogy a miniszterelnök vette a fáradságot, és minap a helyszínen, a határnál tájékozódott a kialakult helyzetről. A püspök megítélése szerint a miniszterelnök azon kevesek közé tartozik, akik képesek rátalálni az „értelmes és keresztény” megoldásra.

„A menekültek befogadásáról és segítéséről szóló felhívását készséggel és örömmel követjük” – Erdő Péter bíboros és Veres András, a püspöki kar új elnöke a magyar katolikus püspökök nevében ezt írta Ferenc pápának. Kiss-Rigó László tökéletesen egyetért a levél tartalmával, amely – meggyőződése szerint – összhangban áll az általa elmondottakkal, és azzal, ami a szeged-csanádi egyházmegye gyakorlatává vált.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.