Kisöpörték a dohányosokat a Parlamentből

A Parlamentben kilenc, a Képviselői Irodaházban egy dohányzásra kijelölt hely lesz, az Országgyűlés ingatlanjainak zárt légterű helyiségeiben, erkélyein és teraszain ugyanis ezentúl tilos a cigarettázás.

Bár a vonatkozó jogszabály csak 2012. január 1-jétől tiltja a dohányzást a középületekben, az Országgyűlés elnöke már augusztus közepétől megszünteti a cigarettázási lehetőséget az Országházban. Kövér László házelnök ezt egy házbizottsági ülésén jelentette be.

Ennek a döntésnek született meg most a végrehajtási utasítása, amely - mint az Országgyűlés sajtófőnöke az MTI érdeklődésére szerdán elmondta - az Országház esetében belső udvarokon három, az épület egyes kapuitól öt méter távolságra pedig további hat helyen ad lehetőséget a dohányzásra.

Kijelölt dohányzóhelyet a Képviselői Irodaházban egy helyen, az épület gazdasági udvarában létesítenek - tájékoztatott Altorjai Anita az Országgyűlés Hivatala gazdasági főigazgatójának utasításáról, amelyet a hivatal szervei és a parlamenti frakciók is megkaptak.

A sajtófőnök hozzáfűzte, hogy a szabály megszegése munkavédelmi bírságolást és munkáltatói intézkedést von maga után.

Kisöpörték a dohányosokat a Parlamentből
Móricz Simon 2011.04.26. Digitális 2011. április 26. Dohányzószoba a Parlamentben Fotó: Móricz Simon

Az Országház főemeletén eddig a dohányosok rendelkezésére bocsátott helyiség - amelyben az átalakítási munkálatok jelenleg is zajlanak - a Miniszterelnökség irodája lesz.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.