Kiselejtezték Gömbös Gyulát

A szegedi baloldal szerint Gömbös Gyula antiszemita volt, felelős a holokausztért, a jobboldal szerint nem tehet arról, ami a halála után történt. A város közgyűlése a díszpolgárokról szóló vita árnyékában valószínűleg megemeli a tömegközlekedés és a parkolás díját.

A szegedi önkormányzat mai ülésén visszavonták Gömbös Gyulától Szeged díszpolgári címét. Tóth Károly MSZP-s önkormányzati képviselő adta be az erről szóló előterjesztést, amelyben kezdeményezi, hogy töröljék el az egykori miniszterelnök díszpolgárságát.

Történelmi távlat: Gömbös Gyula kormányfő Szegedre érkezik
Történelmi távlat: Gömbös Gyula kormányfő Szegedre érkezik
MTI

Mivel a baloldalnak elsöprő többsége van a testületben, nem volt kérdés a javaslat megszavazása. Gömbös a kitüntetést 1932-ben kapta, és bár 2002-től, Botka László első polgármesterségétől két cikluson át baloldali többség volt Szegeden, csak 2010 után merült fel először, hogy meg kellene fosztani Gömböst a címtől. A Jobbikkal együtt többségben lévő Fidesz–KDNP hozta elő a kérdést, igaz, nekik Rákosi Mátyás 1945-ben adományozott díszpolgári címe csípte leginkább a szemüket.

De ha már hozzáfogtak, kiradíroztak néhány XIX. századi díszpolgárt is. Leginkább az 1848-as szabadságharc leverése utáni kor kitüntetettjeit, köztük Bach Sándor egykori osztrák belügyminisztert, a Bach-korszak névadóját. 2011. április 15-én tűzték napirendre a díszpolgárok selejtezését. Tóth javasolta, hogy Gömböst is tegyék a listára, de ezt leszavazta a jobboldal. A szocialista képviselő akkor is azzal érvelt, amivel most: 1944 júniusában kilencezer szegedi zsidót hurcoltak el. Közülük kétezren soha nem térhettek haza.

Gömbös nyíltan antiszemita volt, közvetett felelőssége vitathatatlan a magyarországi zsidók meggyilkolásában és Magyarország második világháborús hadba lépésében. Haág Zalán, a közgyűlés kulturális bizottságának akkori elnöke azzal érvelt: Gömbösnek nem róható föl, ami nyolc évvel a halála után történt. Keresztúri Farkas Csaba, a Jobbik azóta garázdaságért elítélt képviselője ráerősített: a pártja büszke Gömbös Gyulára, és ma is odaítélné neki Szeged díszpolgári címét.

A mostani előterjesztésre a Jobbik a Facebook-oldalán azzal reagált, hogy Tóth azért követeli Gömbös címfosztását, mert képtelen elviselni, hogy Rákositól elvették a címét. Gömbös Szegeden kívül az ország hat városának jelenleg is díszpolgára. Orosházán 2002-ben az akkori szocialista önkormányzat visszavonta a címet, ám 2010-ben a Fidesz-többség visszavonta a visszavonást.

Így indokolták: „Nem lehet egyetérteni azzal, ha valakinek a tevékenységét és életútját az adományozást követő hetven év eltelte után felülvizsgálják, és a képviselő-testület többségének meggyőződése szerint átértékelik.” A szegedi önkormányzat 1990 óta nem választott politikust díszpolgárnak. A rendszerváltás után kitüntettek zöme művész vagy tudós, mint például Gregor József és Király Levente, illetve Straub F. Brunó és Szőkefalvi-Nagy Béla.

Nadrágszíjhúzás

A szegedi közgyűlés mai ülésén döntenek a fizetőparkoló-övezet és ezen belül a legdrágább zóna drasztikus kiterjesztéséről is. A tervezett áremelések egyszerre sújtják az autósokat és a tömegközlekedéssel utazókat. A tanuló és a nyugdíjas bérletért 3580 forint helyett 4000 forintot kell majd fizetni havonta. A kisgyermekes havi bérlet ára 3780 forintról 4200 forintra emelkedik. 2015 és 2019 között évi 4,5 százalékkal emelkednek az önkormányzati ingatlanok bérleti díjai. Az áremeléseket az előterjesztők azzal indokolják, hogy jelentősen csökkent Szeged költségvetési támogatása. Az egyértelmű baloldali többség miatt biztosra vehető, hogy a nadrágszíjmeghúzásokat megszavazza a képviselő-testület. (T. I.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.