Kisebb károkkal megúsztuk a földrengést

A szombat esti, 4,7 erősségű magyarországi földrengést több kisebb utórengés is követte éjszaka, ám ezek annyira gyengék voltak, hogy károkat nem okozhattak.

A szombati földrengésben senki nem sérült meg, kilakoltatni sem kellett senkit, az Oroszlánytól pár kilométerre lévő epicentrumhoz közeli településeken néhány házon repedések keletkeztek és pár kémény is megdőlt; Budapesten átvizsgálják a felüljárókat és a hidakat, vasárnap estig károsodást nem találtak.

Oroszlányban a védelmi bizottság ülésén elhangzott, hogy a város mellett Kecskéden, Vértessomlón és Várgesztesen keletkezett a legtöbb kár, elsősorban repedések és kéménydőlések.

A Komárom-Esztergom megyei veszélyes ipari üzemekben, iszap- és zagytározókban sem okozott kárt a földrengés.

A Fővárosi Közterület-fenntartó ZRt. szakemberei hétfőn végeznek a fővárosi hidak és felüljárók vizsgálatával, eddig sehol nem találtak károsodást és Almássy Kornél közútfenntartási ágazati igazgató szerint valószínűleg nem is fognak.

Szemrevételezéssel vizsgálják, keletkezett-e repedés a hidakon, felüljárókon, hétfőn 12 hídlétesítmény-felelős és 17 útellenőr fejezi be a vizsgálatot.

Magyarországon 1985 óta nem történt ilyen erejű földrengés.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.