Kis János az Orbán-rezsim bukásáról

Fidesz-képviselők dezertálása, tüntetések, uniós közvetítés, új választások – egyebek mellett ezt is jósolja a következő parlamenti voksolás utáni időszakra Kis János filozófus a HVG-ben megjelent írásában.

Orbán Viktor nemrég kijelentette, rendszere kész, már csak bejáratásra vár. A kötcsei vízió megvalósult: létrejött a „centrális erőtér”, közepén egy nagy kormányzó párttal, mely – Orbán reményei szerint – tizenöt-húsz éven át egyedül, vitapartner és versenytárs nélkül fogalmazza meg „a nemzeti ügyeket”. De kitart-e a rezsim tizenöt-húsz évig? Stabil rendszer épülhet-e Orbán víziójára? Van-e jogszerű visszaút a vitázó és versengő demokráciához? –ezekre a kérdésekre próbált választ adni Kis János filozófus a HVG legújabb számában megjelent írásában.

A filozófus szerint a „kétharmados többség” eszeveszett iramban látott neki a köztársaság szétverésének. Szitává lőtték a rendszerváltás alkotmányát, megszállták a választási bizottságot, az AB-t, az ORTT helyébe állított, elképesztően nagy hatalmú médiahatóságot, bizalmi emberüket nevezték ki az ügyészség, a számvevőszék, a versenyhivatal, a bírósági hivatal elnökének. Miután szervezeti és személyi intézkedések sorával elbontották a hatalmi önkény útjában álló kordonokat, gátlástalanul nekiestek a védtelenné vált egyéni és csoportos jogoknak.

Inkább autokrácia, mint demokrácia

Az önálló hatalmi ágak kormányzati befolyás alá vonása, a jogalkotás és a kormányzás eljárási korlátainak felpuhítása, az államapparátuson belüli szervezeti központosítás, a köztisztviselők kiszolgáltatott helyzetbe hozása, a parlamenti ellenzék megfosztása maradék előjogaitól, durva választási versenyelőny biztosítása a kormányzó pártnak: e változások külön-külön talán csak anomáliák volnának az alkotmányos demokrácia modelljén belül, együtt azonban rendszerré állnak össze. Ez a rendszer inkább az autokráciák rokona, mint a demokráciáké – írja Kis János.

A rezsim megszilárdulása kapcsán ugyanakkor a filozófus három gyakorlatilag megváltoztathatatlan feltételre hívja fel  a figyelmet. Először is arra: bármennyire kedvére való Orbánnak az államosítás és a központosítás, a magántulajdon elsőbbségén alapuló piacgazdaság felszámolása szóba sem jöhet. Másodszor: a magyar gazdaság külső környezetét is kapitalista piacgazdaságok alkotják, melyektől hazánk nem szigetelheti el magát. S amíg a gazdasági izolációra nincs lehetőség, addig a demokratikus államok közösségéből való kiiratkozás sem tartozik a komolyan vehető lehetőségek közé.

Harmadszor: a demokratikus Európával való szakítás nélkül a parlamentáris többpártrendszert sem lehet mindenestül felszámolni. Kis János mindezek után azt írja: nincs példa arra, hogy egy autokratikus rezsim hosszú ideig fennmaradhatott volna úgy, hogy közben mindhárom paraméternek meg kellett felelnie.

Elfogynak az érintetlen intézmények

Kis János szerint az ámokfutás mára lefékeződött. Az IMF felügyelete alatt a kormány nem folytathatja hadjáratát a tulajdon, a szerződések és jogos várományok biztonsága ellen. Ez „megnyugtathatja a piacokat”, és átmenetileg Orbánék új kommunikációs kampánya is, mely szerint a rezsim létrehozásának hektikus időszaka lezárult, immár a kész rendszer konszolidációja következik. Ebből annyi minden bizonnyal igaz, hogy lassan elfogynak a még érintetlen intézmények, ez pedig óhatatlanul lefékezi a közjogi dúlást – írta a filozófus.

Szerinte valódi konszolidációt csak a hatalmi önkény alkotmányos és demokratikus korlátainak helyreállítása hozhatna. Márpedig erről, úgy véli, nincs szó: Orbán nem az alkotmányos demokráciát, hanem a „nagy kormányzó párt” korlátozatlan hatalmát kívánja konszolidálni. Arra számíthatunk ezért, hogy a kormányzás hektikus és következetlen marad. Részint intézményi és gazdasági, részint politikai okokból.

Kis János arról, hogy kitarthat-e az Orbán-rezsim 15-20 évig, úgy írt: a következő választásig – hacsak nem jön közbe valami előre nem látható, drámai esemény – kitarthat. A parlamenti kétharmadot Orbán vasmarokkal fogja össze, s ennyi elég lehet hatalmának megőrzéséhez. A választás kimenetele azonban nyitottá vált. Ma még elképzelhető, hogy a Fidesz megszerzi a mandátumok többségét. Ha igaz azonban, hogy a közjogi dúlás időszakát nem követi konszolidáció, akkor átütő győzelemre nem számíthat.

Versenyelőny a jobboldalon

A filozófus úgy véli, a kormányzó párt óriási versenyelőnnyel ajándékozta meg magát. Számos szakértői elemzés mutatta ki, hogy a választási törvény mindaddig a Fidesz javára torzítja az eredményt, amíg relatív többséget élvez a többi párttal és tömörüléssel szemben. Könnyen lehet azonban, hogy éppen ez lesz Orbánék veszte: matematikailag nyernek ugyan, de politikailag belebuknak a sikerbe. Minél kevésbé átütő a győzelmük, annál inkább fogják úgy látni az ellenük szavazók, hogy az eredmény csakis az új választási rendszernek tulajdonítható: a régi rendszer alapján a mai győztes alulmaradna a demokratikus pártokkal szemben.

Ha a Fidesz kizárólag a maga alkotta választási rendszernek köszönheti a győzelmét, az azonnal politikai válságot robbantana ki. Nincs-e a lehetőségek között, hogy a csalódott, felháborodott baloldali szavazók elárasztják a köztereket? Magyarország minden reggel az európai újságok címlapján, minden este az európai tv-híradók élén szerepelne. Állam- és kormányfők sora adna hangot aggodalmának. Az európai bizottság küldöttséget menesztene Budapestre, azzal az üzenettel, hogy a krízisre csak minden fél számára elfogadható új választás hozhat megoldást, s hogy Brüsszel kész közvetíteni a felek között.

A győztes megmakacsolhatná magát, persze – írja Kis János. Ha azonban a kormány konokul elutasítaná a tárgyalásra tett ajánlatot, végül nem maradna számára más, mint a nyílt erőszak. De a végén így is tárgyalásra kényszerülne. Ha pedig az erőszakról lemondva ül le tárgyalni, akkor sem köthetne olyan megállapodást, amely kevesebbet tartalmaz a választások megismétlésénél, s persze új választási törvénynél.

Győztes nélkül

Kis János írásában kitér arra az esetre is, hogy a választásoknak nincs egyértelmű győztesük. A demokratikus pártok nem tudnak kormányt alakítani, a Fidesz pedig csak akkor, ha nyílt vagy hallgatólagos koalícióra lép a Jobbikkal. Ekkor is tíz- és tízezrek tódulhatnak az utcára, az Európai Bizottság nyomatékosan figyelmeztethetné Orbánt, hogy a Jobbikkal való együttkormányzás minden formájában elfogadhatatlan. Vagyis lényegében ott volnánk az előző forgatókönyvnél.

A filozófus szerint külön figyelmet érdemel egy harmadik eshetőség. A demokratikus ellenzéki pártok együtt megszerzik a kormányzáshoz szükséges többséget, de nincs alkotmányozó többségük. Azzal kell számolniuk tehát, hogy velük maradnak a Fidesz befolyása alá vont közjogi szervezetek, melyek akár meg is béníthatják a következő kormány működését. Megegyezésre volna szükség az ellenzékbe szorult Fidesszel, a baloldalon azonban senki sem hiszi, hogy Orbán pártja önként feladná közjogi pozícióit.

Mindezek miatt – folytatta írását – baloldali közírók, politikusok kétségbeesett javaslatokkal álltak elő. Ha nincs meg a parlamenti kétharmad, népszavazás útján helyezzék hatályon kívül az illegitim alaptörvényt és a sarkalatos törvényeket, még ha ez alkotmányosan nem lehetséges is. Vagy deklarálja maga az Országgyűlés – akár egyszerű többséggel is – az alaptörvény és a sarkalatos törvények semmisségét, egyszersmind kimondva, hogy az ezek alapján kinevezett közjogi tisztségviselőknek menniük kell. Csakhogy az AB minden bizonnyal érvénytelennek nyilvánítaná a döntést, akár népszavazás, akár parlamenti jogalkotás útján szülessen meg.

Az önbuktatás veszélye

Minderre a baloldali kormánynak reagálnia kellene. Jelentse ki, hogy az AB már el van mozdítva, határozata tehát érvénytelen? Karhatalommal vezettesse el a hivatalukhoz ragaszkodó közjogi vezetőket, s ültesse helyükbe saját jelöltjeit? Hogyan vegye rá a köztársasági elnököt a felmentési és kinevezési okiratok aláírására? – veti fel aggályait Kis János, s leszögezi: ezzel az új többség önmagát buktatná meg erkölcsileg és politikailag.

Kis János azzal folytatta írását: Tegyük fel, a győztes pártok miniszterelnök-jelöltje tárgyalásokra hívja az ellenzékbe szorult jobboldali pártot az alkotmány és a sarkalatos törvények módosításáról, s ezzel egy időben közvetítésre kéri fel az Európai Bizottságot. Tegyük fel, az EB nyomatékosan kifejezi érdekeltségét a tárgyalásos kibontakozásban. Elzárkózhat-e a Fidesz a tárgyalástól anélkül, hogy magára húzná a felelősséget az állam megbénulásáért?

Ha így tesz, abba többféle módon is belebukhat. Képviselőinek egy része, megérezve a vég előszelét, úgy dönthet, hogy együtt szavaz a kormánypártokkal. Vagy az új többség dönthet úgy, a Fidesz számára előnytelen lélektani pillanatban, hogy a parlament oszlassa fel magát. Vagy az utca mobilizálódhat, miközben Európa a tüntetők oldalára áll. Vagy történhet mindez együtt: tüntetés, új választás, képviselők dezertálása... A baloldalnak ebben a helyzetben is lesz más eszköze, mint szakítás a joggal.

Kis János azzal zárta írását: „Két kérdést tettem föl: Stabil rendszer épülhet-e Orbán víziójára? Van-e jogszerű visszaút a vitázó és versengő demokráciához? Válaszom az első kérdésre: nem. A másodikra: igen.”

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.