Kirúgták a BKV szökésben lévő informatikai igazgatóját

Rendkívüli felmondással megszüntette a BKV Fuzik Zsolt Béla informatikai igazgató munkaviszonyát. A menesztett igazgató büntetőeljárása miatt egy hónapja szökésben van.

A BKV tájékoztatása szerint az informatikai igazgató utoljára december 4-én jelent meg a munkahelyén. Távollétét nem igazolta, a többszöri megkeresésekre nem reagált. A BKV Zrt. közleménye szerint a rendkívüli felmondás miatt a menesztett informatikai igazgató végkielégítésre nem jogosult.

Fuzik Zsolt Bélát egy vesztegetési ügyben gyanúsítottként kezeli a hatóság. A vesztegetési ügy december 4-én pattant ki, amikor a rendőrség házkutatást tartott a BKV Akácfa utcai székházában. A székházat megszálló rendőrök egy informatikai szerződést kerestek először. A feltételezés szerint a 28 millió forintos szerződésből osztottak volna vissza több millió forintot, ezt vehette át a szintén 4-én, egy óbudai mélygarázsban vesztegetés közben tetten ért BKV-s jogi igazgató, Sz. György.

Az üggyel összefüggésben R.-V. Krisztina, a Budapest Airport Zrt. jogi vezetője és Sz. György, a BKV Zrt. jogi igazgatója előzetes letartóztatásba került. Mindkettőjüket bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel, csalással és hűtlen kezeléssel gyanúsítják. A rendőrség többször kereste a BKV informatikai igazgatóját, aki azonban az idézésekre nem jelent meg, mert állítása szerint Ausztriában síelt és közben megbetegedett. A szökésben lévő Fuzik Zsolt Béla ellen a vesztegetési ügyben eljáró Repülőtéri Rendőr Igazgatóság, valamint a Budapesti Rendőr-főkapitányság nemzetközi elfogató parancsot adott ki.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.