Kirúgták és feljelentették a betegverő beteghordókat

Azonnal elbocsátotta rendkívüli felmentéssel az Egyesített Szent István és Szent László Kórház menedzsmentje a beteget verő, rugdosó betegszállítókat. Az intézményvezető a két férfit a rendőrségen is feljelentette – tudta meg a Népszabadság. 

A rendőrség már ki is hallgatta a két volt kórházi alkalmazottat.

Csütörtökön este a TV2 Tények című hírműsora számolt be arról, hogy az Egyesített Szent István és Szent László Kórház traumatológiáján két beteghordó vert, rúgott egy hordágyon fekvő beteget. Az esetet egy másik betegnek az intézmény folyosóján várakozó hozzátartozója videóra rögzítette és elküldte a hírműsornak.

A megvert férfi azt mondta, a kórházi biztonsági őrök is ütötték, majd egyszerűen kidobták. A férfi az utcán lett rosszul, emiatt vitték kórházba, de állítólag agresszív volt, ő viszont azt mondja, erre nem emlékszik. A videót készítő szerint a beteget fejsérüléssel hozták be, de ő el akart menni. Ekkor a mentők nem engedték el, mondván el kell látni. Később a várakozók fültanúi voltak a pofozkodásnak, aztán ez folytatódott a folyosón is, ekkor készült a mobiltelefonos felvétel.

A bántalmazott férfinak bedagadt az arca, a szeme a veréstől. Állította, az ütlegelés ellen próbált védekezni, de hátracsavarták a karját és rátérdeltek a hátára. Így ütötték tovább a fejét.

Ezután két beteghordó a földön húzva szó szerint kidobta az utcára a megvert férfit. Ő nem tagadta, hogy ivott, de nem emlékszik arra, hogy agresszív lett volna.

Lapunk úgy tudja: a beteget a traumatológián előbb ellátták, mert fejsérülése volt, de miközben arra várt, hogy a Bajcsy kórház detoxikálójába szállítsák, önkényesen eltávozott az intézményből. Az utcáról hozták vissza, agresszív volt, megütötte a betegszállítót. Akik ezt követően tették, amit a folyóson egy kamera is rögzített.

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.