galéria megtekintése

Kirúgták a borsodi férfit, csak mert baloldali

61 komment


Doros Judit

Baloldali meggyőződése miatt bocsátott el a Borsod megyei katasztrófavédelmi igazgatóság egy férfit. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság másfél millió forint bírságot szabott ki.

A miskolci férfi jogviszonyát az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója próbaidő alatt, azonnali hatállyal szüntette meg. Az erről szóló parancsot a megyei igazgató két másik személy jelenlétében közölte az alkalmazottal, hozzátéve, bár a munkájával nem volt probléma, egy internetes honlapon arról olvastak, hogy a kirúgott férfi korábban önkormányzati képviselőjelöltként indult az egyik miskolci egyéni választókerületben, és erről a munkáltatót nem tájékoztatta.

Fotó: Google StreetView

Az összeférhetetlenség miatt és mivel „a kormány politikai meggyőződésével nem feltétlenül azonos irányba politizál”, jogviszonyát meg kellett szüntetni – hangzott el. A beszélgetést a férfi rögzítette.

 

Kirúgása után az elbocsátott férfi – aki a nevének közléséhez nem járult hozzá – bírósághoz fordult, a Miskolci Törvényszék pedig megállapította, hogy jogellenesen szüntették meg a munkaviszonyát. Ezt követően tett panaszt az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál (EBH), mivel szerinte világnézeti meggyőződése, illetve politikai véleménye miatt rúgták ki. Valóban volt önkormányzati képviselőjelölt még 2010 októberében, de hivatásos szolgálati jogviszonya alatt pártnak tagja nem volt, közszereplést nem vállalt, politikai tevékenységet nem folytatott. Ugyanakkor kijelentette, hogy ténylegesen balol­dali nézeteket vall.

Az EBH előtti meghallgatásán a megyei katasztrófavédelmi igazgató azzal érvelt, hogy a rögzített beszélgetés informális volt, eltávolításának oka pedig nem a férfi politikai tevékenységének iránya, hanem a ténye volt. A jogviszony megszüntetésének közlésekor elhangzott kijelentéséről a megyei igazgató az Egyenlő Bánásmód Hatóság előtt azt mondta: ha valaki baloldali érzelmű, hogyan tudna hivatásosként az esküje alapján szolgálni egy nézeteivel nem egyező rendszert?

A hangfelvétel szerint a megyei igazgató azt közölte az elbocsátottal: „Nem mondhatom azt, és nem mondhatják a kollégák sem, hogy a munkád minőségével és mennyiségével probléma lett volna. Morális okok vezettek oda, hogy ezt a döntést meg kellett hozni. Egyrészt kiderült, hogy az egyik választókörzetben te jelölt vagy, ami eleve összeférhetetlen a hivatásos szolgálati viszonnyal. Ugye neked az lett volna a kötelességed, hogy bejelentsd, hogy te ilyet akarsz csinálni, akkor pedig a szolgálati jogviszonyod azonnali hatállyal megszűnik. Információt nekünk nem adtál, ez a kettő együtt nem megy.”

Majd hozzátette: „Ráadásul most – hogy is mondjam csak – a kormány politikai meggyőződésével nem feltétlenül azonos irányba politizálsz, így hát ez annyira nem népszerű.”

Az EBH szerint nem állja meg a ­helyét, hogy a férfi a hivatásos szolgálati viszonya alatt pártban tisztséget viselt, vagy párt nevében, érdekében közszereplést vállalt volna, sőt kirúgói semmiféle politikai tevékenységet nem tudtak igazolni. Megállapították, hogy baloldali politikai nézetei miatt rúgták ki, emiatt érte hátrányos megkülönböztetés, ezért a katasztrófavédelmi igazgatóságot másfél millió forint bírsággal sújtották.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.