Kirúgná kivégzéspárti polgármesterét a Fidesz

Haszilló Ferenc, Kecel polgármesterének kizárását kezdeményezi a Fideszből a kormánypárt választókerületi elnöke és regionális igazgatója, egyúttal felkérik a városvezetőt, hogy polgármesteri mandátumáról mondjon le. Az MSZP és az Együtt-PM is lemondatná Haszillót.

Bányai Gábor országgyűlési képviselő, a Fidesz választókerületi elnöke, valamint Kerényi János regionális igazgató közleménye hivatkozik arra, hogy hétfőn nyilvánosságra került egy hangfelvétel, amelyen Haszilló Ferenc, Kecel újraválasztott Fidesz-KDNP-s polgármestere egy újságíróval beszélget.

"A leközölt hangfelvételen elhangzó, emberi méltóságot durván sértő, társadalmi csoportokat kirekesztő és megalázó mondatok nem méltóak egy polgármesterhez és a Fidesz Magyar Polgári Szövetséghez. Ezért kezdeményezzük Haszilló Ferencnek a Fideszből történő kizárását és egyúttal felkérjük polgármester urat, hogy a megszerzett mandátumáról azonnali hatállyal mondjon le" – olvasható a közleményben.

Haszilló Ferencet az október 12-ei önkormányzati választáson harmadszorra, mindössze 14 szavazat különbséggel választották meg Kecel polgármesterének.

A Népszabadság írta meg először, hogy egy a birtokába került, még 2012-ben készült hangfelvétel szerint a polgármester kivégzésekről beszél, zsidózik és cigányozik.

A portálnak a helyi média egyik korábbi munkatársa azt állította, Haszilló hallható a felvételen, amit szerinte egy véletlenül bekapcsolva maradt mikrofon rögzített egy interjú után.

A kiszivárgott felvételen Haszilló Ferenc folyamatosan rasszista módon beszél, azt mondja, szerinte a kétharmados többségnek vissza kellene állítania a halálbüntetést, mert ő nemzetárulás miatt kivégezne öt-hat embert, méghozzá tarkón lövéssel. Beszél arról is, szerinte nagyon sok dologban igaza van a Jobbiknak, a Fidesz háromnegyedét pedig kitenné a pártból.

Az MTI próbálta elérni a polgármestert, de a mobiltelefonja ki van kapcsolva. A keceli polgármesteri hivatalban azt a tájékoztatást adták, hogy Haszilló Ferenc hétfőn szabadságot vett ki, ők sem érik el.

MSZP: Takarodjon!

Az MSZP szerint Kecel fideszes polgármesterének, Haszilló Ferencnek "el kell takarodnia" a közéletből, miután egy nyilvánosságra került hangfelvétel szerint "zsidózott, cigányozott és arról beszélt, hogy egyes politikusokat tarkón kellene lőni". Király József, az MSZP Bács-Kiskun megyei elnöke keddi sajtótájékoztatóján megdöbbentőnek és felháborítónak minősítette a történteket, de azt is, hogy bár a mintegy két éve rögzített hangfelvétel két napja jelent meg a helyi médiában, a Fidesz politikusai, köztük Orbán Viktor miniszterelnök máig nem szólalt meg az ügyben.  Szerinte, ha a miniszterelnök-pártelnök néma marad, és nem távolítja el Haszilló Ferencet a közéletből, az arra vall, hogy semmi baja sincs ezekkel a nézetekkel.

Együtt-PM: Tisztázzák!

Az Együtt-PM szerint, amennyiben a Haszilló Ferencről, Kecel polgármesteréről megjelent hangfelvételek valósak, a fideszes politikusnak azonnal távoznia kell a közéletből. A pártszövetség keddi MTI-hez eljuttatott közleményében arra szólította fel a Fideszt, hogy tisztázza politikusát vagy zárja ki a soraiból. Közleményükben azt írták: az Együtt-PM szövetség az emberiesség jegyében elutasítja a gyűlölet, a kirekesztés és az erőszak minden formáját.

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.