Kiosztotta az MSZP-seket Ron Werber

Keresetlen szavakkal osztotta ki az MSZP politikusait és aktivistáit Ron Werber izraeli kampányguru egy zártkörű tréningen. Az izraeli kampányguru a terepmunkában is "vérprofi", a szocialisták most elsősorban ebben számítanak rá.

Választási helyzetben vagytok, ne legyetek balfékek – osztotta ki Ron Werber kampányguru az MSZP politikusait és aktivistáit azon a felkészítő tréningen, amelyet a párt vezetőségének a kérésére rendszeresíteni fognak az ellenzéki pártban - írta az atv.hu a Hetek című hetilap cikkét idézve. 

Ron Werber Tóbiás Józseffel, az MSZP parlamenti frakcióigazgatójával
Ron Werber Tóbiás Józseffel, az MSZP parlamenti frakcióigazgatójával

Ron Werber stratégiája az, hogy kendőzetlenül, sok esetben nyomdafestéket nem tűrő nyelvezettel beszól mindenkinek, hogy ne nyafogjanak és nyavalyogjanak, hanem tudják, mit akarnak, és világosan, közérthetően képviseljék azt. Az említett tréning zártkörű volt, de a lap szerint a szakember „sallangmentesen és letisztultan” sokkolta a szocialistákat, hogy ne viselkedjenek úgy, mintha egy „nagy rakás szerencsétlenség” lennének.

Egy belelkesült jelenlevő úgy fogalmazott: valaki végre „messziről jött emberként” félelmek nélkül mondhatja mindenkinek, hogy szedjék össze magukat, ne az irodákban üljenek, ne a médiaszereplésektől várják a csodát, hanem menjenek az emberek közé, és hétköznapi nyelvezettel, közérthetően beszélve győzzék meg őket.

A szocialisták elsősorban azért számítanak Ron Werberre, mert a választásokat szerintük az új rendszer keretei között a „terepen” lehet és kell megnyerni, az izraeli guru pedig ebben is „vérprofinak” számít - írta meg egy korábbi bejgyezésében a Nolblog.

Emlékezetes: Ron Werber a 2002-es választások óta - kisebb megszakításokkal - éveken át segítette az MSZP-t. A Medgyessy Péterrel győzelmet elérő kampánytanácsadó és a párt vezetése között idővel véleménykülönbségek alakultak ki. A szakember állítólag azzal sem értett egyet, hogy a miniszterelnök új tanácsadókat hívott a környezetébe, de az is felmerült, hogy a guru eredménytelenül próbálta bevonni a kormányt az európai parlamenti választási kampányba.

Werber vette is a kalapját és távozott. Jánosi György akkori választmányi elnök azt nyilatkozta: az EP-kampány stratégiáját, stílusát, „ráhangolódását”, valamint a párt és a kormány együttműködését illetően voltak véleménykülönbségek Werber és a párt vezetői között. „Ebben a vitában Ron Werber véleményével kisebbségben maradt, emiatt távozott” - fogalmazott akkor Jánosi.

Később mégis újra visszatért, a 2004-es EP választásokra való felkészülésben már újra részt vett; Tóbiás József akkori pártigazgató szerint „feloldódtak” konfliktusok. Pedig konfliktusokból volt még bőven, a feszültség csúcspontját a kancellária átalakításáról készített tanulmányával érte el; emiatt komolyan összeveszett az akkori miniszterelnök akkori kabinetfőnökével, Draskovics Tiborral.

Abban ugyanakkor mindenki egyetért a Jókai utcai székházban - írta a Nolblog -, hogy Ron Werber két dologban igazán profi: a negatív kampányban és a fanatizálásban. Előbbi miatt a Fidesz sokat támadta is a szakembert és „werberizmust” kiáltott. Igaz, mások úgy tartják, hogy épp a Fidesznek nincs oka és joga negatív kampányfogások miatt támadni valakit - erre a legjobb példa a mostani, több mint százmillióból terített Gyurcsány-Bajnai plakátkampány, vagy a korábban Semjén Zsolt által is büszkén vállalt, tudatos karaktergyilkosság a volt kormányfővel szemben.

Tóbiás József frakcióigazgató, aki évekig a tanácsadó párton belüli kapcsolattartója volt, a Heteknek nem akart sztorikat, sem más konkrétumot mondani arról, hogy miért alkalmazta és alkalmazza Ron Werbert az MSZP. „Ron olyan technikákat, módszereket tud, amelyekkel az aktivistákat motiválni lehet, illetve amelyekkel az aktivistákat szervezni, mozgósítani lehet, de ez nem tartozik a nyilvánosságra. Ez az ő és a párt szakmai titka. A politikai terméket az MSZP állítja elő, Ron a párt belső kommunikációjában, az aktivisták képzésében segít. Az étteremben is az számít, hogy milyen az étel, nem az, hogy milyen technikával készítik” – fogalmazott Tóbiás, aki szerint nevetségesek a Fidesz vádjai, miszerint az izraeli tanácsadó „lelkiismeretlen agresszor”, a „karaktergyilkos kampányok” atyja, aki miatt elterjedt Magyarországon a gyűlöletkampány.

„Lehet, hogy a 2002-es vereségélmény miatt lett mumus Ron Werber, de amit a fideszesek az akkori szocialista kampány szemére vetnek, azokat nem ő találta ki” – folytatta Tóbiás József, utalva arra, hogy a Fidesz a mai napig nem tudta megbocsátani az MSZP-nek az úgynevezett köteles, illetve a huszonhárommilliós román vendégmunkásos kampányt, ami bizonyára hozzájárult Orbán váratlan vereségéhez.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.