galéria megtekintése

A veszprémi beteg: kinek ketyeg az aranyóra?

4 komment


HAJBA FERENC

A veszprémi Csolnoky kórházban május elsejétől egy debreceni cég szervezi a háziorvosi ügyeletet. Az alapellátás az önkormányzat feladata, ők kötötték meg a szerződést velük, mert 47 veszprémi és a város környékén dolgozó háziorvos nem volt hajlandó beköltözni a kórházban kialakított ügyelet helyiségeibe.

A háziorvosok jogi képviselőjük, Bősze Ferenc ügyvéd útján szólaltak meg.

- Mi a valódi oka, háttere annak, hogy az ön megbízói az ügyeleti időre nem költöznek be a nekik szánt helyiségekbe? – kérdeztük az ügyvédtől.

- A valódi oka az, amit mondanak. A rendelő a kórházi mentőmegálló fölött van, szellőztethetetlen, szűkös. Az orvosok a betegek érdekében álltak ellent az ultimátumnak.

 

- A háziorvosok milyen szándékokat sejtenek az átköltöztetés hátterében?

- Az önkormányzat meg a kórház úgy gondolja: a sürgősségi betegellátó osztály kialakításának velejáró, szükséges feltétele, hogy a háziorvosok is a kórházba költözzenek. Vannak olyan információink is, hogy a mostani ügyeleti helyiségekbe egy másik orvosi rendelőt helyeznek el, annak az eddigi ingatlanát viszont el akarja adni a város.

- Miután a háziorvosok megtagadták a beköltözést, az önkormányzat pályázatot írt ki. A nyertes debreceni céggel szemben mik a kifogásaik?

- Először is nehezen képzelhető el, hogy egy debreceni társaság Veszprémben hatékonyan, szakszerűen működtesse az ügyeletet a helyi háziorvosok bevonása nélkül. Ők viszont nem akarnak a debreceniek megbízásából sem ügyelni. Valószínűleg rezidenseket alkalmaznak a pályázat győztesei, s a helyismeret hiánya is súlyos kételyekre ad okot. Nem is beszélve arról – most finoman és jogszerűen akarok fogalmazni –, hogy a nyertes pályázóval kapcsolatban áll egy olyan személy, aki a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kórházakat 2009-ben holdingba szervezte és főigazgatóként irányította. Őt különösen nagy kárt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsítják, s a rendőrség nemrég vádemelési javaslattal küldte át ügyét a főügyészségnek.

- Ezek szerint jogszerűtlennek tartják a szerződéskötést, érvénytelennek a pályázatot?

- Én nem ezt állítom, hiszen a társaság ügyvezetője időközben a gyanúsított felesége lett.  Az a kérdés, tudott-e a történtekről az önkormányzat, s elfogadhatónak tartja-e, hogy egy ilyen cég szervezze az ügyeletet a városban.

- Azt is hallani lehet háziorvosi körökből: kifejezetten azért hozták vállalhatatlan helyzetbe a háziorvosokat, hogy a pletykák szerint a debreceni polgármesterrel, Kósa Lajossal jó kapcsolatot ápoló céget meg lehessen bízni a feladattal. Osztja ezt a véleményt?

- Ezt nem gondolom. A cég vélhetően cinkelt jolly jokerként mindig benne volt a pakliban, de nem feltétlen ennek a lapnak a kijátszása miatt változtatták meg az ügyeletet helyszínét. Mindegy is, a joker piszkos lett, új paklit kellene kérni.

Rácz: Az ügyeletesnek éjszaka munkaideje van

Szabó Bernadett / Népszabadság/archív

Rácz Jenő, a kórház főigazgatója kifejezetten örül annak, hogy elmondhatja, miért történt az ügyeleti rendszer szereplőinek integrációja. Előrebocsátja, hogy az alapellátás az önkormányzat kötelessége, nem a kórház írt ki pályázatot, ő csak a helyet adja az ügyeletnek. Ezzel együtt szakmailag indokoltnak és egy uniós pályázat miatt egyszerűen elengedhetetlennek tartja az ügyeletek integrálását.

- A korszerű sürgősségi betegellátás érdekében 500 millió forintos pályázatot adtunk be, melynek tíz százaléka volt az önrész, abból 5 milliót a városi önkormányzat fizetett – kezd bele a történetbe. – A pályázat megkerülhetetlen feltétele, hogy a háziorvosi rendelő is a kórházba kerüljön. Én is egyetértek vele, mert sokkal gyorsabban a megfelelő szakemberhez kerülnek a betegek. A triázs, a betegosztályozás keretében rögtön el lehet dönteni, hogy a beteg a kéznél lévő háziorvosi vizsgálatot vagy szakorvosi ellátást igényli. A sürgősségi betegellátásban ismert az aranyóra fogalma, a tapasztalatok szerint akkor a legeredményesebb a kezelés, ha az első órában szakszerűen el lehet kezdeni. Az idő életet ment például az infarktusos vagy a stroke-os betegek esetében.

- Ha ilyen fontos az integráció, miért nem tudtak megfelelő helyiségekben megegyezni a háziorvosokkal?

- Az ügyeletre teljesen alkalmas helyiségeket kínáltunk fel. Közvetlen a szomszédságukban van még három vizsgáló, szükség esetén azokat is meg lehet nyitni. Pihenőszobát valóban nem tudtunk kialakítani, hiszen az ügyeletes orvosnak éjszaka munkaideje van. Azt is kifogásolták, hogy a jelenlegi helyükön jobbak a kiszolgáló helyiségek. Nyilván itt például a személyzeti W.C. a folyosón található, s más orvosok is használják. Egyébként az ÁNTSZ teljesen rendben lévőnek találta a rendelőt. A pályázat miatt minden egyes dolgot aprólékosan ellenőriztek a hatóságok, a terveken, a kialakított struktúrán változtatni sem lehetett, az elfogadott tervektől nem térhettünk el, s öt éven át fennmaradási kötelezettséget írtak elő.

- Mit gondol, csak a rendelőhelyiség állapota áll az orvosok ellenállása mögött?

- Azt én nem tudom. Kétségtelen, hogy a háziorvosi ügyeletek kapcsán vannak tisztázatlan kérdések. Ha egy kórházi szakorvos ügyel, utána kötelező hazaküldenem pihenni, semmiképpen sem dolgozhat tovább. A háziorvos viszont – amikor rákerül a sor – éjszaka ügyel, dolgozik, reggel meg a körzetében kezdi a munkát. Pedig a betegnek is joga van a pihent orvoshoz, s szerintem az orvosnak is a pihenéshez.

- A háziorvosok attól is tartanak, hogy helyettük rezidensek látják majd el az ügyeletet.

- Nincs tudomásom róla, hogy a debreceniek kivel kötnek szerződést, az nem is tartozik rám. Ha viszont a véleményemre kíváncsi: a sürgősségi ellátás bázisát a világon mindenütt a rezidensek alkotják. Természetesen a szigorú előírásoknak megfelelően a háttérben ott kell legyenek azok a tapasztalt szakorvosok, akik elérhetők, s azonnal segítenek nekik, ha szükség van rájuk. A rezidens egyébként orvosi diplomával rendelkezik, s alkalmas a munka betöltésére.

- Ha tehát valamelyik kórházi rezidens részt akar venni a háziorvosi ügyeletben, ön engedélyt ad neki.

- Természetesen. Miért ne tenném?

Porga: Kósa Lajossal nem beszéltem

A veszprémi kórház Fotó: Brenda Tamás

Porga Gyula, Veszprém polgármestere azzal kezdi a beszélgetésünket:

- Az előző önkormányzattal perben álltak a háziorvosaink. Nekünk sikerült megegyezni velük. Az ügyeleti óradíj mértéke volt a vita, melyet nem szabályoz törvény, meg kell állapodnunk róla. Mi országosan is kiemelkedően magas, 3700 forintos óradíjat ajánlottunk, elfogadták. Igazán sajnálom, hogy ezek után most nem vállalják az ügyeletet. Nem mi akartunk külső társaságot hívni, de nem volt más választásunk. Az uniós pályázat kötelezővé teszi, hogy a háziorvosi ügyeleti rendelés a kórházi sürgősségi osztályra kerüljön. Ebből mi nem engedhetünk, ez nem szándék, hanem előírás kérdése.

- Két konfliktusról is beszélnek a háziorvosok. Az egyik az, hogy nem megfelelő az ügyeleti helyiség.

- Nézze, ezt nem nekem kell megítélni. Az ÁNTSZ s a többi hatóság kiadta rá a működési engedélyt.

- A másik a vállalkozók személye. Kósa Lajos ajánlotta önnek a debreceni kft.-t?

- Kósa Lajossal egyáltalán nem beszéltem, sem ő, sem más nem kérte, hogy ezt a nonprofit kft.-t támogassuk. Én a pályázat kiírása után egyedül a mentőszolgálattal váltottam szót erről, fölhívtam a figyelmüket a pályázatra, s kértem, hogy ha el tudják látni, jelentkezzenek rá, mint ennek a sürgősségi ellátásnak a szereplői. Végül nem adtak be pályázatot.

- Hány pályázat érkezett?

- Kettő. Az egyiktől jelentős hiánypótlást kellett kérnünk, amit végül nem teljesítettek.

- Ez veszprémi cég volt?

- Nem, fővárosi.

- Tudott ön arról, hogy – miként az ügyvéd fogalmazott – a nyertes pályázóval kapcsolatban áll egy olyan személy, aki ellen nyomoznak, s a rendőrség vádemelési javaslatot tett ellene az ügyészségnek?

- Nem tudtam. A szerződést egyébként nem Kiss Zoltán írta alá, hanem Kissné Legeza Zsuzsa.

- Az ő férje volt az ügyvezető.

- Kiss Zoltán február 12-én lemondott az Orvosi Ügyelet Nonprofit Kft.-nél betöltött ügyvezetői megbízásáról. Tulajdonosa ismereteim szerint soha nem is volt a cégnek. Az tény, hogy munkavállalóként ellát szakmai feladatokat a társaságnál.

- Ha nem is jogszerűtlen, nem aggályos a céggel kötött megállapodás?

- A közbeszerzési eljárásnak szigorú feltételei vannak. A cég mindegyiknek megfelelt. Vállalta, hogy a kötelezőnél sokkal több referenciát mutat be – ezeknek  utána is néztünk –, vállalta, hogy az eddig 3700 forint helyett óránként 3 ezer forintért látja el az ügyeletet. Kiss Zoltán bűnösségéről pedig még nem döntött bíróság. Nincs jogalapom arra, hogy a szerződést fölbontsam.

- A háziorvosok jogi képviselője arra akar garanciát, hogy ha mégis belebukik az ügyeletbe a vállalkozás, az kudarc következményei ne az ő fejükre hulljanak vissza.

- A háziorvosokkal megegyeztünk abban, ha semmiképpen nem akarnak ügyelni, akkor ezt a kötelezettségüket nem kérjük számon rajtuk, hanem pályázatot írunk ki a feladatra. Amennyiben közülük valaki mégis dolgozni akar az ügyeletben, akkor azt garantáltan megteheti. Ha pedig valamiért nem működne ez az új  rendszer, akkor sem kötelezzük a háziorvosokat, hogy vegyék vissza az ügyeletet. Ebben az esetben a megyei kórház látja el a feladatot, ebben meg is állapodtunk a főigazgató úrral.

Kissné: A cég érdekében mondott le

Megkerestük Kissné Legeza Zsuzsát, a több településen ügyeletet ellátó cég ügyvezetőjét, s megkérdeztük, kit foglalkoztatnak, kikkel oldják meg a veszprémi ügyeletet.

- Társaságunk több száz orvossal, összességében közel 900 közreműködővel áll szerződésben – hangsúlyozta. – Az ügyeletek működésekor mindig elsősorban a helyi háziorvosokkal állapodunk meg, de az olyan helyeken, ahol kevesen vannak vagy nagyon idősek a háziorvos kollégák, ott külsős, azaz nem háziorvosi, hanem más szakvizsgával rendelkezők látják el közreműködőként a feladatot. Veszprémben is így kívánunk eljárni. Minden háziorvos kolléga, aki szeretne részt venni az ügyeletben, részt vehet. Ha a jelentkezők száma nem elegendő, akkor a hatályos jogszabályok által meghatározott külsős kollégákat vonunk be az ellátásba.

- Nem ingott-e meg a bizalom önökben azáltal, hogy elővették Kiss úr rendőrségi ügyét?

- Nem esett jól, hiszen azzal a céllal tették, hogy ellehetetlenítsék a feladat ellátását. Adott ugyanakkor a helyzet: aláírtunk egy szerződést, amitől elállni nem lehet, és komoly teljesítési biztosítékot – ötmillió forintot – kellett fizetnünk. Ez már nem bizalom kérdése, meg kell csinálnunk, amire szerződtünk. Egyébként pedig hadd jegyezzem meg: mindenkit megillet az ártatlanság vélelme.

- Miért mondott le férje az ügyvezetésről?

- Miután megpályáztuk az orvosi ügyelet ellátását, egyre több információ érkezett a helyi ügyelet körül kialakult, évekre, évtizedre visszamenő problémákról. 2014. február 11-én értesítettek Veszprémből, hogy nyertünk. Többen óva intettek bennünket ettől a feladattól a veszprémi konfliktusok ismeretében. Kiss Zoltán akkor határozott úgy, hogy a cég érdekében lemond. Másnap megtette. Jól döntött.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.