Belföld: A kínai autógyár ára egy hulladékégető lenne Monostorpályiban - NOL.hu
 

A kínai autógyár ára egy hulladékégető lenne Monostorpályiban

Egy kétezer lelkes Hajdú-Bihar megyei falu polgármestere szerint kínai befektetők náluk hoznak létre autógyárat, feltéve, ha előtte megépíthetnek egy hulladékégetőt. A polgármester Lázár Jánossal is egyeztetni fog. 

Egy kínai céggel hulladékégető erőmű építéséről tárgyal Szabó József, a Hajdú-Bihar megyei Monostorpályi polgármestere, aki a távol-keleti partnertől azt az ígéretet kapta: ha megvalósul a beruházás, akkor a kínaiak az Európában széles körben nem ismert Zonda autók és autóbuszok gyártását a faluba hozzák - írja a Hajdú-bihari Napló

A megyei lapnak a polgármester azt mondta: a debreceni repülőtér, az autópálya közelsége és az ottani vasútvonal erre lehetőséget teremthetne. A járműgyár szerinte körülbelül ezer embernek biztosítana munkahelyet.

Szabó József kifejtette: a szóban forgó égető nem szennyezné a környezetet, mert a hulladékból először kiválogatnák az el nem égő és még értékesíthető fémet, üveget, valamint az építési törmeléket. Minden más viszont aprítva kerülhet a nagy kazánba, ahol magas hőmérsékleten és alacsony nyomás mellett történne az égetés. Azért tekinthető erőműnek a létesítmény, mert a folyamat során rengeteg energia szabadul fel.

A beruházás Szabó József szerint 4 milliárd forintból lenne megvalósítható, amelyet a magyar állam és az Európai Unió is biztosíthatna, de a  kínaiak a saját finanszírozásra is készek. A lehetőségekről a településvezető a közeljövőben többek között Lázár Jánossal, a miniszterelnökséget vezető miniszterrel is tárgyalni fog - írja az újság.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér