Kilakoltatják a Roma Parlamentet?

Tiltakozik az Ide tartozunk! – Roma Közösségi Hálózat. Setét Jenő, a hálózat vezetője szerint a józsefvárosi önkormányzat annak ellenére nem hosszabbította meg a Magyarországi Roma Parlament irodabérleti szerződését, hogy a szervezetnek nincs erre okot adó tartozása. A Fővárosi Cigány Önkormányzat is tiltakozik.

Nyílt levelet írt Kocsis Máté józsefvárosi polgármesternek és Soós Györgynek, a városgazdálkodási bizottság elnökének Setét Jenő, az Ide tartozunk! – Roma Közösségi Hálózat vezetője. A roma aktivista úgy tudja, hogy a VIII. kerület ki akarja lakoltatni a Tavaszmező utcában lévő székhelyéről a Magyarországi Roma Parlamentet. Setét Jenő nem tagja ennek a szervezetnek, de fontosnak tartja, hogy ne vesszen el "Budapest utolsó nagy roma civil bázisa".

Tiltakozásunknak kívánunk hangot adni annak okán, hogy az egyik legrégebbi roma szervezet, a Magyarországi Roma Parlament irodabérleti szerződését annak ellenére nem hosszabbították meg, hogy nem áll fenn erre okot adó hátralékuk – áll Setét Jenő levelében.

Hangsúlyozza: e párttoktól független roma civil szervezet az elmúlt 21 évben az ország roma közéletében is jelentős közösségi, kulturális, közérdekű tevékenységet fejtett ki, a kerület roma és nem roma lakói számára is fontos szolgáltatásokat működtetett, számos roma kulturális, közösségi programot valósított meg. A központ közéleti képzéseknek, humán és civil tréningnek adott és ad otthont. Az ország egyik legjelentősebb roma képzőművészeti gyűjteménye is itt található.

Setét Jenő szerint kijelenthető, hogy a Roma Parlament a főváros utolsó jelentősebb roma civil intézménye: „ennek ellehetetlenítése jelentős társadalmi veszteség mind a józsefvárosi, mind az ország roma közösségei számára, de meggyőződésünk, hogy szélesebb értelemben a társadalom egésze számára”.

A józsefvárosi önkormányzat holnap, szerdán tárgyalja a Magyarországi Roma Parlament bérleti szerződésének ügyét, ám – állítja Setét Jenő – mindeddig elmulasztotta az érintett szervezettel való egyeztetést. Annak ellenére, hogy az önkormányzat ügyvédje a bíróság előtt ismerte el: nem áll fenn a szervezetnek hátraléka, és vállalta, hogy a Roma Parlament bérleti szerződést meghosszabbítják.

Az Ide tartozunk! – Roma Közösségi Hálózat kéri, hogy a városgazdálkodási bizottság vegye le napirendjéről a Roma Parlament szerződéskötésének elutasítását, továbbá: nyújtson lehetőséget a bérleti szerződés meghosszabbítására, kezdődjenek el az erről szóló érdemi egyeztetések.

Setét Jenő másokat is tiltakozásra hívott fel. Ennek az elsők között tett eleget a Fővárosi Cigány Önkormányzat. Makai István elnök közleménye szerint az általa vezetett testület megdöbbenéssel értesült arról, hogy a VIII. kerületi önkormányzat egyoldalúan fel kívánja bontani a nagy múltú, rendszerváltó roma szervezettel, a Roma Parlamenttel korábban kötött bérleti szerződést.

A Fővárosi Cigány Önkormányzat állásfoglalása is hangsúlyozza: a Roma Parlament az elmúlt évtizedekben kiemelkedő munkát végzett a romák társadalmi felzárkóztatása és integrációja érdekében. Kulturális tevékenysége felbecsülhetetlen értékű és példamutató a hazai cigányság számára.

Nem hisszük, hogy a józsefvárosi önkormányzat és annak vezetése ilyen módszerekkel képzeli el a hazai és a fővárosi cigányság integrációját és polgárosodását – olvasható a közleményben, amely méltatlannak minősíti az ilyesfajta politikai és szakmai hozzáállást.

A Fővárosi Cigány Önkormányzat felszólítja a VIII. kerületi képviselő-testületet, hogy vegye le napirendjéről a megalapozatlan, jogszerűtlen előterjesztést - ellenkező esetben kész demonstrációra hívni a budapesti civil szervezeteket.

Szerkesztőségünk az üggyel kapcsolatban megkereste a józsefvárosi önkormányzatot. Amennyiben tájékoztatnak álláspontjukról, azt közzétesszük.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.