Kik gazdagodtak meg a vörösiszap-tragédiából?

Udvari beszállítókat, offshore cégeket sejt az LMP azok között a cégek között, amelyek alvállalkozóként részt vettek a vörösiszap-katasztrófa környezeti kárainak felszámolásában. Lapunk a téma kapcsán augusztusban egy igencsak figyelemre méltó szálat talált a Fidesz gazdasági hátországát jelképező Simicska Lajoshoz és Nyerges Zsolthoz.

A Lehet Más a Politika (LMP) azt kezdeményezi, hogy hozzák nyilvánosságra, pontosan mire költötték el a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófa utáni kármentesítéshez felhasznált közpénzeket - mondta a párt frakcióvezetője kedden sajtótájékoztatón, Kolontáron a távirati iroda tudósítása szerint.

Schiffer András közölte: a kormány által eddig elköltött 15 milliárd forint kilencven százalékát nem a környezeti károk felszámolásával megbízott Mecsekérc Zrt. kapta, hanem az különböző alvállalkozóknál "landolt". Mint hozzátette, nem tudni, a láncolaton belül hol vannak "offshore szálak, udvari beszállító cégek", és az sem ismert, hogy ezeket a pénzeket megfelelő hatékonysággal, az ott élők érdekében használták-e fel.

Szólt arról is, hogy az LMP egyik korábbi törvényjavaslata biztosítaná az alvállalkozói hálók teljes nyilvánosságát, a jelenleg érvényben lévő rendelkezések ugyanis csak a fővállalkozót kötelezik a közpénzekkel kapcsolatos elszámolásra. A frakcióvezető véleménye szerint a helyreállítást tekintve Devecserben, Kolontáron és Somlóvásárhelyen a kormány állításával ellentétben "nincsen minden rendben".

A politikus a hiányosságok között említette, hogy a vörösiszap-katasztrófa következtében kárt szenvedett gazdálkodók még semmilyen állami kártalanításban nem részesültek. Nem térítették meg sem az elvesztett terményük árát, sem a gépekben, berendezésekben keletkezett kárukat - mondta, hozzátéve: a kormány a gazdák többszöri sürgetésére sem válaszolt. Schiffer András hangsúlyozta: ha a termelők nem kapnak kártalanítást, nem tud újraindulni az élet az érintett településeken.

Kiemelte azt is, hogy a kárelhárítás korábban 30 milliárd forintra becsült teljes költségvetésének legalább a töredékét a katasztrófa sújtotta településeken élők folyamatos pszichológiai ellátására kellene fordítani. Környezeti szempontból az LMP frakcióvezetője aggályosnak nevezte, hogy az elbontott házak sok esetben veszélyes hulladékot tartalmazó törmelékét a tározókon kívül helyezték el. Kolontáron és Devecserben a porszennyezés mértéke az elmúlt két hónapban jelentősen meghaladta a megengedett határértéket, és Ajkán is komoly gondot okoz - közölte Schiffer András.

Lapunk augusztusban hívta fel a figyelmet arra, hogy a Mecsekérc által nevesített egyik alvállalkozó, a Pentavia Kft. tulajdonosai rendre kapcsolatba hozhatók a Fidesz gazdasági hátországának vezéralakjaiként számon tartott Simicska Lajossal illetve Nyerges Zsolttal. A kft. a hivatalos adatok alapján legalábbis milliárdos bevételre számíthatott. A cég tavaly novemberig - nagyjából az állami tender időszakáig - a svájci bejegyzésű Green Venture Invest nevű társaság tulajdonában állt. E cég valós tulajdonosi háttere nem kideríthető, lényegében csak a regiszterekben tűnik fel, tehát erősen offshore-gyanús. Svájci címe ugyanakkor megegyezik Simicska és Nyerges Basis Invest nevű, cikkünk megjelenése után megszüntetett társaságának - szintén nagyüzemi cégüzemeltetést mutató - székhelyével.

Mint ahogy a két cég vezetője, a számos egyéb ott bejegyzett vállalkozást is irányító, amúgy korábbi magyarországi panamagyanús ügyekben szintén érintett Walter Hediger is ugyanaz. Novembert követően a Pentavia tulajdonosa Nagy Zoltán lett. Nagy korábban annak a Közgépnek az igazgatóságában ült, amelyet kezdettől fogva kapcsolatba hoztak Nyerges Zsolttal, most pedig hivatalosan is a szolnoki ügyvéd-vállalkozó lett az egyre nagyobb állami megbízásokat nyerő építőipari csoport elnöke. A Közgép tulajdonosi háttere nem ismert.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.