Kiírták a közbeszerzést a Széll Kálmán tér felújítására

Kiírta a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ a Széll Kálmán tér felújítására vonatkozó nyílt közbeszerzési eljárást, a kivitelezést várhatóan a második negyedévben kezdik el.

A BKK tájékoztatása szerint a tér Budapest egyik legfontosabb csomópontja, melyen Közép-Buda közlekedési áramlatainak mindegyike áthalad. Az elmúlt évtizedekben elmaradt beruházások miatt a tér állapota mára nagyon leromlott. Az érdemi tervezés csak 2011-ben kezdődhetett meg, az elmúlt két évben a beruházás megszerezte az építési engedélyeket, a kivitelezéshez szükséges forrásokat is, a felújítására közel nettó 5,2 milliárd forint áll rendelkezésre.

A BKK megjegyezte: a villamoshálózat a Budai fonódó villamoshálózat projekt európai uniós forrásainak felhasználásával, a tér egyéb kiviteli munkáinak finanszírozása pedig fővárosi, illetve állami forrásokból történik. A kivitelezést várhatóan a második negyedévben kezdik el és 2015 harmadik negyedévében fejeződhet be.

A felújítás során új mozgólépcsőt és liftet építenek a Várfok utca és a Csaba utca felé, átépítik az autóbusz-végállomásokat és a villamosmegállókat, csökkentik az autóbusz-tároló méretét és átépítik a tér északnyugati sarkában található közúti csomópontot, kerékpársávokat jelölnek ki, egységessé teszik a tér építészeti arculatát, növelik a zöldfelületek arányát is.

A közművek kiváltásával, korszerűsítésével, az új vágányhálózat építésével és a metrókijárati épület átalakításával párhuzamosan fenntartják a tömegközlekedést, a gyalogos- és a gépkocsiforgalmat is, emiatt lesznek ideiglenes forgalomkorlátozások, ideiglenes megállók.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.