galéria megtekintése

„Kihasználták a koromat” – vállalhatatlan kölcsön lett a termékbemutató vége

25 komment


Boda András

Egyenes háttal ül a kopott fotelban a 84 éves asszony, és mintha valami ostoba félreértésről lenne szó, úgy mesél a múlt nyáron kezdődött kálváriájáról. Arról, hogyan csábult el a direkt marketinges cég ajánlatától, miként sodródott bele egy termékbemutató nyomán a majd félmilliós „infraterápiás ágybetétért” és az „elektroakupunktúrás készülékért” az életét ellehetetlenítő személyi kölcsönbe.

– Telefonon hívtak a konzultációra. Elmentem. Udvariasak, kedvesek voltak, alaposan kikérdeztek, s amikor régi vállfájdalmaimról beszámoltam, még egy speciális géppel is megvizsgáltak – meséli az idős asszony.

– Milyen géppel? – kérdezzük.

– Ó, hát azt én nem tudom – mosolyodik el. – Két drótot kellett szorítanom erősen. Aztán rögtön el is készült a diagnózis. Az alapján javasolták ezt a takarót.

 

– Takarót?

– Vagyis matracot. Ágybetét. Tudja, ami infrás és jól melegít, úgy gyógyít. Sokáig győzködtek, kicsit kényelmetlenül is éreztem magam. És nyugtatgattak, hogy az sem baj, ha nincs elég pénzem, mert lehet részletre is fizetni. Végül úgy tudtam elszabadulni, hogy azt mondtam, alszom rá egyet, és másnap döntök.

Az asszony hazament, de nem könnyebbült meg.

– Az igazság az, hogy meggyőztek. Úgy éreztem, hogy tényleg segíthet az a takaró az állandóan sajgó vállamon. Másnap elmentem a boltba. Ott elintézték, hogy részletben fizethessek, csak az adataimat kellett bediktálnom. Minden nagyon simán ment.

– Mennyi hitelt vett fel?

– Ezt nem tudom pontosan megmondani.

– És melyik banknál?

– Azt sem tudom. Csak arra emlékszem, hogy személyre szóló részletet adtak.

– Személyi kölcsönre gondol?

– Igen, ez a pontos neve.

Az asszony testvére, amint tudomást szerzett a hitelről, a félmilliós kiadásról, hamar ráébresztette nővérét a valóságra: olyan kölcsönbe verte magát, amit, ha törleszt, nem marad annyija, amennyiből megélhet. Ráadásul ekkor derült ki, hogy az asszony már korábban két terméket is vásárolt ettől a cégtől. „Az egyik egy lézeres készülék a szememre, a másik pedig valami rezonanciás dolog, ami arra jó, hogy ne kapjak szívszélhűdést."

A kanapén bontatlan csomagolásban az asszony életét megkeserítő infraterápiás ágybetét
A kanapén bontatlan csomagolásban az asszony életét megkeserítő infraterápiás ágybetét
Teknős Miklós

A matracvásárlás után két nappal a néni – a szintén nyugdíjas öccse tanácsára – levelet írt a cégnek: „Csak otthon tudtam véglegesen belátni, hogy ezt a kiadást már nem tudom vállalni. Hazatérve részletesen összeadtam a fizetnivalókat. Mintegy 50-60 ezer forintból kellene megélnem, ami lehetetlen." Ez nem hatotta meg a céget, és postafordultával válaszolt: a garancia és a jótállás megilleti, de a vásárlástól való elállás joga nem. Ezután az asszony többféleképpen próbálkozott, ám mindhiába.

Egyik utolsó levelében – már egy jogász segítségével – azt írta: „Koromat és hiszékenységemet nyilvánvalóan kihasználva egy olyan szerződés megkötésére vettek rá, amelyet nem akartam aláírni." Megemlítette a pszichés nyomásgyakorlást is.

Az érintett cég vezetője a mi kérdéseinkre készségesen válaszol, de csak azzal a feltétellel, hogy sem az ő, sem cége nevét nem írjuk le. Ezt azzal indokolja, hogy jogi és morális szempontból sem érzik vétkesnek magukat, s kerülnék, hogy akár csak hírbe hozzák őket. Egyéb esetben kénytelenek lesznek perelni az idős asszonyt – bocsátja előre a férfi. (Lapunk ezért nem közli a cég és az idős asszony nevét sem.)

Szerinte ügyfelük a kifogásolt vásárlás előtt konzultáción vett részt, ahol részletes tájékoztatást kapott az „infraterápiás ágybetétről" és az „elektroakupunktúrás készülékről", majd egy nappal később vásárolt, vagyis kellő idő után, a szükséges információk birtokában dönthetett. A vállalkozó állítja azt is, hogy az asszony a vásárlás után másfél hónappal akart elállni a vásárlástól. (Ez biztosan nem igaz, mert a lapunk birtokában lévő dokumentum szerint a cég egyik válaszlevelében írt arról: kivizsgálták az asszony 2015. augusztus közepén, tehát rögtön a vásárlás után küldött elállási kérelmét.)

A konzultációkon egyébként – mondja az ügyvezető – mindig orvosok, természetgyógyászok adnak tanácsokat. Ahhoz képest – vetjük közbe –, hogy az idős nőnek a konzultáción kifejezetten ajánlották az infraterápiás matracot, néhány héttel később egy szakrendelésen felhívták a figyelmét arra, számára erősen ellenjavallt az ilyen terápia. Az ügyvezető szerint azonban egyáltalán nem szokatlan az, hogy más orvosok más gyógymódot látnak indokoltnak. Felvetésünkre, hogy a 470 ezer forintos vételár túlzónak tűnik a két készülékért, úgy felel: ezen a piacon, a konkurensek termékeihez képest, ez még kedvező ajánlat.

A három éve alapított cég igazgatójának szóvá tesszük azt is, hogy ügyfélkörükben – már csak a termékkínálat és az alkalmazott direkt marketinges ügyféltoborzó módszerek miatt – különösen nagy számban vannak idős emberek, akiket könnyebb rábeszélni a vásárlásra. A vállalkozó erre azt mondja:

– Fogyasztóvédelmi szempontok alapján nem tehetünk különbséget életkor szerint. Egyébként összejöveteleinken tárgyalási jegyzőkönyv készül, amelyben rögzítjük, hogy ügyfeleink nem állnak gondnokság alatt.

Azt ugyanakkor nem titkolja, hogy az elmúlt években több olyan esetük is volt, amikor a családtagok utólag szereztek tudomást idős hozzátartozójuk nagy kiadással járó vásárlásáról. Azt állítja, „több száz" ügyfél közül 65-en jelezték az idén eddig, hogy szeretnének elállni a szerződéstől, és 15 esetben hozzá is járultak ehhez. Jobbára méltányossági okok miatt, illetve olyan esetekben engedték ezt meg, amikor utólag orvosi dokumentummal igazolták, hogy a vásárló már nem volt képes felelős döntés meghozatalára.

Kevesebb, de még mindig sok panasz

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz 2014-ben 780 panasz érkezett árubemutatókat szervező vállalkozások tevékenységével kapcsolatban. Tavaly 512-re csökkent a beadványok száma. A várakozások szerint az idén még kevesebb vitás eset lesz, mert a múlt év végén szigorították az árubemutatókra vonatkozó szabályokat. 2015. december 12-e után tilos az árubemutatóval egybekötött termékértékesítéshez kapcsolódóan ajándék juttatása, árengedmény, vagyoni előny és ajándéksorsolás reklámja. A hirdetési tilalom kimondásával feltételezhető, hogy a részvételi kedv csökken, így visszaeshet a potenciálisan veszélyeztetett vásárlók száma is. Tilos továbbá az árubemutatóval egybekötött termékértékesítés során pénzügyi szolgáltatás nyújtása: így azok a fogyasztók, akik hitelfelvétel mellett döntenek, nyugodt körülmények között a pénzintézetben, megfelelő tájékoztatás mellett tehetik ezt meg.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.