galéria megtekintése

Kigolyóznák Orbán miniszterét

Az írás a Népszabadság
2014. 08. 01. számában
jelent meg.


Csuhaj Ildikó
Népszabadság

Gazdasági körök politikai támadásaként értékeli a kormány a Seszták Miklós múltjából felbukkant kínos ügyek napvilágra kerülését.

Kurucz Éva (pirops felsőben) tegnapi sajtótájékoztatója
Kurucz Éva (piros felsőben) tegnapi sajtótájékoztatója
Koszticsák Szilárd / MTI

„Jól látszik, hogy a kormány intézkedései súlyosan sértik egyes gazdasági szereplők pénzügyi érdekeit. Ilyen intézkedés a rezsicsökkentés, a reklámadó vagy az agrártámogatási rendszer átalakítása” – közölte Kurucz Éva kormányszóvivő a YouTube-ra is feltöltött videón.

„A Seszták Miklós személyét érő sorozatos lejárató cikkeket ennek tudjuk be. Kétségbeesett, reménytelen próbálkozásokról van szó, amelyek nem fogják eltéríteni a kormányt az említett célok megvalósításától. A kormány eddig sem engedett az üzleti és politikai nyomásgyakorlásnak, és ezután sem fog” – hangsúlyozta a kormányszóvivő.

 

A kabinet kezére játszik, hogy immár Seszták Miklós távozását követelte a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese, Csermely Péter is tegnap megjelent, „A miniszter lépjen félre!” című vezércikkében. A kormánypárti napilap szerint a nemzeti fejlesztési miniszternek ciprusi offshore cégei és „nem makulátlan” ügyvédi munkássága miatt mennie kell az Orbán-kormányból. Ugyanis – írja Csermely Péter – nem Kóka Jánosról van szó, „bár a múltjától lehetne”.

Távozik, de nem megy sehová
Távozik, de nem megy sehová
Reviczky Zsolt

„Ez a miniszter nem annak a bizonyos Elmúlt Nyolc Évnek a szereplője és terméke, hanem az Elmúlt Pár Hónapé. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszterről van szó. (...) ilyen múltakról nem volt szó. Ilyen múltak abban a Nyolc Évben voltak divatban, akkor futott velük a szekér, akkor keresték őket lázasan a káderlapok kartotékjai között. Munkaalapú társadalom? Igen. Mutyialapú, joghézagcentrikus, simliközpontú minisztérium? Nem. Ezért lépjen félre a miniszter” – szól a Magyar Nemzet vezércikke.

Az, hogy a kormány és Orbán Viktor iránt lojális Magyar Nemzet szólítja fel távozásra a kormány egyik miniszterét, néhány hónappal ezelőtt még rendkívül szokatlan lett volna. A lap mindeddig hanyagolni látszott azokat az ügyeket, amelyek kínosak lehettek egyes kormánypárti politikusok számára, azokat legfeljebb nemtelen politikai támadásként kezelte.

Azok után azonban, hogy Seszták Miklós közreműködésével a kancellárián kiszorítós szabadságharcot indítottak „az oligarchák”, köztük Simicska Lajos ellen is, a Magyar Nemzet vezércikke szinte várható volt. A lapot megjelentető A Nemzet Kft. a főszerkesztő Liszkay Gábor mellett a Pro-Aurum Zrt. tulajdona. Utóbbi cég a Liszkay Gábor elnökölte Hír TV-t mellett a hirdetési piacon meghatározó Publimont tulajdonosa is. Nem utolsósorban pedig közvetett részesedéssel rendelkezik benne maga Simicska Lajos is.

Reménytelenség és kétségbeesés

Amint az várható volt, a Puskás Ferenc stadion látványterveit bemutató sajtótájékoztatón az újságírók többsége a létesítmény terveinél jóval élénkebben érdeklődött a rendezvényen beszédet mondó Seszták Miklós fejlesztési miniszter viselt dolgai iránt. Hasztalan, ugyanis a politikus sajtófőnöke már az elején leosztotta a lapokat: „A miniszter úr a személyével kapcsolatos részletes kérdésekre nem szeretne válaszolni.” Noha valaki bátorkodott megjegyezni a háttérben, hogy azért csak nekiveselkedne a dolognak, a sajtófőnök annyit mondott: „Lehet próbálkozni”. Miután Seszták részletezte, milyen forrásokból teremtik majd elő a Puskás Ferenc stadion felújításához szükséges milliárdokat, nekiszegezték a kérdést: volt-e valaha bármilyen módon köze offshore cégekhez?

A miniszter „kétségbeesett emberek reménytelen próbálkozásának” nevezte az ügyet, majd hozzátette: meg fogják tenni a szükséges és elégséges lépéseket. Arra a kérdésre, miszerint elgondolkodott-e a távozáson, miután már a Magyar Nemzet is lemondásra szólította fel csütörtöki számában, kifinomult retorikai érzékkel annyit felelt, hogy megfordítaná, amit az előbb mondott, azaz reménytelen emberek kétségbeesett próbálkozásáról van szó.

Már-már köztudomású: Seszták Miklóst szinte deklaráltan azért nevezték ki a nemzeti fejlesztési tárca élére a Simicska és Nyerges Zsolt bizalmasának mondott Németh Lászlóné után, hogy kiszorítsa a Fidesz-közeli gazdasági mogulokat az állami társaságokból. (A miniszter leállította a szerződéskötéseket a cégeknél, és vizsgálatot indított, miközben – ahogy a Hvg.hu megírta – a tárca személyi állományának egy jelentős részét lecserélte.)

A meccsnek ezenkívül is több stációja van: reklámadó, területalapú támogatások minimalizálása, az útépítő cégek különadója, amely előbb lekerült a napirendről, aztán most ismét visszaszivárogni látszik.

Orbán Viktor harmadik kormánya megalakításakor, Seszták Miklós kinevezése előtt Rogán Antalnak és Kósa Lajosnak is felajánlotta a nemzeti fejlesztési tárca vezetését. A Fidesz meghatározó politikusai azonban a kiszivárgott hírek szerint nem vállalták a miniszterséget, nyilván nem akartak „belefolyni” a háborúba. Egyik forrásunk tegnap nem zárta ki, hogy ha nem mérgesedik el végleg a helyzet a miniszterelnök és Simicska Lajos között az önkormányzati választásokig, akkor az ősz végén vagy jövő januárban „jöhet köztük egy konszolidációs szakasz”, és akkor Seszták Miklóst Rogán Antal válthatja a tárcánál, feltéve, ha a Fidesz frakcióvezetője második körben vállalja ezt.

Munkatársunknak a fővárosi közműcégek tervezett államosításának elhalasztását is azzal magyarázták, hogy „kormányzati szinten” nem szeretnék, ha esetleg a vízművek és a szennyvízelvezetés is Simicska-érdekeltségbe kerülne Budapesten. Orbán Viktor egykori Bibó-kollégiumi szobatársa azonban „nem adja fel”, amíg Seszták Miklóst nem menesztik – mondták forrásaink, és azt jósolták, hogy a küzdelem egy-két hónapon belül, az önkormányzati választásokig „így vagy úgy eldől”.

Mondjon le!

Csütörtökön az Együtt–PM is lemondásra szólította fel Seszták Miklóst. Juhász Pétert, a szövetség társelnökét a sajtóban korábban megjelent két ügy (cégbejegyzési sorozat és uniós támogatásból nála vásárolt irodaterület) háborította fel, és azt közölte: ha a miniszter nem lép, akkor Orbán Viktor kormányfőtől kérik, hogy vonja vissza a miniszter megbízatását. A Jobbik már kedden, az MSZP hétfőn szólította fel lemondásra, a közéletből való távozásra a minisztert, míg a Liberálisok ezt már egy hónapja megtette.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.