galéria megtekintése

A menekülteket mindenki kizsebeli

Az írás a Népszabadság
2015. 07. 08. számában
jelent meg.


Hajba Ferenc
Népszabadság

Egyre jobban leszűkülnek a menekülőutak: Ausztriának is elege lett a migránsokból. A burgenlandi gazdák árgus szemekkel figyelik az idegeneket, s azonnal értesítik a hatóságokat, ha meglátnak közülük akár egyet is. Ezért a menekülők újabb és újabb megoldásokat keresnek, s ezek egynémelyike akár tragikus végű is lehet. Végül mindig az embercsempészeknél kötnek ki.

Életveszélyes sérülései ellenére, műtétei után már telefonálni akar az a szír fiatalember, aki egy kamion alvázába kapaszkodva próbált Hegyeshalomnál átszökni Ausztriába. Pár kilométerrel az átkelő előtt már nem bírta tovább tartani magát, s leesett az autópályára. A török kamionos véletlenül át is hajtott rajta, majd amikor észrevette, mi történt, azonnal hívta a mentőket. A húszéves szír férfi erősen kivérzett állapotban került a győri kórházba, a hasfala kiszakadt, több csontja eltörött.

– Most voltam nála, beszélgetni is tudtam vele – tájékoztatott Oláh Attila sebészprofesszor, a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház orvos igazgatója.

– Mit mondott?

 

– Telefont kért, hogy fel tudja hívni az édesanyját. A bátyja már régebb óta Svájcban él és dolgozik, utána akart menni, hogy odakinn letelepedjen.

– Milyenek a fiú életesélyei?

– Gyorsan javul, jó reménye van a felgyógyulásra.

Menekült rejtőzik egy kamion pótkocsija alatt Franciaországban, a Calais kikötőjébe vezető autóúton
Menekült rejtőzik egy kamion pótkocsija alatt Franciaországban, a Calais kikötőjébe vezető autóúton
Thibault Camus / MTI/AP

Hegyeshalom környékén nem jellemző, hogy nyugati célországuk felé tartva kamionra kapaszkodva szöknének tovább a menekültek. A La Manche csatorna alatti alagúton viszont rendre le kell állítani a forgalmat a Nagy-Britanniába tartó teherjárművekre felugrálók miatt. A magyarországi rendszerváltás környékén az még gyakran előfordult, hogy a menekültek a vonat padlásán bújtak meg, vagy a szerelvény aljára, a kerekek közé kapaszkodtak fel, így próbáltak átjutni a határon. Volt, akinek sikerült, többségüket elkapták, néhányuk életét vesztette.

Mostanság a nemzetközi vonatokat erősen ellenőrzik. A MÁV vagyonvédőin kívül rendőrök is vannak a határon át közlekedő szerelvényeken. Az első nagyobb menekültcsoportot aznap szedték le Győrben a Münchenbe tartó expresszről, amikor februárban Angela Merkel Budapesten Orbán Viktorral tárgyalt. Ebből az időzítésből nem nehéz kiolvasni: a németeknek sem volt ellenükre annak a demonstrálása, hogy nem nagyon szeretnének több – ahogy akkor fogalmaztak – gazdasági menekültet, illegális migránst befogadni Európába.

A vonat tehát nem járható megoldás, és már a taxisok is óvatosak. Hónapokkal ezelőtt még feltűntek az M1-es sztrádán a kirívóan sárga taxik, ezeket azonban sorra igazoltatták a rendőrök, így sokan lemondtak a kockázatos fuvarokról.

Az embercsempészek jó pénzért és szervezetten vállalkoznak rá, ám a helyzetüket igen megnehezíti, hogy Ausztriában is jelentősen megnőtt a bevándorlókkal szembeni ellenszenv. A burgenlandi községek azonnal értesítik a hatóságokat, ha lakói idegeneket látnak a környéken, a határban. Legalább valamelyik nagyvárosig el kellene juttatni a bevándorlókat, hogy észrevétlenül túl tudjanak adni rajtuk.

Az M1-es sztráda Bécs felé vezető szakaszának pihenőinél, megállóiban mindig látni egy-két menekültet, főleg este gyülekeznek a kamionok között, de állítólag inkább embercsempészekre várnak. Mindenki telefonál és mindenki gyanakszik. A Prágából busszal hazatérő kollégánk, Megyesi Gusztáv írta meg az ÉS-ben, hogy egy Hegyeshalomhoz közeli parkolóban kolduló menekültek egy idő után átadták a kapott pénzt egy férfinak, aki bizonyos összeghatár fölött már vitte is őket, vélhetően Ausztriába. A szerencsétlen bevándorlókat tehát mindenki kizsebeli, van, aki otthon eladott javait költi az embercsempészekre, de még koldultatják is a sikeres menekülés reményében.

– A kamionos szabad, mobil ember, kell neki a levegő, nem akar egy szűk börtöncellában megrohadni – indokolja egy magyar sofőr, hogy szerinte miért nem jut eszükbe elvállalni a fuvart. Ráadásul, csak embercsempészek közvetítésével lehetne üzletet kötni, mert ha őket kihagynák belőle, s valakit az ő tudtuk nélkül szöktetnének, azonnal a nyakukra hoznák a zsarukat.

Azt nem említi, tartóztattak-e már le Angliában magyar kamionost, mert a rakterében menekülteket bújtatott.

– Itt rend van – nyugtázza a sofőr. – Félelmetes rend, de mindenki tudja, mi a dolga.

– Mit gondol a menekültekről?

– Hazátlan földönfutók. Van köztük mindenféle ember. Ügyeskedő, kókler, üldözött, olyan, amelyiknek a fél családját kiirtották, s akad, aki csak több pénzre vágyik.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.