Eltüntette múltját a Biszku-per szakértője

Politikai tiszti múltja és ellentmondásos nyilatkozatai miatt a Biszku-per ügyésze kizáratná a perből Horváth Miklós hadtörténész szakértőt, aki korábban egy interjúban az ügyészséget tette felelőssé azért, hogy Biszku Bélát már a sortűzperekben nem ültették a vádlottak padjára.

A Fővárosi Törvényszék egyszer már öt és fél év ­szabadságvesztésre ítélte Biszku Bélát, a pártállam egykori belügyminiszterét, egyebek között a salgótarjáni és a ­Nyugati téri sortüzekkel összefüggésben több emberen felbujtóként elkövetett emberöléssel és bűnpártolással elkövetett háborús bűntett és más bűncselekményekért. Másodfokon azonban a Fővárosi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte az ítéletet, és új eljárást rendelt el. Az új eljárásban védői kérésre szakértői bizonyítás kezdődött.

A bíróság által kirendelt három szakértő közül csütörtökön Zinner Tibor kizárását kérte a védelem a jogtörténész korábbi ­félreérthető nyilatkozatai miatt. A bíróság csípőből elutasította a kérést. Ezután kérte az ügyész Horváth Miklós hadtörténész kizárását, amiről a bíróságnak ma kell döntenie. A vádhatóság Horváth egy internetes portálnak adott interjújával érvelt a kizárása mellett. Ott ugyanis nem kevesebbet állított, mint hogy az ügyészség mulasztásának köszönhetően nem ült a vádlottak padján Biszku Béla már a korábbi sortűzperekben, pedig akkor is minden adott volt a megvádolásához és az elítéléséhez. Horváth Miklós a hivatkozott interjúban sokkal határozottabban foglalt állást Biszku Béla vádlott bűnösségét illetően, mint az a Kahler Frigyes, aki a ­90-es évek végén a kormány által létrehozott tényfeltáró bizottság elnökeként nyilvánosan valaha is fogalmazott.

A három szakértő egyike Horváth Miklós (áll) hadtörténész
A három szakértő egyike Horváth Miklós (áll) hadtörténész
Veres Viktor / Népszabadság

Ennek azért van jelentősége, mert a megismételt eljárás elrendelésekor a Fővárosi ­Ítélőtábla ­kimondta: Kahler Frigyes nem tekinthető az ügyben elfogulatlan szakértőnek. Ha Kahler nem elfogulatlan, úgy Horváth sem lehet az. Az ügyész azonban a kizárás okaként említette még, hogy a hadtörténész sortűz helyett folyamatosan fegyverhasználatról beszélt a Nyugati téren történtek kapcsán, holott a karhatalom egy politikai csoport által létrehozott illegitim fegyveres testület volt, amelynek fegyverhasználatra semmilyen jogosultsága nem volt.

Az pedig már csak hab volt a tortán a múlt heti tárgyaláson, amikor ügyészi kérdésre Horváth elismerte, hogy a rendszerváltás előtt a Magyar Néphadsereg Kiképző Központja politikai osztályának helyettes vezetője volt. Ez az osztály egyértelműen az MSZMP-hez kötődött. Majd egy újabb ­kérdésre azt is elismerte, hogy a rendszerváltáskor ő is élt a lehetőséggel, és kiemelte a néphadseregben betöltött politikai tisztségével kapcsolatos dokumentumokat a személyi anyagából.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.