galéria megtekintése

Kiegyenesítették a kaszát: Viktor, nem ezt ígérted!

21 komment

Kácsor Zsolt

A fideszes vezetésű Balmazújvároson tiltakozó megmozdulás zajlik a földadó ellen, mintegy ötven traktorral félpályán lezárták a városból kivezető utakat. Az agrártárca egyetért a tüntetőkkel.

– Hány bőrt akartok még lehúzni rólunk? Elég volt! Ne üssetek tovább bennünket! Több adót már nem bír el a nép! – ilyen feliratú molinókkal mentek utcára ma azok a balmazújvárosi gazdák, akiknek a helyi önkormányzat által január elsejével bevezetett rendelete szerint idén már adózniuk kell a termőföldjük után. Méghozzá nem is keveseknek és nem is keveset.

Konyhás István

Az új adó csaknem ezer földtulajdonost érint a Hajdú-Bihar megyei mezővárosban a legkisebbektől a legnagyobbakig. Aranykoronánként háromszáz forintot kell fizetniük az egy hektáros zártkert-tulajdonosoknak éppúgy, mint az ezer hektáros nagygazdáknak.

 

Az utóbbiaknak mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, hiszen – átlagosan húsz-harminc aranykoronás területekkel számolva – egy-egy nagygazdálkodó évi földadója elérheti a 6-9 millió forintot. Nem csoda, hogy a parasztíró Veres Péter szülővárosában felbolydult a nép.

Konyhás István

Ma reggel nyolc órától öt helyszínen mintegy ötven traktorral félpályás útlezárást szerveztek, kivonultak a Balmazújvárosból kivezető négy út mindegyikére, és demonstráltak a városháza épülete előtt is. A főtérre vezényelt traktorok egyikére még egy kiegyenesített kaszát is tűztek, éppen átellenben a talapzatán sztoikus nyugalomban üldögélő Veres Péter szobrával.

– Mit szólna az öreg, ha ezt látná? – kérdezte valaki a tömegben, de válaszképpen csak elkeseredett legyintéseket kapott. Kérdeztem egy hetven körüli, munkásruhában lévő férfitől, hogy őrá idén mekkora összegű földadó esik, mire a fejét rázta:

– Még ki se mertem számolni! Így is az orvost járom, de ha számolnék, hát mentő vinne el.

Megtudom tőle: tősgyökeres balmazújvárosi, ötven hektáron gazdálkodik, és nem érti, hogy most miért sarcolták meg. Megemlítem neki, hogy a fideszes városvezetés azt ígéri: a befolyt pénzt az utakra fordítják, sőt a külterületi dűlőutakat is rendbe akarják szedni belőle, mire az öreg egyszerűen kiröhög:

– Maga még elhiszi, amit ezek mondanak? Ne legyen gyerek!

Konyhás István

Szilágyi László nyakában egy tábla lóg ezzel a felirattal: „Viktor! Nem ezt ígérted!”. A 47 éves gazda marhát és juhot tart, s a jószág számára 15 hektáron termel kukoricát. Felindulva sorolja:

– Nem elég az iparűzési adó, a huszonhét százalékos ÁFA, a személyi jövedelemadó, az építményadó, de még földadót is fizessünk?! Ezek elveszik a munkánk eredményét? Lerágnak rólunk mindent, nem hagynak a csonton húst!

Kérdem tőle, hogy szerinte lesz-e foganatja a demonstrációnak, mire azt válaszolja:

– Ha nem vonják vissza, folytatjuk tovább. Ezt nem lehet hagyni, mert nem csak a gazdák nevében vagyunk itt, hanem minden magyar állampolgár nevében. Az okosabbja már külföldre ment, de mi  maradtunk, hát álljunk magunkért!

A tömegben feltűnik Koroknai Imre fideszes alpolgármester, aki megérti a gazdák indulatát, de cserébe ő is megértést kérne a tüntetőktől.

– Nem öröm az új adó senkinek, de ha a városnak hitelt már nem szabad fölvennie, az úthálózat rendbetételére valahonnan forrást kell szerezni – magyarázza. – A lakosság részéről elvárás, hogy legyenek rendben az utak, úgyhogy úgy döntöttünk: járuljon hozzá, aki megteheti. Ráadásul arányos közteherről van szó! Akinek kicsi földje van, alig fizet, de az ezer hektáros gazda adója elérheti a hat milliót. Különben honnét lenne pénz? A város turisztikailag nem vonzó, az ipara pedig nem jelentős. Mi marad? A mezőgazdaság.

Konyhás István

Nem tudni, hogy a balmazújvárosi gazdák tiltakozó akciója sikeres lesz-e, mindenesetre a demonstrálók közül sokan azt mondták: legközelebb nem félpályás útlezárás lesz, ha kell, teljes egészében megbénítják a forgalmat, mert az új adó szerintük igazságtalan és elviselhetetlen. Igaz, a megsarcoltak sorában nincsenek egyedül: a Hajdú-Bihar megyei kisvárosban két éve az építményadót is bevezették az üzlethelyiségekre. Volt egy kis morgás, de Veres Péter népe mit tehet? Fizet, mint mindig.

Az ügyről állásfoglalást kértünk a Földművelésügyi Minisztériumtól, amely közölte: a tárca továbbra sem támogatja a földadót. A minisztérium azt írta: a balmazújvárosi demonstrálók kifogásolják, hogy az önkormányzat aranykoronánként évi 300 forint települési adót vetett ki a földekre, ami számításaik szerint hektáronként 10 ezer forint adót jelent évente. Az agrártárca egyetért a tiltakozó földművesekkel.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.