Kicsinálni nem tudták, a meghurcolása után kinevezték a kecskeméti iskolaigazgatót

Pénteken megkapta kinevezését Lukács Lajos, akinek pályázatát korábban kétszer utasította el a kecskeméti fideszes önkormányzat.

Péntek délelőtt megkapta aláírt, lepecsételt hivatalos kinevezését Lukács Lajos, aki 1993 óta igazgatója a kecskeméti Bányai Júlia Gimnáziumnak – írja a baon.hu. Lukács tavaly tavasszal egyedüli pályázóként indult a posztjáért, az előterjesztésben még javasolta is Mák Kornél, a kecskeméti önkormányzat alpolgármestere, ám a fideszes testületi többség Szemereyné Pataki Klaudia polgármester kezdeményezésére meggondolta magát, és nemmel felérő tartózkodással szavazott Lukács személyére.

Fotó: Ujvári Sándor / MTI

A Klik, illetve Czunyiné Bertalan Judit államtitkár ennek ellenére kinevezhette volna – de inkább új pályázatot írtak ki. Ezen már indultak ellenjelöltek is, némelyikük vélhetően a Fidesz kezdeményezésére. Egyikük, Szilágyi Piroska Tünde az újabb önkormányzati szavazáson több szavazatot kapott, mint Lukács Lajos, így várható volt, hogy őt nevezik ki. Szakmailag azonban nem tudott meggyőző lenni, pályázatában helyesírási hibák is voltak, és az ellenséges közegben talán maga sem ambicionálta igazán, hogy ő vezesse tovább a Bányait – ezért visszalépett.

Kérdéses volt, hogy újból érvénytelenítik-e a pályázatot – ám végül a Fidesz meghátrált. Egy megbeszélést követően közös közleményt adott ki a polgármester és az akkor még csak pályázó volt igazgató, amelyben némi önkritikát gyakorolva, és a jövőben szoros együttműködést ígérve, az iskola és a város érdekeire hivatkozva gesztust tettek egymásnak. A város támogatja Lukács kinevezését, az igazgató pedig szorosabban együttműködik a városvezetéssel.

Noha korábban többször hangsúlyozták, és ellenzéki önkormányzatoknál tettekben is bizonyították, hogy nem az önkormányzat, hanem a Klik dönt, ebben az esetben a fenntartó elfogadta a nyilvános kompromisszumot. Ehhez képest viszonylag sokára érkezett meg a hivatalos kinevezés – bár kiderült, hogy még Czunyiné Bertalan Judit aláírta – amikor még tehette.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.