Kiakadtak a Fideszben

Kifejezetten barátságtalannak és udvariatlannak tartják Orbán Viktor legszűkebb környezetében azt, hogy Jean-Claude Juncker, az ­Európai Bizottság elnöke a pénteki rigai csúcson „Helló, diktátor!” felkiáltással köszöntötte a magyar miniszterelnököt, majd arcon paskolta.

A Fidesz több vezető poli­tikusa egyetért abban: mindenképpen jelzést kell adni Jean-Claude Jun­ckernek, hogy ha még egyszer ilyesmi előfordul, akkor a magyar miniszterelnök nem fogja szó nélkül hagyni a sértegetést. Az egyik vezető kormánypárti politikus úgy fogalmazott: „Juncker a kamerák előtt félbolonddá válik, különösen, ha iszik is előtte, s majd minden miniszterelnök előre tart a ­vele való találkozótól”. Egy másik politikus úgy fogalmazott, Juncker viselkedése egyrészt magát minősíti, de kellemetlen belpolitikai helyzetbe hozta most Orbán Viktort is, hiszen a magyarok azt láthatták a híradásokban, hogy az Európai Bizottság elnöke tiszteletlenül bánt a miniszterelnökkel.

Hivatalos válasz reményében megkérdeztük Havasi Bertalant, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetőjét is, hogy akár a kormányfő, akár a kabinet bármilyen módon jelezte-e felháborodását vagy ellenérzését a bizottsági elnöknek, egyáltalán kifogásolják-e Juncker viselkedését, vagy azt a diplomácia eszköztárába illeszthetőnek tartják, de lapzártánkig nem kaptunk választ.

A Parlamentben ­megkérdezett fideszes politikusok nagy része a megengedőbb brüsszeli véleményeket osztotta. Volt, aki atyáskodónak, barátinak minősítette a pofont, többen azt hangsúlyozták, hogy a miniszterelnök ennek megfelelően, jól viselte a váratlan helyzetet. Egy külügyekben jártas politikus azt mondta: amíg csak azt lehetett hallani, hogy Juncker lediktátorozta Orbánt, sőt meg is legyintette, addig helye lehetett volna a tiltakozásnak, de a teljes képsor arról árulkodik, hogy a luxemburgi politikus „a megszokottnál is lazábban kezelte a protokollszabályokat, ami legfeljebb őt minősíti, nem ennek elszenvedőit”. Szerinte a diktátor megszólítás annak szólt, hogy Strasbourgban pár nappal korábban (a bevándorlásról és a halálbüntetésről szóló EP-vitában) megint Orbán fejére olvasták a megszokott vádakat, Juncker csak ezekre a bírálatokra reflektált.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.