Ki állhat az ország egyik legeladósodottabb városának élére?

Lázár János távozása miatt időközi polgármester-választást kell tartani Hódmezővásárhelyen. Aki nyer, annak számítania kell arra, hogy az ország egyik legeladósodottabb településének élén kell helytállnia.

Hétfői ülésén tűzi ki az időközi polgármester-választás időpontját Hódmezővásárhelyen a helyi választási bizottság - tájékoztatta Korsós Ágnes címzetes főjegyző vasárnap az MTI-t.

A köztisztviselő közleményében emlékeztetett arra, hogy a várost 2002 óta irányító Lázár János 2012. június 2-tól vezeti államtitkárként a Miniszterelnökséget, és e posztja a jogszabályok értelmében összeférhetetlen polgármesteri tisztségével.

Lázár János polgármester a harmincnapos törvényi határidőn belül lemondással feloldotta az összeférhetetlenséget.

Az időközi polgármester-választásig - az önkormányzati törvény és a helyi szervezeti és működési szabályzata alapján - Almási István alpolgármester látja el a polgármesteri teendőket - áll a közleményben.

Lázár János a hódmezővásárhelyi közgyűlés május 25-i rendkívüli ülésén - amikor Orbán Viktor "kikérte" a város lakóitól - jelentette be, elfogadja a kormányfő felkérését a Miniszterelnökség államtitkári posztjára, és a törvényes határidőn belül megszünteti a két tisztség közötti összeférhetetlenséget. A politikus akkor beszédében hangsúlyozta, soha nem adná fel "hódmezővásárhelyiségét", a jövőben is városát kívánja szolgálni.

A Fidesz és a KDNP helyi csoportja már korábban bejelentette, hogy a település irányításában tizennyolc esztendeje önkormányzati képviselőként, tizenkét éve pedig alpolgármesterként részt vevő Almási István jelölését támogatja a hódmezővásárhelyi polgármesteri posztra.

Az MSZP helyi szervezete hétfőn nevezi meg polgármesterjelöltjét.

A ma is csupán 37 éves Lázár pályafutása Hódmezővásárhelyen kezdődött: már joghallgatóként Rapcsák András korábbi polgármester személyi titkáraként dolgozott, s 2002-ben – alig 27 esztendősen – előbb országgyűlési képviselő, majd Rapcsák halála után a város első embere lett, és csaknem tíz éven át töltötte be ezt a posztot.

Szervezőként részt vett a Fidesz választási kampányaiban, több parlamenti bizottságban dolgozott – az előző ciklusban a honvédelmi bizottságot vezette –, 2010-től pedig a Fidesz képviselőcsoportjának élén állt. A miniszterelnökségi államtitkári kinevezése miatt azonban búcsút kellett mondania a polgármesteri és a frakcióvezetői poszttól is.

Lázár neve több kínos ügyben is felmerült. Kiderült, hogy számára több százezer forintért bérelnek szolgálati autót, s a luxuskategóriás járműbe ráadásul a traffipax működését akadályozó lézerblokkolót szereltek. Ő mondta azt is, hogy akinek nincs semmije, az annyit is ér. Lázár összeszólalkozott a város számláját vezető bankkal is, mert azt akarta elérni, hogy az árfolyamváltozás miatt jelentkező veszteség egy részét – miután a város is bocsátott ki devizalapú kötvényt – a pénzintézet vállalja át.

Hódmezővásárhely egyébként igen előkelő helyen szerepel az adóslistán, és egyike a legtöbb tartozással küzdő városoknak. A 2010-es adatok szerint a település adóssága meghaladja a húszmilliárd forintot, miközben éves bevétele alig nagyobb 12 milliárdnál. Ha abszolút értékben nem is, az egy főre eső tartozásokat tekintve Hódmezővásárhely már éllovasnak számít: a kötelezettségvállalás fejenként a négyszázezer forintot is meghaladja.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.