galéria megtekintése

Ki legyen a milliomos?

Közel egymillió euróra perelte be az RTL Csoportot a TV2 jelenlegi vezére, Dirk Gerkens, mert szerinte tavaly diszkriminatív módon mentették fel a posztjáról – értesült a Népszabadság. Az RTL pedig szintén egymillió eurós viszontkeresetet indított arra hivatkozva, hogy Gerkens megsértette szerződésében foglalt kötelezettségeit.

Dirk Gerkens tavaly ősszel több interjújában is beszélt arról, hogy a leváltása miatt beperelte a korábbi munkaadóját, de részleteket nem árult el a folyamatban lévő jogvitáról. A Népszabadság úgy értesült, a TV2 jelenlegi vezére azt követeli az RTL-től, hogy fizesse ki neki a kirúgása miatt elmaradt munkabérét és járandóságait. Úgy tudjuk, a követelt összeg átszámolva közel 310 millió forint.

A német tulajdonban lévő tévétársaság 14 év után, 2015 márciusában vált meg korábbi vezérigazgatójától. Gerkensnek határozott idejű szerződése volt, és azt a tévé ideiglenes vezetője, az RTL-csoport regionális alelnöke, Andreas Rudas is elismerte, hogy még évek voltak hátra a megbízatásából.

Arról, hogy pontosan miért kellett mennie és milyen körülmények között váltották le, ellentmondásos információk jelentek meg a sajtóban. Korábban arról cikkezett a sajtó, hogy a reklámadó csökkentéséről szóló, a tévétársaság luxemburgi menedzsereivel folytatott egyeztetéseken a kormány vezéráldozatokat kért az engedményekért cserében. Ezt Rudas és a kormány is határozottan cáfolta.

 

Ugyanakkor a Fidesz médiapolitikáért felelős politikusai a háttérben nem tagadták: örömmel vették, hogy a reklámadó bevezetése után az RTL-t „háborúba vezető” Gerkenst leváltották. A tévétársaság ügyeit ismerő források szerint az is közrejátszott a menesztésében, hogy elégedetlenek voltak az üzletpolitikájával, túl szoros volt a kapcsolata a legfőbb beszállító, az IKO tulajdonosával, Rákosi Tamással. Távozása után az IKO kapcsolata is megszakadt az RTL-lel, Rákosi azóta a TV2-nek gyárt műsorokat.

Dirk Gerkens közel 310 millió forintot követel az RTL-től, a cég közel ugyanennyit tőle
Dirk Gerkens közel 310 millió forintot követel az RTL-től, a cég közel ugyanennyit tőle
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Az RTL alelnöke tavaly hivatalosan három okot nevezett meg. Rudas szerint Gerkens túl sokáig volt vezérigazgató, „ideje volt a változásnak”. Másrészt őt akarták megbízni azzal, hogy az RTL afrikai terjeszkedését irányítsa, de az ajánlatot Gerkens nem fogadta el. Harmadrészt Rudas szerint magyar vezetőt akartak, „aki itt él, ismeri a hazai kultúrát”. Úgy tudjuk, ebbe kapaszkodott bele Gerkens, aki szerint német-spanyol származása miatt diszkriminálták, ráadásul 2008-ban letelepedett Magyarországon. 2015 júliusától az RTL-t Vidus ­Gabriella, a korábbi kereskedelmi igazgató irányítja, helyettese Kolosi Péter programigazgató. Ellentmondásos információk jelentek meg Gerkens szerződéséről is. Rudas szerint a leváltásakor hatályban lévő kontraktust 2012-ben kötötték öt évre. Gerkens tavaly úgy nyilatkozott, azért meglepő a leváltása, mert a szerződését 2014 elején hosszabbították meg 3,5 évre.

Lapunk információi szerint az RTL szintén egymillió eurós viszontkeresetet nyújtott be Gerkensszel szemben. A cég szerint a vezérigazgató több ponton is megsértette a munkaszerződésében foglalt kötelezettségeit. Kifogásolják például azt, hogy Dirk Gerkens olyan költségeket is elszámolt, amelyeket a szerződése alapján nem tehetett volna meg. A viszontkereset alapján ráadásul bizonyos ügyeket az RTL anyagi érdekeivel ellentétesen intézett.

Április második felében már tárgyalta a bíróság az ügyet, ahol először találkozhatott korábbi kollégáival a TV2 jelenlegi vezére. Gerkens korábban azt nyilatkozta, megromlott a kapcsolata Vidussal és Kolosival, még a számukat is kitörölte a telefonjából. Arról is beszélt, az „érzelmek” is szerepet játszottak abban, hogy tavaly elfogadta a TV2 új tulajdonosának, Andy Vajnának a felkérését a vezérigazgatói posztra. Szep­temberben lapunk arról írt, Gerkens kinevezése részben Habony Árpád ötlete volt. A miniszterelnöki tanácsadó arra épített, hogy Gerkens revánsot akar venni, ráadásul jól ismeri a vetélytárs, az RTL üzleti titkait is.

Nem nyilatkoznak

Lapunk megkereste az RTL Klubot és a TV2 vezérét is, hogy meg ­tudják-e erősíteni a per tényét, illetve miért és mekkora anyagi követeléssel indították el a viszontkeresetet. Mindkét fél azt közölte, hogy folyamatban lévő bírósági ügyről nem áll módjukban nyilatkozni.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.