galéria megtekintése

„Orbán ellen nincsenek szabályok”

Az írás a Népszabadság
2015. 04. 24. számában
jelent meg.

Munkatársunktól
Népszabadság

A miniszterelnök megpróbálja újból egybeterelni táborát, amelyet szétzilált az elmúlt fél év. Jelenleg mindössze 21 százalékos pártja támogatottsága. Orbán Viktor a városokat járja, a nyilvánosság előtt megpróbálja lerázni magáról megtépázott hírű tanácsadóját, Habony Árpádot, és ismét felvillantotta a korábban bevált családi receptet.

Egyelőre úgy néz ki, hogy megállt a Fidesz zuhanása, vannak arra utaló jelek is, hogy a márciusban a választókorúak közt mért 21 százalékos népszerűsége tovább már nem is süllyedhet. Ez már lényegében maga a kemény mag, amely, történhet bármi, akkor is a Fideszre fog szavazni – legalábbis ezt valószínűsíti az Ipsos, amelynek április közepén, már a tapolcai választás után rögzített mérése szerint a Fidesz továbbra is 21 százalékon áll, a Jobbik megerősödése pedig – tapolcai győzelem ide vagy oda – megtorpanni látszik. A Jobbik korábban a választókorúak 18, most csak 17 százalékát tudhatja maga mögött, míg az MSZP-t támogatók a tavalyi voksolás óta lényegében ugyanannyian vannak, 11-12 százaléknyian. Az LMP javított, ebben a ciklusban most van a legmagasabb, 5 százalékos támogatottsága. Ami a többi pártot illeti: a DK 3, az Együtt 1 százalékon áll.

Újratervezés. Női magazinban beszéltek a családról, de a forró témák kimaradtak
Újratervezés. Női magazinban beszéltek a családról, de a forró témák kimaradtak
Kurucz Árpád / Népszabadság

A tavaly októberben még 35 százalékon és ereje teljében lévő Fidesz népszerűsége tehát alaposan megtépázódott. Vannak arra utaló jelek, hogy az egykori legközelebbi harcostárs, Simicska Lajos szembefordulása után kissé megrendültnek tűnő Orbán Viktor offenzívát indít annak érdekében, hogy a meglehetősen szétzilálódott tábort újból egybeterelje.

 

Nincs egyszerű dolga. A Simicska Lajos tulajdonolta volt Fidesz-barát sajtót a pártban már ellenségesként könyvelik el, a nagyvállalkozó tevékenységének megítélése pedig elég egyértelmű: a nem éppen visszafogott stílusáról ismert Deutsch Tamás egyszerűen csak annyit mondott róla, hogy „terrortámadást” indított a kormányfő ellen, aminek nincsenek szabályai.

A Habony Árpád által összelapátolt, a Napi Gazdaság átvételével megalapozott új médiabirodalom még messze nem elég hatékony,

miközben Orbán Viktor számára egyre kínosabb az idős embereket verő, Gucci táskás, ellenőrizhetetlen pénzügyi háttérrel rendelkező Habony személye.

Valószínűleg már

a kormányfő maga is új pozíciókat akart fogni

akkor, amikor tanácsadójától hűvösen „elhatárolódott” a napokban – úgy beszélt róla, mintha valamiféle ballaszttól szeretne szabadulni, mintha nem is lenne a tanácsadója, igaz, ez nem annyira egyszerű. A kormányhoz ezer szállal kötődő Századvég kutatási igazgatója, G. Fodor Gábor például biztos nem könnyítette meg a dolgát.

Az elemző, aki megtette azt a szívességet az ellenzéknek, hogy a tapolcai választás előtt elárulta, annak idején a polgári Magyarország gondolata mindössze a Fidesz fikciós politikai terméke volt, most azzal vette védelmébe – Lázár János és Rogán Antal mellett – Habony Árpádot, hogy a tanácsadónak komoly szerepe volt a két egymást követő választási győzelemben. Azt már mindenki tarthatatlannak érzi, hogy csak úgy le lehessen tagadni a Habony és Orbán Viktor közötti kapcsolatot, így Rogán Antal után Lázár János is azzal ütötte el az ügyet, hogy a miniszterelnöknek szíve joga magánemberként bárkivel beszélgetni, akár Habonnyal is.

Az időközi Fidesz-vereségeket – Tapolca előtt Veszprémben és Újpesten is elbukott a kormánypárti jelölt, továbbá számos helyi választást is vesztett – G. Fodor Gábor azzal magyarázta, hogy az emberek azt érzik, a kormány, amely korábban mellettük állt a hatalmasokkal szemben, mintha most szembefordult volna velük.

Nem csoda, hogy a Századvég a kormány hivatalos tanácsadója, mert mintha csak koreografálná az eseményeket:

Orbán Viktor az imázs-újraépítés jegyében járja a partnertelepüléseket Zalaegerszegtől Miskolcig a Modern városok program keretében, és visszatért a női magazinok világába is. Ezúttal a Storynak adott feleségével, Lévai Anikóval nyilatkozatot, amelyben a család szerepét hangsúlyozták.

Deutsch ugrik, Orbán ül 2008-ban a Fidesz 20. születésnapi partiján
Deutsch ugrik, Orbán ül 2008-ban a Fidesz 20. születésnapi partiján
Reviczky Zsolt / Népszabadság

A cikk, amelyben még csak utalás sem volt a kormányfő veje, Tiborcz István vállalkozásának rendkívül látványos gyarapodására, egyebek mellett arról szól, hogy a kormányfő a felesége szerint jó apa, ért az emberekhez. Az „emberarcú” kormányfő és felesége mindennapjaihoz hozzátartozik, hogy odahaza is „megőrzik a hagyományos férfi-nő szerepeket”, így egyikük sem hord mackónadrágot, hiszen Orbánnak fontos, hogy „mindig szépnek lássa a feleségét”.

A miniszterelnököt a lányai még akkor is leveszik a lábáról, ha rossz fát tesznek a tűzre, elég csak apjukra nézniük, máris minden meg van bocsátva. Feltűnő ugyanakkor, hogy a cikk mindössze egyetlen mondatot tartalmaz a kormányfő fiáról, Orbán Gáspárról, aki komoly csalódást okozhatott édesapjának azzal, hogy tavaly felhagyott a labdarúgó pályafutásával: „Neki olykor le kell törni a szarvát” – idézi a Story a miniszterelnököt, aki egyébként négy órát alszik naponta. A Fidesz-kommunikáció azonban még messze van csúcsformájától: a 444 szerint a Story mostani cikkével tartalmilag túlnyomórészt, címében szinte teljesen azonos írás jelent meg a magazinban 2009 szeptemberében.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.