galéria megtekintése

Ki a térre: Orbán szombaton tömeggel ünnepel

17 komment


Csuhaj Ildikó

A demokrácia ünnepének nevezte Rogán Antal, a Fidesz régi-új frakcióvezetője, hogy Orbán Viktort már ezen a szombaton kormányfővé választja az Országgyűlés. Ahogy négy éve, úgy most is Kossuth téri tömegrendezvény kíséri a miniszterelnöki eskütételt.

Hivatalosan is megalakult a Fidesz frakció 117, a KDNP-frakció pedig 16 fővel ma. A frakciószövetség ülése után a képviselőcsoportok vezetői tájékoztatták a sajtót, vagyis az egyhangúan megválasztott Rogán Antal a Fidesz és Harrach Péter a KDNP részéről.

Rogán rendkívül komoly megtiszteltetésnek nevezte, hogy ismét a legnagyobb kormánypárti képviselőcsoportot irányíthatja, és sem cáfolni, sem kommentálni nem akarta azt a feltételezést, hogy később miniszteri bársonyszéket kaphat.

A frakció alapszabálya szerint vezetőt először egy évre választanak, aztán háromra - emlékeztetett a politikus. Aztán, immár a frakciószövetségről azt mondta, szeretnék kiérdemelni a választók tiszteletét, legfontosabbnak pedig a nemzeti érdekek képviseletét nevezte. Azt mondta, ha ehhez az kell, az IMF-fel és a EU-val is vitába szállnak.

 

A következő ciklusban is elsőbbséget élvez a rezsicsökkentés folytatása, a gyerekeket nevelő családok támogatásának bővítése, a munkahelyteremtés, a nyugdíjak reálértékének a megőrzése és amint azt a gazdaság lehetővé teszi, az emelése - sorolta Rogán. Nem utolsó sorban minél hamarabb döntést szeretnének hozni a deviza-hitelek kivezetéséről - tette hozzá.

Harrach és Rogán frakcióvezetőként folytatja
Harrach és Rogán frakcióvezetőként folytatja
Kovács Tamás / MTI

Ahogyan azt a Népszabadság már korábban megírta, ezúttal is Kövér Lászlót javasolják az Országgyűlés elnökének, a parlamenti ülést is vezető alelnöknek Lezsák Sándort és Jakab Istvánt, míg a törvényhozási bizottság elnökének és egyben a parlament törvényhozásért felelős alelnökének Gulyás Gergelyt jelölik.

Ha Sneider, az a Jobbik felelőssége

A Jobbik által jelölt parlamenti alelnök Sneider Tamás megválasztásával kapcsolatosan Rogán Antal nem erősítette meg azokat az előzetes információkat, hogy a Fidesz az ellenzéki jelöltet nem szavazza meg a posztra.

"Van egy megállapodás a frakciók között az országgyűlési tisztségekre, mindenki maga vállalja a politikai felelősséget, hogy milyen tisztségbe, kit jelöl. Nem szeretnénk, hogy nekünk kelljen választani ellenzéki jelöltek között, lehet, hogy több olyan ellenzéki jelölt van, akikkel nem tudunk egyetérteni, volt olyan alalenök is, akinek pártállami múltja volt" - mondta. Rogán hangsúlyozta, hogy még nem látták a hivatalos jelölteket.

A Népszabadság kérdésére, ezek szerint elképzelhetőnek tartja, hogy a Fidesz frakció olyan alalenököt szavaz meg, akinek szkinhed múltja van, megismételte: nem szeretnének válogatni a jelöltek közül, "ez túlmutatna az előzetes megállapodás keretein".

Semjén helye fiksz

Harrach Péter a sajtótájékoztatón bejelentette, Latorcai Jánost jelölik parlamenti alelnöknek. A KDNP "sajátos törekvéseiben" elsősorban a családok helyzetének a javítására, a szociális kérdésekre és a határon túliak érdekeinek képviseletére koncentrál.

Harrach kérdésekre válaszolva azt mondta, elégedettek a KDNP kormányzati súlyával, és tartani tudják a korábbi arányokat. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesként tovább viszi a nemzetpolitikai területet. A KDNP két bizottsági elnöki posztot kap, az igazságügyi bizottság elnökének Rubovszky Györgyöt ajánlották, a mentelmi bizottság elnökének pedig Vejkey Imrét.

Orbán Viktor 2010-es eskütétele után a Kossuth téren ünnepel
Orbán Viktor 2010-es eskütétele után a Kossuth téren ünnepel
Kocsis Zoltán / Népszabadság/archív

A Népszabadság korábban megírta azt a laphoz eljutott információt, hgy Vejkey Imre minden bizonnyal egyházi ügyekért felelős államtitkár lesz a Brüsszelbe távozó Hölvényi György utódaként a humán csúcsminisztériumban.

Rogán Antal a sajtótájékoztatón úgy oldotta fel az ellentmondást - nevek említése nélkül -, hogy lesznek olyan bizottsági elnöki mandátumok, melyek a kormányalakításig lesznek csak érvényesek.

A Fidesz a következő bizottsági elnököket ajánlja: a gazdasági bizottság elnöke maga Rogán Antal lesz "egy darabig", az agrár bizottság elnöke Győrffy Balázs, de később Font Sándor, a külügyi bizottságé Balla Mihály, "de ez is változhat" - tette hozzá a frakcióvezető.

A népjóléti/egészségügyi bizottságot Zombor Gábor, a rendészeti-honvédelmit Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke vezeti. Munkatársunk felvetésére, hogy mindezt csak addig, amíg  Kósa Lajos önkormányzati miniszter lesz, Rogán Antal mosolyogva hárította a kérdést. A nemzeti összetratozás bizottságot Potápi Árpád, az európai ügyek bizottságát pedig Hörcsik Richaárd vezetheti.

"Pletykákat nem kommentálok"

Azokra a kérdésekre, hogy Orbán Viktor a zárt frakcióülésen beszélt-e kormányalakítási terveiről, illetve kik lesznek a miniszterek, Rogán Antal azzal reagált, ha házat akar építeni, tervezőt keres, ki kell derülnie hogy megbízik-e benne, aztán fogalmazza meg a javaslatait. Szerinte a kormányalakítás is így néz ki, a frakciószövetség a tanácskozáson felhatalmazta Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy a tárgyalásokat megkezdhesse. Később visszatérnek a miniszterek, államtitkárok személyére is - tette hozzá.

Mindenesetre a kormányzati struktúráról szóló törvényjavaslatot egy hét múlva jövő hétfőn terjeszti a T. Ház elé a kormány részséről az illetékes miniszter. Arra, hogy tárgyalt-e már a miniszterelnökkel arról, hogy fejlesztési miniszter lesz, Rogán Antal úgy reagált, pletykákat nem kommentálok, "az pedig, hogy miről beszélek a miniszterelnök úrral, kettőnkre tartozik, ha lesz relevanciája, megosztom Önökkel" - jegyezte meg.

A sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy a parlament nem az alakuló ülésen, azaz holnap választja meg miniszterelnöknek Orbán Viktort, hanem - közölte Rogán Antal -, a Fidesz és a KDNP május 10-ét javasolja a kormányfő megválasztásának időpontjául. Ezen a napon délután a Parlament épülete előtt, a Kossuth téren rendezvényt tart a Fidesz.

A programra mindenkit várnak, hogy legyen részese a kormányfő megválasztásának, eskütételének, és a kapcsolódó ünnepségnek. "Mi azt gondoljuk, hogy ez egy fontos nap, a demokrácia ünnepe" - fogalmazott a frakcióvezető

Sem kormányprogram, sem vita

Az alaptörvény azt mondja ki, hogy az Országgyűlés személyi javaslatáról a Ház vita nélkül határoz. Így csak alaptörvény ellenesen tudná kiegészíteni más programponttal, például a kormányprogram vitájával, az arról való szavazással a napirendet a Ház - Rogán Antal ezt arra válaszul közölte, hogy ezek szerint Orbán Viktort úgy választja meg miniszterelnöknek a T. Ház, hogy egyetlen szót sem hangzik el a kormányprogramról.

A választási programunk viszonylag egyszerű - utalt a Fidesz-frakcióvezető az egyszavas "folytatjuk" ígéretre.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.