D-Day: Fütty Orbánnak

Elkezdődött a szakszervezeti demonstráció Budapesten, de a szervezők fél órával kitolták az tiltakozássorozat kezdetét, mert még sokan úton voltak.

Elkezdődött a demokráciáért, a szociális biztonságért, az emberi- és munkavállalói jogok megőrzéséért meghirdetett szakszervezeti akciósorozat. A kezdeményezéshez több mint száz szervezet és számos szaksezrvezeti konföderáció csatlakozott.

A Clark Ádám téren a budavári sikló bejárata előtti placcon 7-800-an gyülekeztek, voltak köztük tűzoltók és rendőrök, akik láthatósági mellényt viseltek. Szólt a zene, a jelenlévők gyűjtésbe kezdtek, hiszen legutóbb letaposták a füvet, s ezért megbüntették őket. Gyűjtik az üres üdítős dobozokat is. Szombaton ezekből akarják megépíteni a Közmunka Falát.

A demonstráló szervezetek méltányos közteherviselést, a visszamenőleges törvénykezés megszüntetését és azt követelték, hogy ne lehessen egyoldalúan módosítani a munka törvénykönyvét. Szerepelt a követelések között, hogy állítsák helyre a korkedvezményes és szolgálati nyugdíjak alkotmányos védelmét, az új életpálya-modellt pedig a szakszervezetekkel történt megállapodások után vezessék be. A szervezetek követelték ezen kívül a sztrájkjog visszaállítását, és azt, hogy ne csorbítsák jogaikat.

A szervezők a délután folyamán megpróbálták követeléseiket átadni Schmitt Pál köztársasági elnöknek, nem tudni, hogy ez végül siekrült-e. Árok Kornél, a hivatásos tűzoltószakszervezet elnöke kötélen ereszkedett le a vár oldalából az alagút elé.

A legelején egy Orbán-idézetet játszottak be, melyben a miniszterelnök azt mondta, most nem az a tét, hogy rabok legyünk, vagy szabadok, hanem hogy jobban élünk-e vagy rosszabbul. A bejátszást óriási füttykoncerttel fogadták a résztvevők.

Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége elnöke arról beszélt, hogy Orbán korábban nehéz és forró őszt ígért. - Mi ugyenezt ígérhetjük - mondta Kónya -, de mi nem az öklünkkel, hanem a szervezettségünkkel mutatunk erőt. Ez a rendezvényünk csak az előörs, a főerők szombaton a Kossuth téren lesznek.

Árok Kornél az amerikai partraszállást említette szónoklatában. Az akkori D-Day idején az amerikaiak egy csatronán keresztül tudták megtámadni a német csapatokat - mondta. - Nekünk nincsenek csatornáink - tette hozzá -, csak árkaink. Úgyhogy legyen ez itt egy árokparti Árok-party!

A szakszervezeti tüntetés-sorozat origója: ülősztrájk a nullás kilométerkő szomszédságában
2011. szeptember 29-én 15.00 órától Budapesten, a Clark Ádám téren kezdődő határozatlan idejű ülősztrájk. Ülősztrájkkal kezdődik csütörtökön a demokráciáért, a szociális biztonságért, valamint az emberi és munkavállalói jogok megőrzésért hirdetett
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.