A kiadó és a szerkesztőség közötti ütköző szerepét betöltő főszerkesztők elkoptatási idejének vészes lerövidülése már önmagában is jelzi, hogy a magyar sajtóban valami végzetesen elromlott. A szerkesztőségeken egyre nagyobb a politikai és üzleti nyomás, amelyeknek mind nehezebb ellenállni. Hiányzik a függetlenség tartós megőrzéséhez szükséges profit.
|
Szolidaritást, erőt, összefogást kell mutatni, de nem csak egy napig
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság |
Nehéz úgy lánglelkűen függetlennek lenni, ha tudja az ember, hogy egy cikk megjelentetésével kollégái állását kockáztatja. Márpedig ma ennek mérlegelése a magyar sajtóban napi rutin. Fortélyos félelem igazgatja a szerkesztőségeket és a kiadóikat, amelyeket a hatalom büntető törvényekkel és reklámelvonásokkal csicskáztat és szárít ki, az egyre kiszolgáltatottabb helyzetet kihasználva pedig a nem állami hirdetők is mind jobban bele akarnak szólni az újságok tartalmába.
Az Origóban dolgozó kollégáink úgy érzik, nincsenek meg további hiteles munkájuk feltételei. A mindennapokban ennek a szakmának minden dolgozója évek óta megéli, hogy munkánk feltételeiből egyre kevesebb biztosított.
Az Origóban dolgozó kollégáinknak ma telt be a pohár, de megannyi csatlakozó szerkesztőség üzenetéből hallani: az ő poharukba is már csak cseppek férnek. Ha van még poharuk egyáltalában. Mert már nem csak a hatalom képviselőiből néznek ki mindent, de saját egzisztenciális bizonytalanságukat is felismerik a történetben.
A szakma ellehetetlenüléséhez sokat hozzá tett a politika, de maguk a szerkesztők és újságírók, mi is. Bástyák épültek, és a gazdasági, politikai viharban mindenki egyedül próbált talpon maradni, vagy csak néhányan fogtak össze.
Amikor például az országgyűlési választások napján nem engedték be több szerkesztőség képviselőjét a Fidesz „eredményvárójába”, néhány újság, köztük a Népszabadság szolidaritásból távolmaradt a helyszíntől. Az EP-választások napján már csak a Magyar Narancsot nem engedték be. Ez ellen viszont már csupán mi tiltakoztunk. De alighanem mindenkinek megvan a maga története arról, mikor nem álltak ki mellette a többiek, vagy mikor vájkáltak élvezkedve a bajaiban.
Szolidaritást, erőt, összefogást nem szelektíven és egy napig kell mutatnia ahhoz a magyar sajtónak, hogy meg tudja védeni magát és függetlenségének maradékait.
Nem tudom, hogy Sáling Gergőt a Lázár János szállodaszámláiról szóló cikkek miatt állította-e fel főszerkesztői székéből a kiadó vezetése, vagy ez csak az utolsó volt a konfliktusok sorában. De ha így folytatjuk, előbb-utóbb nem is lesz, akitől ezt megtudhatják az olvasók.
Nem kell szeretnünk egymást, de fel kell ismernünk közös érdekeinket, hogy azt és úgy írhassunk, amit a szakmai becsületünk diktál. Sosem késő összefogni, kezdhetnénk akár az Origónál.
