galéria megtekintése

Néhány tucat kamerával ellenőriznék a behajtási díj megfizetését

3 komment


Szalai Anna

A Budapest Közút Zrt. integrált közlekedésszervezési rendszeréhez (IKSZR) tartozó buszsáv-, illetve forgalomfigyelő mérőpontokon elhelyezett kamerákkal, mérőautókkal, illetve rendszámleolvasó kamerákkal ellenőrizné a főváros a behajtási díj befizetését. A cég azonban egyelőre csak 29 helyszínen 54 darab forgalomfigyelő, 24 buszsávfigyelő, illetve 14 darab rendszámleolvasó kamerával rendelkezik.

Emellé még négy mérőautót tudnak beállítani. Egyelőre ennyi eszköz áll rendelkezésre, hogy a főváros teljes területén ellenőrizzék a „city" úthasználati díj, illetve a belső zóna behajtási díjának megfizetését – derül ki a városvezetés számára készített összefoglaló jelentéséből. Ezt a Budapest Közút sem tartja elégségesnek. A korábbi tervek még arról szóltak: a Budapest Közút 2015 végére már 70 darab rendszámleolvasó kamerával és több mint 200 egyéb forgalomfigyelő kamerával rendelkezik majd. A dugódíjat a mostani elképzelések szerint 2017 végétől vezetnék be.

A főváros teljes egészére érvényes „Budapest-matricát", illetve a belső zóna díját a jelenlegi elképzelések szerint a BKK értékesítési pontjai mellett SMS-ben, mobilapplikáción és az interneten keresztül is meg lehetne váltani. Mint arról a Népszabadság korábban beszámolt, a Budapest-matrica éves díja 5000 forint lenne, míg a belső zóna használatáért alkalmanként 700 forintot kellene fizetni. Utóbbi tervezett területe az V. kerület Kiskörút által határolt része a Szabadság hídtól a Margit hídig, a budai oldalon pedig a Vár és környéke. A határoló utak közül díjköteles az Alagút utca, Lánchíd utca. A Lánchíd, tehát a budai és a pesti alsó rakpart, a Kos­suth Lajos utca és az Erzsébet híd díjmentességet élvezne. A főváros az éves működési költségeket leszámítva évente 4,5 milliárd forint bevételre számít a matricából, míg a belső zónahasználati díjból 5,4 milliárdot remélnek kasszírozni.

 

Díjmentességet csak a 2007-es minisztériumi rendeletben megjelölt szervezetek járművei kaphatnak. Így a Magyar Honvédség, az Ország­gyűlési Őrség és egyéb rendvédelmi szervek, külföldi fegyveres erők, útkezelők, ellenőrök, a megkülönböztető jelzés használatára jogosultak, illetve a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetben elrendelt szállítási feladatok végrehajtásában részt vevők járművei.

Mint arra Tarlós István főpolgármester többször is felhívta a figyelmet: a dugódíj bevezetését jelenleg jogszabály tiltja. A jogszabály módosítási javaslatát már előkészítették, de a parlament egyelőre nem tűzte napirendjére. Ezt a fővárosi önkormányzat politikai okokból nem fogja kérni, erről a kormánynak kell döntenie. De ha az önkormányzat nem szedhet dugódíjat, akkor többlettámogatást kér a közösségi közlekedés működtetéséhez, az esetleges uniós szankciókat pedig a kormányra hárítja. Ez több tízmilliárd visszafizetését jelentené. Az M4-es metróépítéshez kapcsolódó uniós támogatási szerződésben 2013-ra ígérték a bevezetését. A határidő, sőt a később kikönyörgött türelmi idő is régen lejárt. Tarlós már tavaly ősszel elismerte, hogy az unióval ez ügyben folytatott tárgyalások zátonyra futottak, Brüsszel ragaszkodik a szerződésben vállaltak teljesítéséhez.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.