Kevesebbet fogják zaklatni a hajléktalanokat a rendőrök

Egyezséget kötött a rendőrség és a Helsinki Bizottság (HB) arról, hogy csökkentik az utcán a hajléktalanokkal kapcsolatos zaklató jellegű igazoltatásokat. A budapesti rendőrfőkapitány és a HB közötti megállapodást a fővárosban, a Blaha Lujza téri aluljáróban ismertették csütörtökön.
A sajtótájékoztatón ott voltak A Város Mindenkié (AVM) csoport hajléktalan aktivistái is, akik közül Fekete-Nagy Miklós arról számolt be: részt vett azokon a „szatyros” teszteléseken, amelyek során azt vizsgálták, mennyivel gyakrabban igazoltatják őket a rendőrök, mint a nem hajléktalanokat. „Ötvenkét éves koromig ha háromszor igazoltattak. A teszt két hetében négyszer is” – mondta Fekete-Nagy Miklós.
Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság

A Helsinki Bizottság és az AVM tesztjéből az is kiviláglott, hogy a rendőrök olyankor is igazoltatják a hajléktalanokat, amikor ételért állnak sorba vagy orvosi rendelőbe mennek. Az, hogy a holmijaik vagy az öltözetük miatt hamarabb kiszúrják őket, diszkriminatív. Emiatt a HB és az AVM az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordult, és eljárást kezdeményezett a BRFK ellen. Érveik közt szerepelt, hogy az igazoltatási gyakorlat aránytalanul érinti a hajléktalanokat, a rossz helyzetben lévő embereket. Az AVM adatai szerint a fedél nélkül élők 59 százalékát havonta, 15 százalékukat hetente egyszer igazoltatják.

Az érveket a rendőrség elfogadta, ezért születhetett meg az egyezség. E szerint a BRFK körlevélben hívja fel a rendőrök figyelmét arra: kerüljék az ok nélküli igazoltatásokat, senkit nem szükséges ellenőrizni azért, mert kedvezőtlen szociális helyzetűnek tűnik. Kádár András Kristóf, a Helsinki Bizottság társelnöke azt mondta, az elmúlt hónapokban a szúrópróbaszerű igazoltatások száma máris csökkent.

A BRFK képviselői nem jelentek meg a sajtótájékoztatón, de ígéretet tettek rá, hogy a hajléktalansággal kapcsolatos „érzékenyítés” megjelenik a rendőrök képzésében és továbbképzésében.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.