Kevesebb pénzt hozhat a köztisztviselői lét

Több tízezertől több százezer forintig érheti kár a pedagógusokat segítő szakértőket, és az álláshelyeik is veszélyben vannak. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól (Klik) ugyanis számos feladatot átcsoportosított idén a kormány.

Így kerülnek át az Oktatási Hivatalhoz (OH) az állami fenntartó kötelékéből a pedagógiai szakmai szolgáltatások, amelyekkel a szakértői intézményrendszer a tanítást, nevelést segíti. Az itt dolgozó szakértő pedagógusok például olyan kérdésekre próbálnak választ találni, hogyan lehet a rossz helyzetben lévő családok gyerekeinek hátrányait csökkenteni, de ők segítik a pedagógusokat abban is, hogy a rakoncátlan diákokat miként lehet sikeresen tanulásra motiválni. Ezekben az intézetekben nagyságrendileg öt-hatszáz ember dolgozik.

Információink szerint, bár áprilistól ezeknek a szolgáltatóknak más lesz a munkaadójuk, az egész folyamat előkészítetlen. A Pedagógiai Szolgáltatók áprilistól már köztisztviselőként dolgoznak az OH-ban. Bizonytalanság van, a munkatársak félnek, nem tudják, ki maradhat és ki nem. Aki marad, az sem érezheti magát biztonságban, hiszen vélhetően lesz egy újabb elbocsátó kör: májusban dönt a kormány arról, mekkora létszámmal mehet tovább ez a szolgáltatás. Ha megmarad az álláshelyük, akkor viszont azzal szembesülhetnek, hogy a pedagógus fizetési besorolásból a köztisztviselőibe kerülés során jelentősen csökken a fizetésük. Ha valaki például az életpálya alapján pedagógus 1., 2 vagy mester pedagógus kategóriában volt pedagógus szolgáltatóként, és átkerül kormánytisztviselőnek az OH-ba, a besorolásától függően havonta 50-100 ezer forintot veszíthet.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.